orvos
Kormányhivatal: Nincs folyamatos orvosi ellátás a Pesti úti idősotthonban
Újabb szúrópróbaszerű ellenőrzés erősítette meg, hogy nincs folyamatos orvosi ellátás a Pesti úti idősotthonban – közölte Budapest Főváros Kormányhivatala pénteken az MTI-vel.Operatív Törzs: sokkal több alkalommal lehet beteget a lélegeztetőgépről levenni, mint azt a korábban feltételezték (Visszanézhető!)
Figyelmünket továbbra is azokra a zárt közösségekre irányítjuk, ahol idősek vannak és krónikus megbetegedésben szenvednek -mondta Müller Cecília országos tisztifőorvos. Hozzátette, az országban lévő 1035 ilyen intézményből mindössze 18-ban van jelen a koronavírus, de ezekben több a fertőzött. Lakatos Tibor, az Operatív Törzs ügyeleti központjának vezetője közölte, mivel egyre kevesebb olyan magyar állampolgár van, aki haza akarna térni, ezért értelemszerűen egyre kevesebb hatósági házi karantént rendelnek el. A rendőröknek szombaton egy hétköznapi számnál többet kellett intézkedniük, azonban a múlt hétvégéhez képest már kevesebb dolguk volt. Vasárnap a koronavirus.gov.hu kormányzati információs portál közölte, 1916 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma, valamint elhunyt újabb 17 krónikus beteg. Ezzel 189 főre emelkedett az elhunytak száma, 250-en pedig már gyógyultan távoztak a kórházból. 784 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, 61-en vannak lélegeztetőgépen.Etikai vizsgálatot indít az orvosi kamara az álhíreket terjesztő orvos ellen
A Magyar Orvosi Kamara etikai vizsgálatot kezdeményezett Tamasi József, az álhíreket terjesztő orvos ellen – írja az Index.Kutatóorvos: Egy más betegségre adható gyógyszer segíthet a szövődmények kezelésében
Egy, már régóta piacon lévő, más betegségre adható gyógyszer segíthet a koronavírusos megbetegedés tüdőt érintő szövődményeinek kezelésében – mondta el Fekete Andrea, az I. sz. Gyermekgyógyászati Klinika adjunktusa az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.Nem volt főállású orvos a Pesti úti idősotthonban a járvány kitörésekor
Az Origo információi szerint március huszadikától kezdődően hetekig nem volt főállású orvos a Pesti úti Idősek Otthonában. Pont abban az időszakban, amikor az intézményben már lázas és felső légúti megbetegedések voltak, amelyek a koronavírus-megbetegedés első tünetei. A lap szerint az állandó orvosi felügyelet hiánya is hozzájárulhatott ahhoz, hogy későn észlelték a megbetegedéseket és tömeges lett a fertőzés az idősotthonban.Lengyelország egészségügyi támogatást nyújt Olaszországnak és San Marinónak
Lengyelország a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban egészségügyi támogatást nyújt Olaszországnak és San Marino Köztársaságnak, az első szállítmányban kedden húszezer liter fertőtlenítőszert küldtek mindenekelőtt, az észak-olaszországi Veneto tartomány kórházainak - közölte a lengyel külügyi tárca.Orvosi szolgálati lakásra, egészségügyi fejlesztésre pályázhatnak a kistelepülések
Megnyíltak a Magyar falu program első pályázatai, amelyben orvosi szolgálati lakásra, orvosi rendelők fejlesztésére és orvosi eszközök beszerzésére nyújthatják be pályázatukat kedd délutántól az ötezer lakosúnál nem nagyobb települések, illetve önkormányzati társulások - közölte a Miniszterelnökség. A tárca közleményében hangsúlyozta, a három alprogramra összesen 7 milliárd forint támogatási keretösszeg áll rendelkezésre.Merkel is karanténban van, miután találkozott egy fertőzött orvossal
Az emberek közötti közvetlen fizikai kapcsolatok további korlátozásáról állapodtak meg a német tartományok és a szövetségi kormány a koronavírus-járvány lassítása érdekében, a legfontosabb, hogy kettőnél több ember nem tartózkodhat együtt közterületen, kivéve, ha mind ugyanabban a háztartásban élnek – jelentette be Angela Merkel kancellár vasárnap Berlinben.A Szegedi Tudományegyetem rektora: a legszigorúbb egészségügyi protokoll alapján végeztem a munkámat
A legszigorúbb egészségügyi protokoll alapján végezte orvosi munkáját Rovó László, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) rektora, aki vasárnap az MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelte: nem bizonyított, hogy külföldön fertőződött meg a koronavírussal.Ajánljuk még