országgyűlés
Letették esküjüket az ötödik Orbán-kormány miniszterei, akiket Orbán Viktor mutatott be a parlamentben
Az ötödik Orbán-kormány tizenegy minisztere a keddi parlamenti ülésen letette az esküjét, Orbán Viktor felszólalásában pedig elmondta, hogy melyik minisztertől mit vár, és milyen kihívások állnak a kormány és a világ előtt is. A kormányfő kiemelte, hogy egy geopolitikai átrendeződésnek vagyunk a tanúi. Az országgyűlési képviselőktől azt kérte, hogy támogassák a kormány munkáját, hiszen most nem lehet széthúzni. Előtte a képviselők többek között döntöttek az Alaptörvény módosításáról, immáron a tizedik alkalommal, de a pedagógussztrájkkal kapcsolatban is hoztak határozatot, miszerint sztrájk miatt nem maradhat el tanóra az érettségi előtt álló osztályokban, és nem szenvedhet csorbát a sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása sem. A napirend előtti felszólalásokban pedig szó volt arról, hogy miért nem lesz külön egészségügyi minisztérium, miben nyilvánulnak meg a kormány környezetvédelmi törekvései, és a Momentum frakcióvezetője miért nem tudja, hogy milyen tervei vannak a kormánynak a következő négy évre. Megszavazták az új kormányt
Már a választások másnapján lehetett tudni, hogy izgalmas évek elé nézünk, ugyanis olyan politikusok kerültek be a parlamentbe, akik ha nem szólalnak meg, akkor is mosolyt csalhatnak az arcunkra. Tegnap épp Jámbor András korábbi újságíró remegett az első parlamenti felszólalásánál, Gyurcsány Ferencet pedig Kövér László tette helyre. A mulatság ma sem marad el. A KDNP részéről Nacsa Lőrinc volt az, aki felhomályosította az ellenzéki képviselőket arról, hogy egyrészt, ha valóban demokratának tartják magukat akkor támogatniuk kellene a kormány törvényjavaslatát az új minisztériumokról, másrészt pedig nyugodtak lehetnek, hiszen nem olyan kormánynévsor született, ahol Gréczy Zsolt felel a tiszta kezek politikájáért és nem Fekete-Győr András az atomügyi biztos. A viták és pikírt megjegyzések után pedig a az Országgyűlés 124 igen szavazattal, 39 nem szavazattal elfogadta az új kormány összetételét.