peru
Kimenekítés Limából: "Ez a magyar diplomaták nélkül nem sikerült volna!"
"Világjárók, világutazók vagyunk. Bennem nem is volt annyira erős a nemzettudat korábban, de ez az utolsó út, gyermekkorom álma, Peru, és onnan való hazajutásunk minden megváltoztatott" – mondta a PestiSrácok.hu-nak Füsti Molnár Sándor, akit feleségével három embert próbáló hét után a magyar külügyminisztérium, illetve a limai magyar nagykövetség menekített haza 12 ezer kilométerről. "Soha életemben nem voltam ennyire büszke arra, hogy magyar vagyok" – jelentette ki az 57 éves férfi, aki feleségével élete legkalandosabb utazása után már otthonában, biztonságban van, a kötelező hatósági karanténjuk is letelt, nem betegedtek meg.Budai Gyula kiakadt: ordas hazugságokkal etetik olvasóikat a balliberális sajtó munkatársai
A külügyminisztérium és a nagykövetségek nagy erőfeszítések árán és sok esetben a lehetetlennel szembenézve hoztak haza külföldön rekedt magyarokat, az Index és a velük hasonszőrű balliberális portálok még ebben a helyzetben is csak azt keresték, hogyan tudnak a magyar kormányról negatívat, lejárató dezinformációt közölni. Mi sem mutatja jobban, hogyan működik a balliberális álhírgyár, mint az Index újságírójának, Dezső Andrásnak az esete a Peruból hazamenekített magyarokkal. "A koronavírus járvány elterjedése miatt világszerte elrendelt karanténok, határzárak, leállított légiközlekedés következtében 70 magyar állampolgár rekedt Peruban, közülük sokan ott is a legelképesztőbb helyeken, például a dzsungelben. Hazaszállításuk megszervezése szinte lehetetlennek tűnő küldetés volt - amiről az Index még csak véletlenül sem a valóságnak megfelelően akart beszámolni. Újságírójuk egészen aljas eszközöket bevetve férkőzött be a nehéz helyzetbe került magyarok zárt online közösségi csoportjába, hogy ott olyan információkat próbáljon kicsikarni, ami alapján majd leírhatja: mennyire szenvednek szegény külföldön rekedt magyarok, mert a magyar kormány nem segít nekik hazajutni" - mondta a PestiSrácoknak Budai Gyula. A Fidesz országgyűlési képviselője, aki a Külgazdasági és Külügyminisztérium munkatársa, azt állítja, hogy mindeközben sem a perui nagykövetséget, sem pedig a külügyi tárcát nem kereste meg az Index, csak azután, hogy lebuktak. Budai Gyula természetesen számon kérte a ballib portál újságíróját - akivel mellesleg nem is ez volt az első konfliktusa - álhírgyártás miatt. A portál akciója végül zátonyra futott, és ha már dehonesztálót nem írhattak a Peruban rekedt magyarokról, inkább semmit sem írtak.Meghalt Javier Pérez de Cuéllar volt ENSZ-főtitkár
Meghalt százéves korában szerdán perui otthonában Javier Pérez de Cuéllar volt ENSZ-főtitkár – közölte Francisco Pérez de Cuéllar, az elhunyt diplomata fia az RPR perui rádiónak nyilatkozva.A világ legnagyobb gyermekáldozati helyét tárták fel Peruban
Perui régészek 227 olyan gyermek földi maradványait találták meg, akiket a prekolumbiánus csimu kultúra rituáléja szerint áldoztak fel az istenek kiengesztelésére. Feren Castillo archeológus szerint a felfedezés példa nélküli a világon.Csaknem 10 ezer venezuelai özönlött Peruba a belépés szigorítása előtti utolsó napon
Csaknem 10 ezer venezuelai özönlött Peruba pénteken, a határátlépés szigorítása előtti utolsó napon - tudatták szombaton a perui hatóságok.Mégis börtönben marad a korábbi perui elnök, Alberto Fujimori
A perui legfelsőbb bíróság megerősítette szerdán az Alberto Fujimori volt államfőnek adott elnöki kegyelem hatályon kívül helyezését, így véglegessé vált, hogy le kell töltenie a büntetéséből még hátralévő 13 évet - jelentette szerdán az El Comercio című napilap.Lázadás volt egy perui börtönben
Fellázadtak a rabok és túszul ejtették egy dél-perui börtön négy alkalmazottját, egy ember meghalt, egy másik megsebesült - közölték a helyi hatóságok szerdán.Az '56-os hősök emlékére avatott fel fel emléktáblát Kövér László Peruban
Az 1956-os forradalom és szabadságharc ártatlan áldozatainak emlékére állított márványtáblát avatott fel Kövér László, az Országgyűlés elnöke szombaton Limában, latin-amerikai hivatalos körútjának utolsó helyszínén – tájékoztatta a házelnök sajtóirodája vasárnap az MTI-t. A házelnök Kaleta Gábor nagykövettel közösen avatta fel az emléktáblát.Ajánljuk még
















