ortodox karácsony
Ukrajna megint szigorított, hogy még több hadkötelest vihessen a frontra
Miközben Putyin fegyverszünetet hirdetett a pravoszláv karácsony idejére, az ukrán vezetés éppen azon fáradozik, hogyan tud még több hadkötelest a frontra vinni és gyűjthet be olyanokat, akik valamilyen módon megpróbálják elkerülni a sorozást. Kárpátaljai magyarok is vannak, akik hónapok óta bujkálnak otthon; az új kormányrendelet hatályba lépésével őket is könnyen megtalálhatják. A katonai nyilvántartásba vételhez a helyi toborzók úgynevezett adategyeztetés céljából magánterületre is bemehetnek, a portákat, udvarokat is bejárhatják. De nem ez az egyetlen újítás. Arról is rendelkeztek, hogy sem tanulni, sem felvételizni, de még dolgozni sem lehet katonaigazolvány, vagy nyilvántartásba vételt igazoló dokumentum nélkül. A vállalkozásoknak, de még a munkaügyi központoknak is jelenteniük kell, ha a hadköteles munkára jelentkezik. Annak érdekében, hogy legyen is elég besorozható ember, a katonai nyilvántartásba vétel korhatárát már korábban 17 évről 16 évre szállították le.