Övp
Gudrun Kugler: a válságban sem szabad engedni a hisztériának
Nekünk, európaiaknak, a válságban sem szabad az "ideológiák és hisztériák kezére játszanunk" - írta Gudrun Kugler osztrák néppárti (ÖVP) parlamenti képviselő hétfőn Facebook-bejegyzésében, amely egy Hisztéria krónikája címmel a magyar parlament által megszavazott, a koronavírus elleni védekezésről szóló törvény európai fogadtatását taglalja.Még sikeres is lehet – Az osztrák néppárt és a zöldek házasságát elemezte az Alapjogokért Központ
Bezzeg Ausztria – hallható rendszeresen a magyar közbeszédben, miközben a szomszédban sem úgy mennek a dolgok, ahogy azt a határ ezen oldaláról látjuk. Az Alapjogokért Központ legújabb kutatásában az új osztrák kormány hivatalba lépésének politikai környezetét, valamint az Osztrák Néppárt (ÖVP) és a Zöldek együttműködését megalapozó kormányprogramot vizsgálta meg.Várhatóan vitákkal teli lesz az osztrák Zöldek kongresszusa
Várhatóan vitákkal teli lesz az osztrák Zöldek szombati, salzburgi kongresszusa, amelyen az Osztrák Néppárttal (ÖVP) kötendő koalíciós megállapodásról döntenek – mondta Kiszelly Zoltán politológus az M1 aktuális csatornán.Kurz tornasor alapján tárgyal a leendő koalíciós partnereivel
Az ausztriai előrehozott választásokon győztes Osztrák Néppárt (ÖVP) kedden bejelentette, hogy minden párttal koalíciós egyeztetéseket kíván folytatni parlamenti frakciójuk nagyságának sorrendjében. A sorrend alapján elsőként a szocialista párttal ülnek le; a zöldek, akiket az elemzők és a liberálisok többsége az ÖVP mellett szeretne látni, utoljára maradnak.Tárgyalásokat kezd a parlamenti pártokkal az osztrák államfő – A néppárt 38,4 százalékot szerzett a választáson
A voksok a becsültnél is több, 38,4 százalékát szerezte meg a vasárnapi előrehozott parlamenti választásokon a Sebastian Kurz volt kancellár vezette Osztrák Néppárt az előzetes végeredmények szerint. Alexander Van der Bellen osztrák államfő vasárnap este bejelentette, hogy a jövő héten tárgyalásokat kezd az előrehozott választások nyomán a parlamentbe bejutó pártokkal, és ezt követően a legtöbb szavazatot szerző párt listavezetőjét bízza meg a kormányalakítási tárgyalásokkal.Kurzot "lenyűgözték" az eredmények, a szabadságpárt ellenzéki szerepre készül
Lenyűgözőnek nevezte a vasárnapi ausztriai előrehozott választásokon elért eredményt az Osztrák Néppárt (ÖVP) elnöke, Sebastian Kurz volt kancellár. A konzervatív párt korábbi koalíciós partnere, a tőle jobbra álló Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) vezető politikusai ellenzéki szerepet valószínűsítenek maguknak, az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) elnöke pedig a tömörülés eddigi leggyengébb szereplése ellenére kitart amellett, hogy az eddigi úton kell tovább haladniuk.Választási győzelme esetén kiterjesztené a fejkendőviselési tilalmat az Osztrák Néppárt
Kiterjesztené a fejkendőviselési tilalmat Ausztriában az Osztrák Néppárt (ÖVP) – értesült a helyi sajtó pénteken. A szeptember végi parlamenti választásra készített programjában a győzelemre is esélyes ÖVP azt ígéri, hogy kormányra kerülését követően a muszlim tanárnők és a 11 évesnél idősebb diáklányok esetében is kezdeményezi a fejkendő viselésének betiltását.Ajánljuk még