oscar-díj
Történelmi díjeső az idei Oscar-gálán (fotók!)
Az Ígéretes fiatal nő kapta a legjobb eredeti forgatókönyvnek járó díjat vasárnap este a 93. Oscar-díjátadó gálán Los Angelesben, míg a legjobb adaptált forgatókönyvért járó elismerést Az apa című produkció nyerte el. Most először fordult elő, hogy több mint hetven nő szerepelt az Oscar-díjra jelöltek között, ketten közülük a legjobb rendezőnek járó szobrocskára pályázhattak. A színészek fele pedig valamelyik kisebbséghez tartozik. A legtöbb kategóriában, szám szerint tízben David Fincher Mank című fekete-fehér mozija kapott jelölést. A legjobb film mezőnyébe egyébként nyolc alkotás került be.Érzékenyítés – Feketékről szól az Amerikai Filmintézet toplistájának a fele
Az AFI a díjszezon elején hozza nyilvánosságra az előző évben bemutatott produkciók közül a legjobbnak ítélt filmeket. A testület választása rendszerint jól jelzi, hogy mely alkotások kerülnek a figyelem középpontjába a filmipar fontos díjai, köztük a Golden Globe- és az Oscar-díjak odaítélésekor. A lista kiválasztásánál jól érzékelhetően fontos szempontnak számított az afroamerikaiak iránti érzékenyítés témája, hiszen a listán szereplő tíz filmből öt a feketékről szól.Hollywoodban új szintre lépett az érzékenyítés: ha "csak" fehér vagy, nem jár az Oscar-díj
Hollywood a nyílt diszkrimináció útjára lépett: a numerus clausus-hoz kísértetiesen hasonló szabályt fogadtak el a napokban. Az erről szóló bejelentés óriási szenzációnak minősült – legalábbis a liberális berkekben – 2024-től ugyanis ahhoz, hogy egy alkotás a „legjobb film” kategóriában kiérdemelje az arany szobrocskát, nem elég maradandót alkotni, van ennél fontosabb kritérium is, méghozzá a kisebbségi kvóta. Nézzük, mit is jelent ez valójában.2024-től csak olyan mozi kaphatja a legjobb filmnek járó Oscart, amiben szerepet kapnak a színes bőrű és LMBTQ-emberek
Néhány év múlva már csak azok a filmek kaphatnak Oscart ebben a kategóriában, amelyeknél a stáb tagjai és a film szereplői között is szerepelnek különböző kisebbségek, ugyanis szigorított a „legjobb film” kategória elnyerésének feltételrendszerén az Oscar-díj kiosztásáért felelős amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia – írja a 444.hu a Guardian cikke nyomán. Az akadémia alulreprezentált kisebbségként tekint a nőkre, a színes bőrű emberekre, az LMBTQ-emberekre, valamint a fogyatékossággal élő emberekre.Hamarosan csak az a film nyerhet Oscar-díjat, amiben elég színesbőrű szerepel
Az amerikai események már nemcsak az Egyesült Államok nagyvárosainak utcáit érintik, de végre úgy igazán elérték Hollywoodot. Ezentúl az Oscar-díjat nem nyerheti majd meg semmilyen kategóriában, semmi alapján olyan film, ami nem eléggé színes, vagyis ami túl fehér. Még akkor sem, ha egy adott történet északi vikingekről szól, ezentúl ugyanis valószínűleg abba is kellenek feketék, de persze nem rabszolgaként, hanem a legheroikusabb harcosokként, és lehetőleg fehéreket kell majd térdre kényszeríteniük. Vagy valami ilyesmi. Mi sem értjük, de lehet, hogy ők maguk sem.Ajánljuk még