Pesti Srácok

Megyeri Jonatán: Az egyetlen értelmes dolog, amit Gyöngyösi tehet, hogy feloszlatja a Jobbikot

Megyeri Jonatán: Az egyetlen értelmes dolog, amit Gyöngyösi tehet, hogy feloszlatja a Jobbikot

Sokan átlátnak a szitán a Jobbikot és a néppártosodást illetően, de akadnak a magyar zsidó közösségben olyanok is, akik megbocsátóak. Ilyen Radnóti Zoltán főrabbi, a Mazsihisz budapesti rabbiság igazgatója, aki szerint, ha minden szélsőjobboldali olyan utat járna be, mint Gyöngyösi Márton, akkor a világban béke lenne. Izrael budapesti nagykövete már nem ilyen elnéző: szerinte a most előkerült levelezés egy újabb bizonyíték arra, hogy milyen a Jobbik valójában. A Tett és Védelem Alapítvány főtitkára szerint pedig, akik ilyen kijelentést tesznek vagy tettek, azok a politikai közélet szemétdombjára valóak, Megyeri Jonatán rabbi, az EMIH-Magyar Zsidó Szövetség kommunikációs igazgatója, egyben a Neokohn.hu hírportál főszerkesztője szerint viszont sosem késő lemondani.

Mint ahogyan arról korábban portálunk is beszámolt, az Origo birtokába került egy belső levelezés, ami Gyöngyösi Márton és a már Momentumba átigazolt volt jobbikos alelnök, Stummer János között zajlott még 2020. január 9-én, amikor Gyöngyösi EP-képviselő volt és már a néppártosodáson is túl voltak. Ebben a levélben pedig az állt, hogy Gyöngyösi szíve szerint cionista bérencnek, a lubavicsi szekta foglyának nevezné Orbán Viktort, de ebből nem jönne jól ki, ezért végül finomabban fogalmazott.

Az üggyel kapcsolatban többek is kifejtették a véleményüket. A Magyar Nemzetnek Izrael budapesti nagykövete nyilatkozott.

PestiSracok facebook image

– szögezte le Jákov Hadasz-Handelszman. Hasonló véleményen volt a Tett és Védelem Alapítvány főtitkára is, aki szintén elítéli Gyöngyösi szavait. Szalai Kálmán szerint egy ilyen kijelentés soha, semmilyen körülmények között nem fogadható el, majd megjegyezte, hogy Orbán Viktor a lehető legnagyobb biztonságot garantálja a zsidó közösségeknek Magyarországon, nemcsak az Európai Unióban, hanem az egész világon. Gyöngyösi szavaira visszatérve pedig elmondta:

Majd hozzátette:

Sosem késő lemondani

Hasonló véleményen van a Chábád-Lubavicsi mozgalom magyarországi szervezete, az EMIH-Magyar Zsidó Szövetség kommunikációs igazgatója, a Neokohn.hu zsidó, konzervatív-liberális hír- és véleményportál főszerkesztője, Megyeri Jonatán rabbi, aki szerint

A főszerkesztő továbbá kifejtette, hogy megtisztelő, hogy Gyöngyösi Márton ismeri a lubavicsi mozgalmat, aminek Megyeri is tagja és képviselője. Ugyanakkor nem lepődött meg, hogy ilyen megnyilvánulásai vannak a Jobbik első emberének.

A főszerkesztő kiemelte továbbá, hogy köztudott, hogy a Jobbikot Irán is segítette és támogatja. Az egész néppártosodás pedig hitelét vesztette, ha a vezetésben ilyen figurák elférnek, mint Gyöngyösi - mondta el lapunknak.

Megbocsátható bűn?

Gyöngyösi Márton korábbi levelezéséről a PestiSrácok.hu megkérdezte Radnóti Zoltán főrabbit is, a Mazsihisz budapesti rabbiság igazgatóját, a Bét Sálom zsinagóga vallási vezetőjét is, aki még nem olvasta a hírt, de lapunknak úgy reagált:

A magyar politikában az elmúlt 20–30 évben volt pár ilyen fordulás a bal- és a jobboldalról is – tette hozzá. Szóval én azt gondolom – folytatta –, hogy Gyöngyösi Márton megjárta a saját kanosszáját. A rabbi szerint nem azzal kell foglalkozni, mit mondott Gyöngyösi négy, nyolc vagy tizenkét évvel ezelőtt, hanem azzal, hogy milyen a jelenkorban. Hozzátette:

Radnóti Zoltán maga is beszélt már ezekben a pártokban politizáló emberekkel, akik négyszemközt mást mutatnak, mint amit leírtak vagy elmondtak akár a parlamentben. Mint mondta,

Radnóti Zoltán leszögezte, hogy ugyan nem a szíve csücske Gyöngyösi Márton,

Fotó: Mandiner

Ajánljuk még

Hová tűnt a galambászok pénze? – Nyomozás és botrányok sora a sportszövetségnél

Exkluzív 2023 október 27.
Áll a bál a Magyar Postagalamb Sportszövetségnél, miután kiderült, hogy hosszú időn szórhatta el indok nélkül a szövetség pénzét, sok esetben saját családtagjait is haveri körét hizlalva az előző elnökség – tudta meg a PestiSrácok.hu. A zűrös pénzügyek miatt több feljelentés történt a közelmúltban, az elnöknek mégis kemény harcokat kell vívnia az elnökségben egyelőre többségben lévő régi garnitúrával. Azokkal, akik a birtokunkba került számlák alapján rendkívül jól jártak a korábbi időszakban. Többek között közpénzmilliók landoltak Lajosmizse milliárdos vállalkozójánál, a Magyar Postagalamb Szövetség elnökségi tagjánál, de a nemzetközi szövetség elnöke párjánál – aki mellesleg a sárospataki egyetem augusztusban bukott rektora – és annak lányánál is. A konferencia összköltségének pedig a negyedét logóhasználatért fizették ki a nemzetközi szövetségnek. Mindez akkor történik, amikor Magyarország a 2026-es postagalamb-olimpia megrendezésének fő esélyese.

Milliárdos ingatlanvagyonnal gyarapodik tovább tatabányai családok nyomorán a „Szeviép-család” – Csinos céghálót találtunk az egykori vezér fia körül

Exkluzív 2022 május 25.
A Pesti TV Az Ügy című riportműsorában mutattuk be a tatabányai szellemtársasházat, amely tizenöt éve áll befejezetlenül. A huszonegy lakásos, a földszinten nagy irodaépületet is magába foglaló ingatlant sajátos konstrukcióban kezdték építeni 2004 után. A telektulajdonos, első számú építtető, a Környe és Vidéke Takarékszövetkezet ingatlanhasznosító cége, a Tak-Ing végelszámolás alatt áll; az építő Pólus Kft. 2007 óta felszámolás alatt; a lakásaikat előre kifizető tatabányai családok, összesen tizenöt károsult család a mai napig nem kapott vissza egy fillért sem. Közben tavaly év végén a félkész épület az egyik szeviépes érdekeltség kezébe került. A Szeviép-üggyel a PestiSrácok.hu az elmúlt években kiemelten foglalkozott; követjük a több száz kisvállalkozó csődjéért felelős, csődbűncselekménnyel vádolt milliárdosok ma is tartó büntetőperét. Megmutattuk, hogy a mai napig milyen luxusban élnek, és egy tényfeltáró cikksorozatban azt is, hogy a Szeviép csődeljárása előtt milyen elképesztő céghálót építettek fel a Szeviép-vezérek, amely cégekben immár egy-egy családtagjuk a tulajdonos. Ebben a tényfeltáró riportban azt mutatjuk meg, hogyan kerül a Szeviép-vezér B. Sándor fia Tatabányára, miként jutottak hozzá a tizenöt család anyagi megnyomorítását jelentő, milliárdos értékű ingatlanvagyonhoz, és azt is, hogy a tatabányai botrányban szereplő cég csak egy az újabb céghálóban. Körülbelül tíz milliárdos vagyont találtunk éppen csak, hogy „muzsikáló” cégekben, és mindez az egyik B.-fiú kezében fut össze.