páneurópai piknik
Magyarország szabadságszeretetéről és Európa iránti szenvedélyéről beszélt a német államfő
Magyarország legyőzhetetlen szabadságvágya, szabadságszeretete és Európa iránti szenvedélye nélkül a német egység elképzelhetetlen lett volna - mondta a német államfő hétfőn a sopronpusztai Határnyitási Piknik Emlékparkban tartott megemlékezésen.Borvendég Zsuzsanna sorozata: A páneurópai piknik egy civil megmozdulásra szervezett politikai és titkosszolgálati játszma volt
A hivatalos történelmi narratíva szerint Magyarország – illetve egészen pontosan: az MSZMP reformszárnya – ütötte ki az első téglát a berlini falból. A határnyitás egyértelműen felgyorsította a német újraegyesítést, de az elmúlt hetekben láthattuk, hogy az ide vezető folyamatok egyáltalán nem voltak problémamentesek. Nem beszélve arról, hogy a pártvezetés leginkább csak futott az események után, és minden igyekezetét arra próbálta összpontosítani, hogy jól pozícionálja magát az elkerülhetetlenül közeledő politikai átrendeződés idejére.A magyargyűlölő Iohannis és Kalergi gróf Páneurópai Uniójának rémisztő lázálma
Megkapta a román államelnök Iohannis azt a német díjat, amelyet az „egységes Európa” hívei osztanak ki. A Nagy Károlyról elnevezett díjat elsőként az az ember vehette át, aki kitalálta, majd megalkotta a Páneurópai Unió lázálmát. Kalergi gróf vágya az volt, hogy Európát a „jövő eurázsiai-negroid faja” népesítse be. Az ő utódai akarják annyira az Egységesült Európát, az Egyesült Európai Uniót. A Münchenben élő Vida Ákos vendégírása.Hollik István: Álhírt terjeszt az ellenzék az Orbán-Merkel találkozóról
Álhírt terjeszt az ellenzék az Orbán-Merkel találkozóról, miszerint mégsem a magyar eredményeket méltatta a kancellár, hanem a német ipari befektetésekről beszélt – -írja a Hír TV.Íme, a fotó, amit Balog Zoltán ajándékozott Angela Merkelnek Sopronban
Egy fotót ajándékozott Angela Merkelnek Sopronban Balog Zoltán, amitől a német kancellár nagyon meghatódott. A titokzatos képet az ATV leplezte le."Mi, magyarok mentünk bele a legvédtelenebbül a rendszerváltozásba" – Sajtóklub a Páneurópai Piknik évfordulóján
Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője, Szentesi Zöldi László, a Demokrata főmunkatársa, és Gajdics Ottó, a Karc FM és a Szabad Föld főszerkesztője voltak a Hír TV Sajtóklub című műsorának vendégei, akik Huth Gergely moderálása mellett a műsor felvételekor még csak közelgő Orbán-Merkel találkozó vélhető forgatókönyvéről is eszmecserét folytattak, valamint sok egyéb téma mellett azt is megbeszélték, hogy a harminc évvel ezelőtti Páneurópai Piknik, az osztrák határ megnyitása a keletnémet menekültek előtt történelmi léptékkel mérve is az egész magyar nemzet hőstettének tekinthető.A liberális média egyetértésben Merkellel: Magyarország jól használja fel az EU-s pénzeket
Súlyos döfést vitt be a Magyarországot sokadjára elgyászoló ellenzéknek Angela Merkel a hétfőn délután, Sopronban, Orbán Viktorral közösen tartott sajtótájékoztatóján, a páneurópai piknik harmincadik évfordulójának alkalmából tartott megemlékezés után. Ugyanis a német kancellár szembement a nyugati mainstreammel és kijelentette: Magyarország jól gazdálkodik az uniós forrásokkal, és a migrációs álláspontok közeledéséről is beszámolt Merkel. Vagyis a német politika vezetője szerint semmi sem igaz azokból a vádakból, amelyek szerint a kormány felelőtlenül használná fel az EU-s pénzeket, mint ahogy az a tétel is megdőlt, miszerint Magyarország politikailag elszigetelődött volna Európa nyugati részétől. Mélyen belül ezt pedig a liberális média is jól tudja, ezért számolt be Merkel elismerő szavairól.Mi, magyarok vagyunk a németek egyetlen esélye – A kerítést és hazánkat kritizáló nyugatiaknak üzent Orbán Viktor
A magyar kormány migrációs politikáját kritizáló németeknek is üzent Orbán Viktor magyar miniszterelnök az Angela Merkel német kancellárral tartott közös sajtótájékoztatóján, Sopronban, miután a német ZDF riportere azzal szembesítette a kormányfőt, hogy beszéltek olyan értetlenkedő egykori keletnémet menekültekkel, akik előtt Magyarország 30 évvel ezelőtt megnyitotta a határzárat, de az ország most kerítéssel zárja el az utat a bevándorlók elől. "Azt üzenem a németeknek, hogy 30 évvel ezelőtt azért bontottuk le a kerítést, a vasfüggönyt, hogy a németek biztonságban és szabadon élhessenek, ma pedig ugyanezen célokért védjük kerítéssel a déli határt, azért, hogy ma is szabadon és biztonságban élhessenek Németországban. Magyarország Németország várkapitánya" – tette helyre a német kritikát Orbán Viktor miniszterelnök.Ajánljuk még