paródia
Nem várt helyről kapott egy kokit a momentumos bajai polgármester (VIDEÓ!)
Ahogyan szerte az országban, úgy Baján is megemlékeztek az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeiről, ami kissé komikussá vált a momentumos polgármester asszony beszéde alatt. A szerényre sikerült pavilon, ami előtt szónokolt Nyirati Klára, egyszer csak megadta magát, elájult és egyenesen a polgármester asszony fejére dőlt, aki először meglepődött, majd dühösen megpróbálta visszatolni a helyére a hátteret.Elment a harmadik nővér is (Videó!)
A Madách Színház 1980 januárjában megbuktatta saját Három nővér-előadását. Ennek oka, hogy az 1979-es szilveszteri tévéműsorban a színház három zseniális színésze előadott egy fergeteges Csehov-paródiát (amihez Alfonzóé hasonlítható). Márkus László kitalálta, Körmendi János megírta és Haumann Péterrel – meg a többiekkel – előadták. És mindig kiderül: zseniális művészek csak zseniális művészetet tudnak csinálni – még akkor is, ha látszólag kulisszahasogató ripacsériát lát a néző. Ebből a csapatból most Haumann Péter is távozott.Ízekre szedte Jakab Péter szegénylegény-figuráját a népszerű humorista, Somogyi András (Videó!)
A karakterparódiáiról ismert humorista, Somogyi András ezúttal Jakab Péternek mutatott görbe tükröt. A Showder Klubbal berobbant Somogyi tökéletes érzékkel mutatott rá a Jakab-jelenség olcsó, klisés valóságára, tudniillik a Jobbik nevű baloldali párt görcsösen próbálja egyben tartani a Jakabnak tákolt kétfilléres színpadi karaktert, a jakabság összetevői pedig szépen visszaköszönnek a humorista videójából."Nem szeretnek dolgozni" - Tarlós István helyretette a patkánytémával kelő és fekvő ellenzéket
Nem bír leállni a patkánytémával a baloldali ellenzék, amely ma a Fővárosi Közgyűlésben is a fővárosi rágcsálóhelyzettel foglalkozott, ráadásul Horváth Csabáék az ülésről is kivonultak testületileg. Tarlós István főpolgármester a PestiSrácok.hu-nak az újabb baloldali bohózatról azt mondta: az ellenzék ismét bizonyította, hogy nem akar dolgozni. "A baloldal kétségbeesetten belekapaszkodott a patkányügybe, azonban ez óriási baklövés, hiszen felvetéseiket és riogatásukat nem erősíti meg sem az országos tisztifőorvos, sem a kormányhivatal. Egyszerűen nem áll fenn az ellenzék által felvázolt vészhelyzet, ez csak kétségbeesett kampány" - egyértelműsítette Tarlós István portálunknak. Gy. Németh Erzsébet DK-s politikust közben annyira fellelkesítette Gyurcsány és Gyurcsányné hétvégi EP-s szereplése, hogy biztosra veszi: ősszel már úgysem Tarlós lesz a főpolgármester. Budapest vezetőjét meg is fenyegette ezzel...Ajánljuk még