Összefogás párt
2,2 milliárd forinttal tartoznak az államnak a kamupártok, ebből Szepessy köre 600 millióval szívódott fel
A napokban adott tájékoztatást a Magyar Idők megkeresésére a Magyar Államkincstár arról, hogy összesen 2,2 milliárd forintot kellene visszafizetnie 13 kispártnak a felvett kampánytámogatások címén, ugyanis nem értek el egy százalékos eredményt a választásokon. Az új választási törvény szerint, amely éppen arra hivatott, hogy az anyagi haszonszerzés céljából pártot alapító csalókat kiszűrje; ilyen esetben minden, kampányra felvett pénzt vissza kell fizetni. A kincstár még május közepén kiküldte a felszólításokat, ennek ellenére a mai napig csak az Együtt, a MIÉP és a Munkáspárt tett eleget a visszafizetési kötelezettségnek. Az Összefogás Párt, a Családok Pártja és a Magyarországon Élő, Dolgozó és Tanuló Emberek (Medete) Pártja a hírhedt, jelenleg is büntetőeljárás alatt álló Szepessy Zsolthoz köthető. A volt monoki polgármester ismerősei, korábbi munkatársai mindhárom pártban fellelhetők vezetőként, koordinátorként vagy jelöltként. Olyan családok is akadtak, ahol az egyik családtag az egyik, másikuk a másik párt színeiben indult el. Végül összesen több, mint 600 millió forint állami támogatást zsebeltek be, aminek jó eséllyel bottal lehet ütni a nyomát. A Családok Pártja és a Medete Párt már a legnagyobb igyekezettel sem elérhető, sem a korábban bejegyzett irodáikban, sem telefonon. Az Összefogás Párt megszűnését pedig a napokban jelentették be.Előzetesben az Összefogás Párt képviselőjelöltje
Ismét elrendelte a Nyíregyházi Törvényszék annak az emberölés kísérletével vádolt férfinak az előzetes letartóztatását, aki az Összefogás Párt képviselőjelöltjeként indult az országgyűlési választásokon, így mentelmi joga miatt ideiglenesen szabadlábra került.Szép család: a jobbikos gárdakapitánynak kamupártos keresztszülei vannak
A Jobbik egyik Győr-Moson-Sopron megyei erős embere, az Új Magyar Gárda megyei kapitányának, Karaffa Dávidnak a keresztszülei is belecsaptak a politikai bizniszbe, méghozzá férj és feleség más-más kamupárt színeiben. Karaffa Lászlónak, a MÉDTEP (Magyarországon Élő, Dolgozó és Tanuló Emberek Pártja) színeiben sikerült is összegyűjtenie az induláshoz szükséges 500 támogatói aláírást. Feleségének, Karaffa Lászlónénak, aki a Családok Pártja színeiben indult volna, nem.Ajánljuk még











