jákov hadasz-handelszman
Megyeri Jonatán: Az egyetlen értelmes dolog, amit Gyöngyösi tehet, hogy feloszlatja a Jobbikot
Sokan átlátnak a szitán a Jobbikot és a néppártosodást illetően, de akadnak a magyar zsidó közösségben olyanok is, akik megbocsátóak. Ilyen Radnóti Zoltán főrabbi, a Mazsihisz budapesti rabbiság igazgatója, aki szerint, ha minden szélsőjobboldali olyan utat járna be, mint Gyöngyösi Márton, akkor a világban béke lenne. Izrael budapesti nagykövete már nem ilyen elnéző: szerinte a most előkerült levelezés egy újabb bizonyíték arra, hogy milyen a Jobbik valójában. A Tett és Védelem Alapítvány főtitkára szerint pedig, akik ilyen kijelentést tesznek vagy tettek, azok a politikai közélet szemétdombjára valóak, Megyeri Jonatán rabbi, az EMIH-Magyar Zsidó Szövetség kommunikációs igazgatója, egyben a Neokohn.hu hírportál főszerkesztője szerint viszont sosem késő lemondani.Azbej Tristan: a zsidó-keresztény értékeken alapul a kormányzás Magyarországon
A zsidó-keresztény értékeken alapul a kormányzás Magyarországon – jelentette ki a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkára hétfőn, Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémián. Azbej Tristan erről az Antiszemitizmus Magyarországon: látszat és valóság című kétnapos, a Danube Institute által szervezett angol nyelvű konferencia megnyitóján beszélt.Komoly szavakkal méltatta Magyarországot Izrael budapesti nagykövete
Mint ismert, Magyarország az uniós tagállamok között egyedüliként nem támogatta az EU közös nyilatkozatát az izraeli–palesztin konfliktus ügyében. A jelentést, amelyben sajtóinformációk szerint a Soros-féle NGO-k által pártfogolt palesztinok mellett állt volna ki az Európai Unió, egyedüliként hazánk nem írta alá, szembemenve ezzel a liberális politikai fősodorral. Jákov Hadasz-Handelszman, a zsidó állam budapesti nagykövete a Mandinernek ennek kapcsán úgy nyilatkozott: lényeges, hogy Magyarország Izrael mellett érvel, a politikai vitákban Izrael pártjára áll az unióban.Szolidaritását fejezte ki Izrael felé a Mazsihisz elnöke
A magyarországi zsidó közösség szolidaritásáról biztosította Izraelt Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke csütörtökön, Budapesten.Heisler András: a hatalmat mindig kontrollálni kell
A holokauszt tanulsága, hogy a hatalomban soha nem szabad feltétel nélkül megbízni, azt mindig kontrollálni kell – mondta Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapján, Budapesten.Ajánljuk még