párizs
Félelem és reszketés Párizsban: Applikációval kereshetsz kísérőt magadnak, hogy elkerülj egy támadást a no-go zónákban
Immáron a párizsi tömegközlekedési vállalat (RATP) együttműködésével egy tech cég olyan applikációt fejlesztett ki, mely lehetővé teszi az utasok számára, hogy kísérőtársat találjanak maguk mellé, ezzel is megelőzve a különféle erőszakos bűncselekményeket - írta a 888.Hat embert késeltek meg Párizsban – egyelőre nem terrorcselekmény
Egy 17 éves részeg fiatal valóságos pánikot okozott kedd este Párizs egy északi negyedében, amikor néhány perc alatt hat ember megkéselt. A támadót a térfigyelő kamerák segítségével két órával a támadássorozat után előállították – erősítette meg a rendőrség a Le Parisien című napilap értesülését.Több tucat halálos fenyegetést kapott a párizsi terrorista ügyvédje
Körülbelül negyven halálos fenyegetést kapott Sven Mary, Salah Abdeslam ügyvédje, aki a gyilkossági kísérlet miatti brüsszeli büntetőperében képviseli a 2015. november 13-i párizsi terrortámadások feltételezett főszervezőjének tartott férfit - jelentette a belga sajtó vasárnap.Újabb videóban fenyegeti a Nyugatot a harctéren megroppantott Iszlám Állam
Az Iszlám Állam egyik fiókszervezete nyilvánosságra hozott egy fenyegető hangvételű felvételt, melyen Párizsra az európai degeneráció központjaként hivatkoznak, továbbá annak dzsihadista megszállására figyelmeztetnek.Megbénította Párizst a havazás, lezárták az Eiffel-tornyot
Hétszáz kilométeres dugó alakult ki Párizsban a több mint egy napja tartó havazás következtében Párizsban. Az elővárosi buszok egyáltalán nem közlekednek, a fő közlekedési útvonalakon délután 2 órától megtiltották a 7,5 tonnánál nehezebb járművek közlekedését, s az Eiffel torony sem látogatható a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt.Vád alá helyezték a nemi erőszakkal gyanúsított iszlámszakértőt Párizsban
Vád alá helyezték, valamint előzetes letartóztatásba került péntek este Párizsban Tariq Ramadan, az egyik legismertebb iszlámszakértő és teológus, akit két nő tavaly októberben nemi erőszakkal vádolt meg.A párizsi olimpia szervezői Budapesten tanulmányozzák a mintának tekintett Duna Arénát
A 2024-es párizsi olimpia szervezőbizottsága Budapesten tanulmányozza a Duna Aréna épületét, részletes tervezését és kivitelezési módszerét, mert a franciák szerint ez ma a világ legjobb versenyuszodája.Merényletek Párizsban - Salah Abdeslam működésbe akarta hozni a robbanóövét
Salah Abdeslam, a 2015. november 13-i párizsi merényleteket elkövető kommandó egyetlen életben maradt tagja működésbe akarta hozni a robbanóövét, de az meghibásodott - derült ki a terroristának tulajdonított egyik levélből, amelyet egy számítógépen találtak meg a nyomozók Belgiumban.Párizs, 2018: a katasztrofális közbiztonság miatt nem akarnak megállni egyes megállókban a metróvezetők
Egyes párizsi metróállomásokon oly mértékben megromlott a közbiztonság, hogy a metrószerelvények vezetői levélben követelték a városvezetéstől az áldatlan állapotok felszámolását - írja a 888.hu. Azt írták, ha kérésük nem teljesül, akkor a legveszélyesebb metróállomásoknál nem fognak megállni.Ajánljuk még

















