országgyűlés
Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük. Vajon megszavazza az ellenzék a fiatalok szja-mentességét?
Az Országgyűlés szerdai ülésnapja napirend előtti felszólalásokkal indul, a képviselők elsőként az ENSZ libanoni békefenntartó missziójában (UNIFIL) történő magyar katonai szerepvállalásról mondhatják el a véleményüket, majd terítékre kerül a családokért felelős tárca nélküli miniszter azon törvényjavaslata, amely 2022-től lehetővé tenné a 25 év alatti fiatalok személyijövedelemadó-mentességét. Novák Katalin szerint ezzel a lehetőséggel a fiataloknak nagyobb lesz az anyagi mozgásterük, hiszen körülbelül 22 százalékkal nő majd a jövedelmük a jelenlegihez képest. A parlament szintén ma, 18 órától tart egy különálló rendkívüli ülést, amelyen a DK, az MSZP, a Jobbik, az LMP és a Párbeszéd a koronavírus-járvány kormányzati kezelését kívánja megtárgyalni. Az Országgyűlés ülése március 22-én, hétfőn ér véget. Csörte az Országgyűlésben – Szabótól megvonták a szót, Jakab kaviárzabáló bandáról beszélt, Vadai szerint a kormány süket szöveget nyom
Az Országgyűlés tavaszi ülésszakának keddi ülésnapján napirend előtti felszólalásában a Párbeszéd képviselője, Szabó Tímea ismét produkálta magát, hiszen szerinte a miniszterelnök visszatartja az uniós vakcinákat, csak, hogy hazudhasson. Statisztikákra hivatkozva Szabó nem kicsit kiabálva kiemelte, hogy Orbán Viktor hazudik, és veszélyezteti az emberek életét. Miután egy ideje visítozva vádaskodott, Kövér László házelnök megvonta tőle a szót. Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára lemosta a rikácsoló Szabó Tímeát, akinek a szemére vetette, hogy tavaly ilyenkor a Korózs-féle kamuvideóra hivatkozva Szabó elmondta, hogy túl sok kórházi ágyat készítenek elő a betegek fogadására. Schanda Tamás államtitkárt propagandistának nevezte a Jobbikos Balczó Zoltán. Demeter Márta gyűlölködő, eltorzult arccal kérdezte meg, hogyan segít a kormány az embereken. Schanda szerint a baloldal felelőtlen, káros, és az emberek érdekeit figyelmen kívül hagyó politikát folytatott 2010 előtt. A baloldal nem támogatja a veszélyhelyzet meghosszabbítását, a Jobbik is inkább a Klubrádióért aggódik (parlamenti összefoglaló)
Ma reggel kezdődött az Országgyűlés tavaszi ülésszakának második napja, aminek fő témája a járványhelyzet eddigi kezelése volt és az, hogy az ellenzék miért nem támogatja a felhatalmazási törvény meghosszabbítását. Az Igazságügyi Minisztérium részéről Völner Pál azt hangsúlyozta, hogy a lazítás ideje még nem jött el, de a kormány reméli, ez sincs már olyan messze. Az államtitkár hozzátette: a kormány mindent megtesz, hogy minél több oltás álljon rendelkezésre, így akár már júniusra elérhető lehet a 70 százalékos átoltottság. Ezzel Magyarország az egyik legjobban átoltott ország lehet az EU-ban, a korlátozásokat is hamarabb lehetne feloldani a többi országhoz képest, és a gazdaság újraindításában is az a cél, hogy a leggyorsabbak között legyen az ország. Az ellenzék viszont nem támogatja a veszélyhelyzet meghosszabbítását, helyette volt, aki a Klubrádióért aggódott volt, aki az emberek terheinek csökkentése érdekében meghosszabbított hitelmoratóriumot hasonlított a devizahitelekhez és folytatódott az önkormányzatok kivéreztetéséről szóló mantra is. A Ház a Kúria és az ügyészség 2019-es beszámolóját is megvitatta. A Kúria elnöke expozéjában hangsúlyozta, hogy az igazságszolgáltatásnak mindenkor külső hatalmi befolyástól függetlenül kell működnie, nemcsak általában az állami végrehajtó hatalomtól, hanem mindenfajta hazai és külföldi külső hatalomgyakorlástól, sőt a saját igazgatási szervezetétől is. A legfőbb ügyész, Polt Péter pedig elmondta, hogy a 2019-es évben az ügyészség elismerésre méltó eredményeket ért el és beszámolt arról is, hogy a hivatali korrupciós bűncselekmény elleni eljárások száma egyenletes növekedést mutatott annak ellenére, hogy az összes regisztrált korrupciós bűncselekmény száma csökkent. Országgyűlés: az ellenzék nem szavazta meg a veszélyhelyzet meghosszabbítását
Megtartotta a tavaszi ülésszezon első ülését az Országgyűlés, melynek első feléről ebben a cikkben beszámoltunk már. Kocsis Máté a Facebook-oldalán közzétett fényképhez azt írta, hogy a baloldal semmit sem változott: most sem szavazták meg a veszélyhelyzet meghosszabbítását, ha rajtuk múlik, február 22-én éjféltől megszűnt volna: az ágazati bértámogatás, a hitelmoratórium, az adó- és járulékcsökkentés, a bérleti díj-elengedés, a háziorvosok béremelése, az otthonfelújítási támogatás, de megszűnt volna a védekezés valamennyi szabálya is. Ott folytatják, ahol abbahagyták - nem támogatják a járvány elleni védekezést és bizonytalanságot keltenek az oltásokkal kapcsolatban. Reménytelenek – tette hozzá.