Civilek szervezték, de a babért megint Horn aratta le – A páneurópai piknik a rendszerváltás valóban nagy pillanata volt
Napra pontosan harminc éve, 1989. augusztus 19-én tartották a páneurópai pikniket, amely a rendszerváltás és a német egyesülés szimbolikus eseményévé vált. A békés piknikkel a romániai magyarság elleni atrocitásokra is fel akarták hívni a figyelmet. A Sopron közelében megrendezett találkozó némileg váratlan csúcspontja az volt, amikor többszáz NDK-s állampolgár áttörte a határt, és Ausztrián keresztül Nyugat-Németországba ment. A diktatúra eleinte nem tudta, mit kezdjen az incidenssel, előbb munkásőröket és katonákat küldtek a térségbe, és lezárták a határt, aztán gyorsan tárgyalni kezdtek a németekkel. Horn Gyula ekkor is learatta a babért, a határzár feloldását már ő jelentette be. Az interjút egy hálózati újságíró, Sándor István készítette, az adás lement a német tévében is, nem véletlen, hogy Kohl kancellár 1990-ben már azt kérdezte Antall Józseftől, hogy ugyan nem maradhatna-e Horn Gyula külügyminiszter a rendszerváltás után is.
Vasárnapi cikkemben írtam arról, hogyan verték át a világot Horn Gyuláék az állítólagos drótvágással, vagyis azzal a trükkel, amit olyan ügyesen kitaláltak a belügyesek.
Sokan akkor és később is abban voltak érdekeltek, hogy Hornt tegyék az egész határnyitás központi figurájává. Nem véletlen, hogy a „páneurópai piknikre”, erre a velejéig civil, 1989-es kezdeményezésre is megpróbáltak rátelepülni.
Sokakat felháborított, amikor a soproni szocialista polgármester a kétezres évek közepén, 2004-ben hatalmas obeliszket emelt a piknik helyszínén, a következő felirattal: „Ezen a helyen vágta át 1989. június 27-én a két külügyminiszter, Magyarország részéről Horn Gyula és Ausztria részéről Alois Mock az úgynevezett vasfüggönyt.” A vágás ugyanis nem ott, hanem kilométerekkel arrébb történt. Sima történelemhamisítás, kőbe zárt csúsztatás volt ez.
A piknik egyik főszervezője, Mészáros Ferenc 2007-ben döntött úgy, hogy visszaadja állami kitüntetését, mert nem kívánt asszisztálni a morális válsághoz.
Egyébként más sem: bár szintén 2006-ban a szigorúan titkos tiszt Medgyessy Péter után a korábbi KISZ-vezér Gyurcsány Ferenc is a legmagasabb kitüntetést akarta adni Horn Gyulának, Sólyom László – aki más ügyekben vitatható döntéseket is hozott – ehhez nem járult hozzá. A köztársasági elnök logikus érvelése szerint a szocialista politikus ötvenhat utáni tettei miatt érdemtelen egy ilyen kitüntetésre. Nyilván az.
Persze az is jellemző, ahogyan Horn a múltja felemlegetésére reagált. Amikor az ex-miniszterelnököt még 1994-ben szembesítették a pufajkás énjével, egy elhíresült „Na és?”-el „válaszolt”. A német Die Weltnek pedig azt mondta 2006-ban, hogy „törvényes rendet védte”. Ennyit erről, róla és régi-új híveiről.
Keleten új vasfüggöny épült
De mi is történt éppen harminc éve, 1989. augusztus 19-én? A páneurópai pikniket, az osztrák-magyar határ menti baráti találkozót debreceni és soproni civilek, az MDF-hez kötődő polgárok kezdték el szervezni, miután Habsburg Ottó, a Nemzetközi Páneurópa Unió tiszteletbeli elnöke előadást tartott Debrecenben, és az ezt követő vacsorán felvetődött ez az ötlet. Védnöknek Habsburg Ottót és Pozsgay Imrét kérték fel. „Úgy ’89 késő tavaszán, kora nyarán kaptunk meghívást Szabó Lukács Tanácsköztársaság-szobor-borogató barátom társaságában egy szűkkörű vacsorára az Arany Bikába, amelyen jelen volt Habsburg Ottó és fia, Károly is – emlékezett Mészáros Ferenc 2007-ben a Magyar Nemzetnek. – Én felvetettem, mi lenne, ha rendeznénk az osztrák-magyar határon egy közös szalonnasütést. Mi a magyar oldalon, ők pedig az osztrák oldalon foglalnának helyet, ám a tűz középen, vagyis a határon égne.
A nyilvánvalóan jelképes piknik ötletét az motiválta, hogy miközben éreztük a nyitás szükségességét és némiképp már a lehetőségét is nyugat felé, azzal kellett szembesülnünk, hogy keleten új vasfüggöny épül, Ceausescu leromboltatja a magyar falvakat, az országhatárt pedig lezárja, amire a romániai magyarság úgy reagált, hogy igyekeztek illegálisan elhagyni az országot. Magyarokra lőttek a határon. Mindez nagyon megviselt bennünket, úgy éreztük, tennünk kell valamit.”
A Sopron közelében megrendezett békés rendezvényen hatalmas tömeg gyűlt össze, mind a határ inneni, mind az osztrák oldalán rengetegen voltak. Az átjutásra vágyó és váró NDK-s állampolgárok egy része később nekirontott a kapunak, és áttört Ausztria felé.
Innen már nem volt visszaút. A határőr-parancsnoknak volt annyi esze, hogy nem adott tűzparancsot, ezt persze nem is engedhette volna meg magának az átalakulásra készülő Népköztársaság.
Pár nappal később, augusztus 21-én viszont megtörtént a tragédia, amikor Kurt-Werner Schulzot agyonlőtték. A harminchat éves weimari férfi a tiltott határátlépés közben „dulakodásba keveredett” a határőr járőrparancsnokkal, aki – miközben a vallomása szerint Schulz megpróbálta elvenni a fegyverét – lelőtte őt. Az iratok szerint a tiszt fejbe lőtte szerencsétlen németet, a feleségét és hatéves gyermekét (!) pedig őrizetbe vették. Ma már az sem köztudott, hogy a rezsim a piknik után még keménykedni próbált, a határt lezárták és munkásőröket hívtak a környékre.
„Már Nagycenken géppisztolyos munkásőrök igazoltattak és visszafordítottak mindenkit, aki Sopron felé tartott – emlékezett Magas László soproni erdőmérnök 1994-ben az Új Magyarországnak. – A kempingben maradiakat katonai erővel drasztikusan eltávolították. Soprontól hat kilométerre, Kópházánál napközben és este is lövöldöztek, ropogott a falu. Figyelmeztető lövések voltak ezek, de nagy pánikot keltettek. Pajer Erzsébet ideggyógyász is sírva jött hozzám, miután valaki megsebesült, hogy tenni kell valamit.”
Aztán a szélsőbaloldaliak is belátták, hogy a helyzet visszafordíthatatlan.
Vietnamtól Bonnig – egy újabb hálózati újságíró pályafutása
A páneurópai piknik a rendszerváltás és a német egyesülés szimbolikus eseményévé vált. Természetesen magyar oldalról – Horn vasfüggöny-trükkjéhez hasonlóan – csak a kiválogatott újságírók és újságok írtak róla. A Népszava az MTI tudósítását vette át, míg a Népszabadságot egy újabb hálózati ember, az akkori bonni tudósító tájékoztatta.
„Helyszíni nyugatnémet beszámolók szerint a Páneurópai piknik elnevezésű találkozó alkalmából szombaton Sopron mellett megnyitották a határ egy szakaszát, hogy a rendezvényre érkező osztrák és más vendégeket zavartalanul fogadni tudják – írta Győri Sándor. – Ezt használta ki több száz, a helyszínen várakozó NDK-állampolgár. Miközben az osztrákok dokumentumaikkal foglalatoskodtak, egymás után érkező 40-50 fős NDK-s csoportok >rohanták meg
„Akik megjárták a véráztatta Dél-Vietnamot, mint újságíróként e sorok írója is, azokat mindmáig élénken foglalkoztatja személyes és csoportos küldetésük megítéltetése. Kommunista rezsimek bábjai és ügynökei voltunk csupán, vagy létezhet egy méltányosabb, árnyaltabb történelmi mérlegelés is?”
Sajnos, maga Győri nem válaszolt saját álkérdésére, a cikk maradék részében moralizált. Azt hiszem, nekem sem kell. Pályafutása alapján a hálózati-külpolitikai újságírók prototípusa: „Győri Sándor külpolitikai újságíró több, mint négy évig élt Indokínában, öt könyvet írt a térségről – írták a róla szóló méltatásban. – Kelet-, Délkelet- és Dél-Ázsia szinte minden országából tudósított másfél évtizeden át.” Aztán meg Bonnból. Ahonnan előtte a szintén a hálózatnak (is) dolgozó Hajdú János, Bochkor Jenő és Polgár Dénes.
Jellemző, hogy az Ország-Világ akkori cikkében még megrótta a békés magyar piknikkel „visszaélő” kelet-németeket, a képeken egy megtámadott határőrt – az áldozatot is bemutatták –.
Augusztus 22-én már arról írt Győri, hogy nem a nyugat-németek voltak a „kitörés mögött” („Bonni cáfolat: nem szervezett akció volt”), de ez már az egyezkedés időszaka volt. Három nappal később, huszonötödikén a Köln melletti gymnichi kastélyban Németh Miklós miniszterelnök és Horn Gyula Helmut Kohl szövetségi kancellárral és Hans-Dietrich Genscher alkancellár-külügyminiszterrel tárgyalt.
A túlélésre készülő politikusok szeptember 9-én eldöntötték, hogy „ideiglenes jelleggel” felfüggesztik a határzárat. A kormány döntését a hamis hős, Horn Gyula jelentette be szeptember 10-én a televízióban. Horn A Hétnek adott interjút, egészen pontosan egy újabb hálózati embernek, Sándor Istvánnak.
A 2011-ben elhunyt újságíró pályafutása is annyira tipikus, hogy muszáj összefoglalnom. Sándor 1970-ben végzett az ELTE orosz-magyar szakán, az MTI-hez került, majd 1976 és 1981 között az MTI bonni (igen, már megint) tudósítója volt. Ezután A Hét főszerkesztő-helyettese volt, majd a rendszerváltás után befutott: volt olasz kiadói konszern magyarországi tanácsadója, a Hetedhét Kft. ügyvezető igazgatója, a Danubiust üzemeltető Országos Kereskedelmi Rádió Rt. vezérigazgatója, a Danubius Sales House igazgatótanácsi elnöke, majd a Wallis Rt. vezérigazgatója. Folytassam? Ugye nem kell.
A szeptemberi lapok büszkén írták meg, hogy A Hét interjúját a német ZDF is átvette, és leadta, így tovább erősödött a hős pufajkás, az ügynök-külügyminiszterből lett miniszterelnök legendája... Balog Zoltán épp a mostani konferencián idézte fel az 1990-es telefonhívást, amely Kohl kancellár és Antall József miniszterelnök között zajlott. Kohl állítólag azt kérdezte, hogy maradhatna-e Horn a külügyminiszter? Ez a beszélgetés mindent elárul a korszakról, de semmit sem vesz el a páneurópai piknik „atyjaitól”.
Fotók: MTI
