Pesti Srácok

Komoly szavakkal méltatta Magyarországot Izrael budapesti nagykövete

Komoly szavakkal méltatta Magyarországot Izrael budapesti nagykövete

Mint ismert, Magyarország az uniós tagállamok között egyedüliként nem támogatta az EU közös nyilatkozatát az izraeli–palesztin konfliktus ügyében. A jelentést, amelyben sajtóinformációk szerint a Soros-féle NGO-k által pártfogolt palesztinok mellett állt volna ki az Európai Unió, egyedüliként hazánk nem írta alá, szembemenve ezzel a liberális politikai fősodorral. Jákov Hadasz-Handelszman, a zsidó állam budapesti nagykövete a Mandinernek ennek kapcsán úgy nyilatkozott: lényeges, hogy Magyarország Izrael mellett érvel, a politikai vitákban Izrael pártjára áll az unióban.

A nagykövet a Mandinernek adott interjúban kiemelte: Orbán Viktor és Benjamin Netanjahu között jó kapcsolat alakult ki, és ez lehet az oka annak, hogy a jobboldali pártok közül a Fidesz szinte elsőként szabadult meg az antiszemita-stigmától.

– mondta a Mandinernek adott interjúban Hadasz-Handelszman, hozzátéve: egy vallásos ortodox zsidó bármikor végig tud sétálni itt az utcán anélkül, hogy atrocitás érné. A magyar–izraeli stratégiai szövetség kapcsán a nagykövet kifejtette: a zsidó állam szempontjából Magyarország azért fontos, mert EU- és NATO-tag, valamint a V4-szövetség része, és szintén lényegesnek nevezte, hogy a politikai vitákban a magyar kormány Izrael mellett érvel. Az interjúban Hadasz-Handelszman elmondta, hogy számos együttműködési lehetőséget lát Izrael Magyarországgal, amelyek közül az energetikai szektor az egyik kiemelkedő ágazat. A másik fontos találkozási pontnak a hi-tech szektort látja, amelynek kapcsán kifejtette: ott lát még kiaknázatlan lehetőségeket.

PestiSracok facebook image

– jelezte Jákov Hadasz-Handelszman. Az utóbbi egy év slágertémája is terítékre került az interjúban: a vakcináció terén világelső Izrael diplomatája kifejtette, hogy Magyarországhoz hasonlóan jó kormányzati döntés volt az oltóanyag azonnali beszerzése. Izrael azért kapott nagy mennyiségben Pfizer-vakcinát, mert önkéntes tesztelőként jelentkezett be a gyártóhoz. A hazánkkal kapcsolatos együttműködés kapcsán Hadasz-Handelszman kifejtette: a világ nagy bizonytalanság elé néz, hiszen az új vírusmutánsok megjelenése miatt nem tudhatjuk, hogy a vakcinák mi ellen védenek, és mi ellen nem.

– hangsúlyozta az izraeli diplomata.

Forrás/fotó: Mandiner

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.