országos rendőr-főkapitányság
Több mint tizenegyezren érkeztek Ukrajnából kedden
Az ukrán–magyar határszakaszon 5280-an léptek be Magyarországra kedden, a román–magyar határszakaszon belépők közül pedig 5934-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek – írta közleményében az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szerdán.Továbbra sem unatkoznak a rendőreink a határokon
A rendőrök 552 határsértővel szemben intézkedtek péntektől vasárnapig – tájékoztatott az Országos Rendőr-főkapitányság.Már a rendőrség is nyomoz, hogy miért adófizetői pénzen járt az USA-ba pénzért kalapozni Korányi
Hűtlen kezelés bűntettének gyanújával indított büntetőeljárást Korányi Dávid külföldi útjaival összefüggésben a rendőrség – tudta meg a Magyar Nemzet. A portál információi szerint Korányi több nemzetközi útját is adófizetői pénzből fizethették, miközben a „dollárbaloldal intézőjének” minden második hivatalos külföldi látogatása az Egyesült Államok fővárosába vezetett.Az ORFK szerint szakszerű és jogszerű volt a rendőri intézkedés a rendőrgyilkosság idején
Szakszerű, jogszerű volt a lőfegyverhasználat és az egyéb kényszerítő intézkedések alkalmazása a rendőrök részéről a múlt csütörtöki, újbudai rendőrgyilkosság helyszínén, és azok megfeleltek az arányosság követelményeinek is - közölte a parancsnoki vizsgálat megállapításait ismertetve az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.Huszonkétezren érkeztek Ukrajnából pénteken
Az ukrán–magyar határszakaszon 5134-en léptek be Magyarországra pénteken, a román–magyar határszakaszon belépők közül pedig 16 861-an nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szombaton az MTI-t.Több mint hétszáz határsértő ellen intézkedtek a rendőrök a hétvégén
776 határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök és katonák péntektől vasárnapig – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-t.Több mint ezer határsértő ellen intézkedtek a rendőrök a hétvégén
Ezertizenkét határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök és katonák péntektől vasárnapig – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-t.ORFK: meglódult a migrációs mutató, idén több mint negyedmillió illegális migránssal szemben intézkedtek a rendőrök
Idén eddig több mint 250 ezer illegális migránssal szemben intézkedtek a rendőrök – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) a police.hu oldalon hétfőn. Azt írták: "a migrációs mutató meglódult", az adatok több mint a dupláját mutatják a tavalyinak.Ajánljuk még
















