összeborulás
Összeborul-e a Jobbik és a Baloldal? Egerből nézve még nagyobb a káosz (PS Videó!)
Alakul a választási nagykoalíció és a koordinált jelöltállítás. Annak ellenére, hogy korábban a Jobbik úgy nyilatkozott, ő aztán senkivel se tárgyal, köszöni szépen, de egyedül fog kormányt alakítani, az LMP pedig még kongresszusi határozatot is hozott arról, hogy önálló jelölttel vág neki mind a 106 egyéni körzetben, ma már taktikáznak. És mellébeszélnek, sokszor még ugyan annak a párnak a politikusai is ellentétesen szólalnak meg. Ez történt a hétvégén Vollner Jánossal, aki egyértelműen kijelentette, hogy tárgyalnak az LMP-vel, valamint Z. Kárpát Dániellel, aki az eddigi narratíva szerint tagadott. Csak, hogy még nagyobb legyen a zavar, hétfőn Egerben a Jobbik jelöltje és az LMP jelöltje együtt állt ki a kamerák elé szídni a Fideszt. Próbáltuk megtudni, ki készül visszalépni kinek a javára, de külön interjúban igen csak más volt a kommunikáció. Mirkóczki Ádám szerint Egerben tutira nem lesznek visszalépkedések, közben az LMP-s jelölt Komlósi Csaba azt mondta, pártfegyelem van, ha azt mondják, visszalépés van, ő bizony visszalép. Hogy kinek a javára az rejtély. Mirkóczki szerint ő a legesélyesebb jelölt. "A Jobbik balliberális frakciója" - Csúnyán elszólta magát a helleri mélységekbe süllyedő Kész Zoltán
Még több mint négy hónap van az országgyűlési választásokig, de a veszprémi választókerületben már most totális a káosz és egyszerűen követhetetlen, melyik ellenzéki pártnak, vagy szervezetnek ki a jelöltje, és főleg melyik jelölt milyen ideológiát képvisel. A balliberális politikát képviselő Kész Zoltánt a pártok közül eddig csak az Együtt vállalta fel. A Jobbik bár már márciusban, elsőként mutatta be veszprémi jelöltjét Varga-Damm Andrea személyében, a jobbikos országgyűlési képviselő, Rig Lajos semmibe véve saját szavazóit, a minap az ultra liberális Kész oldalán szállt be a kampányba. Az MSZP mindenkinek kezet nyújtott, de a Jobbikkal való együttműködéstől elhatárolódott. Közben Mesterházy Attila, a szocialisták korábbi miniszterelnök-jelöltje, a párt erős embere már a veszprémi jelölt fotózásán is túl van. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.