chábád lubavics
Nem gyógyult ki az antiszemitizmusból Gyöngyösi Márton: szíve szerint „cionista bérencnek” nevezné Orbán Viktort
Bár már Vona Gábor elnöksége alatt néppártosodott a Jobbik, és az antiszemita, rasszista tagok kezét elengedte, úgy tűnik, a tisztogatás mégsem volt elég alapos a pártban. Olyannyira nem, hogy maradt egy olyan antiszemita a Jobbikban, aki a párt felett át is vette a hatalmat. Nem más ő, mint Gyöngyösi Márton, aki ugyan igyekszik lemosni magáról, hogy antiszemita megjegyzést tett volna, amikor listázni akarta a zsidó képviselőket a parlamentben, négy éve szíve szerint cionista bérencnek nevezte volna Orbán Viktort. Csak az tartotta vissza, hogy nem jött volna ki jól belőle. A jóslat bevállt, ebből ugyanis valóban nem fog jól kijönni.Levélben köszönték meg Orbán Viktor munkáját a zsidó közösségek vezetői
Levélben mondott köszönetet Orbán Viktor miniszterelnöknek Jehoshua Kaminetzky, a szerbiai Chábád közösségének rabbija, Oberlander Báruch, a Budapesti Ortodox Rabbinátus elnöke, és Szabó György, a MAZSÖK kuratóriumi elnöke Magyarország segítségéért, amelynek keretében kóser élelmiszer-szállítmány jutott el a belgrádi zsidó közösséghez, a koronavírus-járvány ellátási nehézségei közepette – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.Ajánljuk még