pereskedés
A béna ellenzék helyett perrel dönti meg az Orbán-diktatúrát Dániel Péter – Dollárt és sékelt is elfogad a már most megnyert perek megindításához
Nem várt helyről érkezett a megoldás az Orbán-diktatúra megbuktatására, méghozzá Izraelből, ahová egy rágalmazási per miatt menekült Dániel Péter, főállású gyurcsányista provokátor és egykori ügyvéd. Dániel Péter mesterterve több lépcsőből áll: például magyar ügyvédi címét is vissza kívánja szerezni, hogy aztán a legfelsőbb nemzetközi hatóságoknál perelje szerteszét az Orbán-rendszert. A mesterterv állomásaiban az a közös, hogy mindegyikhez pénz kell, amelyet dollárban és sékelben is el lehet utalni Dániel Péternek, aki ellenben azt igéri, meg fog térülni a befektetés, hiszen több millió amerikai dollárt fog nyerni a már most biztosan megnyert pereken, és az Orbán-kormány tagjait is megvádoltatja többek közt emberiesség elleni és háborús bűnökkel... Ajánljuk még
Prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot – IMEI-be zárják a letartóztatott angyalföldi gyilkost
Az angyalföldi gyilkos prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot, hogy pénzhez jusson, amiből fegyvert akart venni, hogy politikusokra vadásszon. Nem csoda, hogy mindezek tükrében az IMEI-be zárták, mert kétséges, hogy rendben van az elmeállapota. Ruszin-Szendinek csak kint volt nagy a szája, a rendőrségen már mindent tagadott
A tiszás vezér azt az egyszerű tényt elfelejtette közölni a hívekkel, hogy korábban ő maga és Toka tábornok is elismerte, hogy a "szakértő" fegyvert tartott magánál a tiszás fórumokon. Hadházy kijelentette, hogy Orbán szilveszterkor zebrát evett
Amikor valaki zebrákat lát Magyarországon, az vagy állatkertben van, vagy tudatmódosító szerek hatása alatt, általában, persze nem mindig. Így Hadházy Ákos is biztosan teljesen józanul talál zebrákat minden bokorban, de az, hogy most már Orbánék szilveszteri menüjében is...na az már aggasztó. Megfizetnek az istenkáromlásért - Négy embert büntetett meg a rendőrség Hadházy Ákos tüntetése után