palesztina
Komoly szavakkal méltatta Magyarországot Izrael budapesti nagykövete
Mint ismert, Magyarország az uniós tagállamok között egyedüliként nem támogatta az EU közös nyilatkozatát az izraeli–palesztin konfliktus ügyében. A jelentést, amelyben sajtóinformációk szerint a Soros-féle NGO-k által pártfogolt palesztinok mellett állt volna ki az Európai Unió, egyedüliként hazánk nem írta alá, szembemenve ezzel a liberális politikai fősodorral. Jákov Hadasz-Handelszman, a zsidó állam budapesti nagykövete a Mandinernek ennek kapcsán úgy nyilatkozott: lényeges, hogy Magyarország Izrael mellett érvel, a politikai vitákban Izrael pártjára áll az unióban.Folyamatosak a kölcsönös rakétatámadások Izrael és a Hamász között
Vasárnap is folytatódtak a kölcsönös rakétatámadások Izrael és a Gázai övezet iszlamista szervezetei között. A Falak őrzői hadművelet hetedik napján elsősorban a Gázai övezet környékén lévő izraeli településeket, Szderotot, Askelont és Asdódot érték el az övezetből kilőtt rakéták. Egy lövedék egy benzinkút közvetlen közelében csapódott be a Netivot nevű városban, de a veszélyes helyzet ellenére sem keletkezett anyagi kár. A harcok hétfő esti megindítása óta mintegy háromezer rakétát lőttek ki Izrael irányába gázai fegyveresek.A nyugati sajtó kettős mércéje
Amikor az izraeli Kirjat Gat településen az ötéves Ido Avigal temetését tartották – a gyerek édesanyja és nővére is megsebesült egy Gázából indított rakétatámadásban – a palesztinok újabb lövedékeket indítottak. A gyászolóknak fedezékbe kellett menekülniük. Az időzítés nem volt véletlen…Az izraeli légierő mintegy száz rakétát lőtt ki az éjjel gázai célpontokra
Az izraeli légierő mintegy száz rakétát lőtt ki vasárnapra virradóan a palesztin szélsőséges iszlamista terrorszervezetek gázai övezeti célpontjaira, köztük a Hamász politikai vezetőjének és az ő testvérének a házára – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet. A Falak őrzője nevű hadművelet keretében tucatnyi repülőgéppel elsősorban a „Hamász-metrót", az övezet alatt húzódó, betonból kiépített alagúthálózatot, az iszlamista szervezet legnagyobb és legköltségesebb stratégiai infrastruktúráját támadták, valamint a Hamász legfőbb gázai vezetőjének, az izraeli börtönökben huszonnégy évet eltöltő Jahíje Szinuárnak és az ő testvérének otthonát.Biden telefonon egyeztetett az izraeli kormányfővel és a palesztin elnökkel is
Joe Biden amerikai elnök telefonon egyeztetett szombaton Benjámin Netanjahu izraeli kormányfővel és Mahmúd Abbász palesztin elnökkel a héten kiújult izraeli-palesztin harcok ügyében. A washingtoni Fehér Ház közlése szerint Biden az izraeli kormányfőnek megerősítette, hogy az Egyesült Államok határozottan támogatja Izrael jogát arra, hogy megvédje magát a Hamász palesztin szervezet rakétatámadásaitól.Netanjahu üzent a Hamásznak: addig folyik a megtorlás, amíg szükséges
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök szombaton este kijelentette, hogy addig folyik a palesztin támadók ellen a megtorlás, amíg szükséges. Netanjahu az izraeli védelmi minisztérium Tel-Aviv-i főhadiszállásán beszélt, és figyelmeztette a Hamász dzsihadista palesztin szervezet vezetőit, hogy nem tudnak elbújni se a felszínen, se a föld alá. Senki sem védett.Az izraeli hadsereg megölte a Hamász egy katonai vezetőjét, legalább húszan meghaltak
Az izraeli hadsereg közölte, hogy légicsapásokat mért a Gázai övezetre, megölve a Hamász egyik katonai vezetőjét, válaszul az Izraelre kilőtt rakétákra – közölte az Aljazeera. A gázai egészségügyi minisztérium arról számolt be, hogy legalább húszan haltak meg izraeli légicsapásokban, az áldozatok között gyerekek is vannak. Ugyanakkor az Izraeli Hadsereg azt állítja, hogy a gyerekek egy olyan rakéta becsapódása miatt halhattak meg, amit a gázai terroristák lőttek ki Izrael felé.Összefog az annektálás ellen a Hamász és a Fatah
A Gázai övezetet uraló Hamász radikális iszlamista szervezet összefog riválisával, a Ciszjordániában kormányzó Fatah párttal Izrael ciszjordániai annektálási terve ellen – jelentette a Háárec című izraeli újság honlapja csütörtökön.Meghalt a palesztin Iszlám Dzsihád volt vezetője
Meghalt Ramadan Sallah, a palesztin Iszlám Dzsihád szélsőséges szervezet volt vezetője egy betegség következtében - közölte az al-Manar libanoni televízió szombaton. A 62. életévében elhunyt Sallah 1995-től 2018-ig volt az Irán támogatását élvező radikális szervezet főtitkára.Ajánljuk még

















