páva zsolt
Pécsett is a múlt árnyai ígérik meg újra azt, ami sosem sikerült a baloldalnak
Pécs a rendszerváltás és az utána következő két évtized nagy vesztese volt. Népessége megkétszereződött a második világháború után, de ennek, a szocialista iparosításnak és a szocialista városépítészetnek alaposan megfizette az árát a város, mint normális élettér. A pécsi polgári elit fokozatosan vesztett jelentőségéből és befolyásából, a rendszerváltás idejére szinte teljesen eltűnt; helyét olyan politikai és gazdasági csoportok vették át a kommunistáktól, amelyben a nómenklatúra kapcsolatrendszere mellett olyan emberek játszottak szerepet, akik nem értették azt a pécsi életformát, amellyel még a hetvenes-nyolcvanas években is szerelembe lehetett esni, ha valaki megtapasztalta egyetemistaként vagy beköltőzőként. Az egyre nagyobbá váló egyetem elitjének többsége pedig – jelentős részben maga is bevándorló és egyébként is baloldali vagy liberális lévén – nem a város egyetemét építette, hanem sokkal inkább saját magát.Soltész Miklós: Az egyházak közösséget szolgálnak és közösséget teremtenek
Az egyházak hitéleti, szakrális tanításon túl óvodák, iskolák fenntartásán keresztül keresztény hitre, hazafiasságra nevelik gyermekeinket, gondozzák időseinket, erősítik közösségeinket – mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára Pécsen, szombaton.Aki visszavette a vörös Pécset - Visszavonul Páva Zsolt polgármester
Páva Zsolt az elmúlt harminc évben nagyon jelentős szerepet játszott Pécs életében, hiszen összesen 14 évig (ebből majdnem négy évet, az SZDSZ árulása miatt közgyűlési többség nélkül) polgármesterként, azt megelőzően pedig közvetlenül a rendszerváltás után 4 évig alpolgármesterként szolgálta a várost. Pécs elmúlt harminc éve nem feltétlenül sikertörténet, de Páva Zsolt most úgy adhatja át a várost az utódjának, hogy annak gazdasága és költségvetése a legjobb állapotban van az elmúlt harminc évben. És említsük meg: ő volt az, aki 2009-ben az időközi polgármester-választáson kétharmaddal verte meg a propagandakommandókkal felvonuló szocialistákat.Nem indul újra Páva Zsolt a pécsi polgármesteri címért
Nem indul újra a baranyai megyeszékhely eddigi polgármestere, Páva Zsolt az őszi választásokon. A Fidesz helyi csoportja Vári Attila korábbi kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázót, a Pécsi Sport Nonprofit Zrt. vezérigazgatóját ajánlja Pécs polgármesterjelöltjének a párt országos testületei felé.Ajánljuk még












