pakisztán
A pakisztáni parlament határozatban szorgalmazta a pedofilok nyilvános felakasztását
A pakisztáni parlament pénteken nem kötelező érvényű határozatot fogadott el, amelyben a gyermekmolesztálásért elítélt bűnözők nyilvános akasztását szorgalmazza.Több, mint félszázan haltak meg egy vasúti kocsiban keletkezett tűzben Pakisztánban
Sokan meghaltak Kelet-Pakisztánban, mert egy illegálisan beüzemelt főzőlap miatt tűz ütött ki egy vasúti kocsiban – közölték pakisztáni rendőrségi források. Az első hírek még 40 halottról szóltak, a számok azóta emelkedtek, a reggel 8 óra után megjelent részletesebb hivatalos közleményben már 65 halálos áldozatról írnak. Több sérült állapota válságos.Lakóépületekbe csapódott egy repülőgép
Lakott területre zuhant egy kis katonai repülőgép keddre virradóra Pakisztánban; a legfrissebb jelentések szerint balesetben legalább tizenhét ember halt meg - közölte a hadsereg.Öngyilkos merénylő gyilkolt Pakisztánban egy kórház kapuja előtt
Öngyilkos merénylő - egy nő - megölt kilenc embert és megsebesített mintegy 30-at vasárnap Pakisztán északnyugati részén, egy kórház kapuja előtt - közölték pakisztáni rendőrségi források.Végre elhagyta Pakisztánt az istenkáromlásért halálraítélt keresztény anya
Végre elhagyhatta Pakisztánt, és Kanadába érkezhetett Asia Bibi, az a keresztény édesanya, akit istenkáromlás vádjával ítéltek korábban halálra – írja külföldi sajtóforrásokra hivatkozva a CitizenGo. Az asszony ügyével kapcsolatban 2018 novemberében hozott felmentő ítéletet a Pakisztáni Legfelsőbb Bíróság, amelyet követően a szélsőséges iszlamisták napokig tomboltak az utcákon, Asia Bibi felakasztását követelve.Pokolgépes merénylet követelt halálos áldozatokat a pakisztáni Lahorban
Pokolgépes merényletet követtek el szerdán a kelet-pakisztáni Lahor városában egy szúfi szentélynél, biztonsági őrök közelében; a robbantásnak legkevesebb három halálos áldozata és legalább tizenöt sebesültje van. A merénylet elkövetőjeként egyelőre egyetlen csoport sem jelentkezett. Az iszlám vallás előírásai szerint ramadán idején fel kell függeszteni mindenféle harcot, ezt azonban számos szélsőséges dzsihadista szervezet évről évre figyelmen kívül hagyja.Női jogok a muzulmánoknál: Pakisztánban iszlámellenesnek minősítették a nőnapi felvonulást
Iszlámellenesnek minősítette Pakisztán északnyugati tartományának törvényhozása a nemzetközi nőnap alkalmából az ország több nagyvárosában megrendezett felvonulást - jelentették pakisztáni sajtóforrások csütörtökön.Muszlim vallási vezetők álltak ki Asia Bibi mellett
Asia Bibi, a blaszfémia (istenkáromlás) miatt elítélt pakisztáni keresztény családanya továbbra sem tudja elhagyni hazáját, ahol élete még mindig veszélyben forog. Most először viszont végre muszlim vallási vezetők álltak ki mellette. Ötszáz pakisztáni imám írt alá egy dokumentumot, ami segíthet Asia Bibin. Ismert, korábban egy pakisztán minisztert és egy regionális vezetőt már meggyilkoltak a szélsőségesek, amiért ki mertek álni Asia Bibi mellett.Háromszáz muszlim szélsőségest tartóztattak le Pakisztánban, akik a keresztény nő felakasztását követelték
Őrizetbe vették Hadim Husszein Rizvit, annak a Tehrík-i-Labaik nevű pakisztáni iszlamista pártnak (TLP) a vezetőjét, amely az istenkáromlás miatt halálra ítélt keresztény nő felmentése miatti tüntetéseivel három napon át megbénította az ázsiai ország életét. Vezetőjük őrizetbe vétele után a párt mintegy háromszáz hívét is előállították Pandzsáb állam több településén - közölte Tahír Mahmud magas rangú rendőrtiszt.Ajánljuk még