paks 2
Szijjártó Péter: ütemesen, zavartalanul folynak a paksi bővítés munkálatai (Videó)
Ütemesen, zavartalanul folynak a paksi atomerőmű bővítési munkálatai, amely projekt lehetővé fogja tenni Magyarország energiabiztonságának fenntartását, a rezsicsökkentés eredményeinek megőrzését és a környezetvédelem további erősítését – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, Sopronbánfalván.A Roszatom Vitalij Poljanyint nevezte ki a Paks II. építési igazgatójának
A Roszatom Vitalij Poljanyint nevete ki a Paks II. Atomerőmű építési projekt igazgatójának november 20-tól – közölte az orosz atomenergetikai konszern kedden.Szijjártó Péter: Európában egy nagy nukleáris újjászületés tanúi lehetünk
Szijjártó Péter a TEOL-nak adott interjújában során árult el részleteket a már több mint kilenc éve elkezdődött Paks II beruházás kapcsán. Szijjártó úgy számol, hogy ha tartják az ütemtervet, akkor a 2030-as évek elején már üzembe is állhatnak az új reaktorok.Szijjártó Péter: Paks 2 megépül
Mindkét leendő blokk alatt ötméteres mélységig megtörtént a talajkiemelés, ami másfél millió köbméternyi földet jelent csak eddig – írta Szijjártó Péter a Facebookon azután, hogy Alekszej Lihacsovval, a Roszatom orosz atomenergetikai vállalat vezérigazgatójával találkozott Pakson. A tárcavezető üdvözölte, hogy megkezdődött az új reaktorok építése Pakson, az orosz vállalat vezetőjével aláírták a következő évekre vonatkozó ütemtervet, amelynek alapján a 2030-as évek elejére már megkezdhetik az új blokkok a termelést.Szijjártó Péter: a legszigorúbb biztonsági és környezetvédelmi előírások mellett zajlik a paksi bővítés
A legszigorúbb biztonsági és környezetvédelmi előírások mellett zajlik a paksi bővítés; a két új blokkot kettős vasbeton fal veszi majd körül, amely a legdurvább külső behatásoknak is ellen tud állni – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, Budapesten. A tárcavezető az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságának meghallgatásán beszámolt egyebek mellett a paksi beruházás állásáról is, üdvözölve, hogy immár a projekt látható fázisa zajlik.Szijjártó Péter: menetrend szerint halad a paksi atomerőmű bővítése
Menetrend szerint halad a paksi atomerőmű bővítése, amely nemcsak versenyképesebbé fogja tenni a magyar gazdaságot, és nemcsak garantálni fogja az energiabiztonságot, a környezetvédelemhez is nagyban hozzá fog járulni - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Bécsben. A tárcavezető a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) közgyűlését megelőzően sérelmezte, hogy még mindig hatalmas politikai és ideológiai viták övezik a nukleáris energiatermelést, miközben fontos lenne, hogy végre a szakmai alapú megközelítés kerüljön előtérbe.A Roszatom megkezdte a Paks II. Atomerőmű kivitelezési szakaszának munkálatait
Hozzákezdett a Paks II. Atomerőmű projekt fővállalkozója, a Roszatom mérnöki részlegéhez tartozó Atomsztrojekszport vállalat az új VVER–1200-as blokkok kivitelezési szakaszának munkálataihoz Pakson. Ennek részeként megkezdték az előkészületet a leendő 6-os blokk munkagödréből való talaj kitermelésére, a talajszilárdítási munkálatokra is, valamint folytatódik a résfal építése.Nyilvánossá tették a paksi beruházás korábbi szerződésmódosításait
A Paks II. Zrt. vezetésének döntése szerint a társaság közzétette honlapján a korábbi szerződésmódosításokat. A menedzsment szándéka, hogy az Európai Bizottság által most jóváhagyott módosítás előzményeit transzparens módon a közvélemény is megismerhesse. Korábban a kormány is egyértelművé tette, hogy a Paks II. atomerőmű építése Magyarország, a magyar családok és a vállalkozások biztonságos, kiszámítható és olcsó energiaellátásának feltétele, amely a mostani háborús időkben és szankciós energiaválságban különösen felértékelődött – számolt be a Magyar Nemzet.Ajánljuk még

















