ortodoxia
Nem tudtuk megoldani a középkori és kora újkori „migrációs válságot” – Honi felderítés (Videó)
Beszivárgás vagy bemenekülés a biztonságba és jólétbe a veszély elől, hazatérés helyett ottfelejtődés a háborús veszély elmúltával, láthatatlanság a hatóságok számára, adóztathatatlanság, törvényes autonómia nélkül is saját szabályok szerint élés egy idegen hatalom alatt, felszaporodás, majd gyűlölködő szembefordulás a befogadó országgal – nem, ez nem a jelenkori migrációs válság leírása, hanem a románok magyarországi megjelenésének és szaporodásának története. Aligha van még egy ilyen szerencsés nép Európában, hiszen nemcsak biztonságos életet kaptak Magyarországon az oláh pásztorok és leszármazottaik, hanem Erdélyben protestáns–katolikus versenyfutás kezdődött a román hívek becsábításáért, és ezt a felekezetek a kiművelésükkel akarták véghez vinni. A szellemi támogatást, román nyelvű könyveket, iskolákat köszönték szépen, de maradtak ortodoxok, ráadásul a román nemzeti öntudat is megszülethetett így – Erdélyben. Magyarország nemcsak a románok sokasodását biztosította, hanem szellemi értelemben is kinevelte önmaga ellenségét, hiszen a folyamatos bevándorlás miatt egyre jobban felduzzadó románság elég hamar rádöbbent, hogy neki tulajdonképpen ősellenségei a magyarok, akiket minden adódó alkalommal elkezdett irtani. A románok erdélyi többségbe kerülését, hihetetlen demográfiai sikerét és balkáni középhatalommá válását Köő Artúr történész részletezte. Ajánljuk még
Ha már csak tényleg mi importálunk az oroszoktól, azonnal lépünk!
Bayer Zsolt: A hernyó vallomása
"Én soha nem leszek a másik oldalon. Ez a családom, ez a kötődésem, ez a szocializációm" - mondta Magyar Péter a Fideszről. Szijjártó Péternek megint oda kellett lépni az ukrán külügyminiszter provokációja után
Kijev hisztirohamot kapott, mert nem terjeszthetik nálunk a hazugságaikat
Az ukránok úgy döntöttek, hogy csak az beszélhet róluk, aki azt mondja, amit ők. Ennek fényében be is tiltották a magyar sajtó értelmesebb részének elérését, azátn, amikor a cenzúrára megérkezett a mi válaszunk is, akkor Kijev egy hangos hisztirohammal összeomlott.