pénzügyek
Az univerzumot hívják segítségül a nyugati fiatalok, csak dolgozni ne kelljen
Ha elég erősen kéred az univerzumtól, akkor meg fogod kapni – erről szól legalábbis egy új trend, ami a közösségi médiában terjed, nyilván a fiatal, főleg huszonévesek körében, a személy szintjén pedig brutálisan veszélyes. Az úgynevezett “manifestation”, vagyis magyarul nagyjából úgy lehetne fordítani, hogy “valósággá válás” lényege, hogy a Z generációs fiatal otthon ül, vagy egy kávézóban, és nagyon koncentrál valamire, amit szeretne, és abban reménykedik, hogy azt a valamit, a gondolatok és pozitív energiák következtében az kozmosz majd megadja, valósággá váltja. A téboly a nyugati fiatalok körében annyira elterjedt, hogy már cikkekben és kutatásokban próbálják felhívni a figyelmet arra, hogy ennek bizony anyagi csőd, sikertelenség és hajléktalanság lesz a vége, ja és még több depresszió. Ez már önmagában jó ok lenne, hogy betiltsuk a legfőbb közvetítőt, a TikTokot, de ez még nem minden. Ajánljuk még
Ez az aszály nem természeti csapás, hanem a mi alkotásunk – Polbeat Piknik
Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent. Hrozova Erzsébet: Nem azért harcoltunk, ami most van
Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?