pesti galeri
Pesti Galeri – Fekete-Győr András arcáról nem tud lesülni a bőr, a legnagyobb sportrajongó akar lenni, miután megfúrta a budapesti olimpiát (videó!)
Mi ugyan nem szoktunk tengerből kilovagolni, de megteszi helyettünk ezt Tüttő Kata, aki szegénységről prédikál, viszont luxuskörülmények között él. Szanyi kapitány viszont nem játssza meg magát, kimondta: az ellenzék csicska és nem fogják tudni leváltani az Orbán-kormányt. Fekete-Győr András ezt nem hajlandó észre venni, érdemi politizálás helyett még mindig úgy csinál, mintha sportrajongó lenne, Facebook-oldalán előbb olvashatunk a magyar sikerekről, mint a neves sportlapok oldalain, ami a világ egyik legnagyobb képmutatása. Ezekről és ehhez hasonló furkóságokról beszélgettünk a Pesti Galeriben egy alternatív felállásban, tekintettel arra, hogy Szarvas Szilveszter és Szalai Szilárd épp jól megérdemelt szabadságukat töltik. Pesti Galeri – Már komoly ellenzéki figurák sem szeretnének Gyurcsány csapatába tartozni (videói!)
Nem várt helyről, saját táborából kapja sorra a kritikákat és a pofonokat Gyurcsány Ferenc, egyre inkább repedezik az ellenzéki összefogás – vezette fel az egyik fontos témát Szarvas Szilveszter a Pesti Galeriben, a Pesti TV furkóklubjában, amelyben Szilveszter mellett Bohár Dániel, Szalai Szilárd, Bokor Gábor és a vendég, Ternovácz Áron küldte el melegebb éghajlatra az UEFA-t, az iskolákban nyomuló LMBTQ-aktivistákat és az ellenzéket. A galeri tagjai a műsorban felidézték Ipkovich György szocialista politikus és a DK-s Katanics Sándor Gyurcsányt ért bírálatait. Ipkovich, Szombathely korábbi MSZP-s polgármestere ugyanis azt mondta az ellenzéki összefogásról és Gyurcsány jelöltjeiről: "ha a jövő úgy működik, hogy olyan emberekre lesz szükség, akik pillanatnyi előnyök miatt feladnak egy évtizedes elkötelezettséget, akkor én abba a csapatba nem akarok tartozni". A DK-s Katanics Sándor is titkos belső paktumokról, vállalhatatlan gyurcsányi megállapodásokról vallott, míg Nagy Attila Tibor korábban a Polbeat Pankrációban osztotta ki Gyurcsány Ferencet. Szarvas Szilveszterék a galeriben az UEFA-t is kiosztották, miután kiderült: az európai szövetség szerint az LMBTQ-ellenesség az új rasszizmus, így a Puskás Arénát nem huhogás, rasszizmus miatt záratta be az UEFA, hanem LMBTQ-ellenes és a BLM-térdelést elítélő molinók miatt. Nézzék meg a teljes adást és jelentkezzenek a Pesti galeribe vendégnek! Pesti galeri – Majd a katari vb-n próbáljon meg parádézni a meleglobbi és szivárványizmus! (Videó!)
Az amerikai Nemzeti Futball Liga (NFL) furcsa, fekete-fehér reklámfilmet adott ki, melyben az LMBTQ–emberek mellett áll ki azzal, hogy kijelenti, a foci meleg, leszbikus, queer, transznemű és minden, csak éppen nem hetero. Ezzel a témával is foglalkozott a Pesti galeriben Szarvas Szilveszter, Szabó Gergő, Bokor Gábor, Szalai Szilárd és Huber Márk. Szarvas Szilveszter az adásban úgy fogalmazott, most ez az őrület a nyugati trend, az abnormalitást hangoztatják, de majd jövőre megtörik ez a lendület, mert Katarban lesz a világbajnokság. Na majd ott, Katarban próbáljon meg Manuel Neuer szivárványos karszalagban focizni, meg ott próbáljanak meg a beteg szurkolók szivárványos zászlót lengetni. Most garantálom, hogy ott ilyen jelenetek nem lesznek – hangzott el a Pesti galeriben. A galeri tagjai az adásban az ellenzéki újságírók hazaárulásáról is beszéltek, miután a balos publicisták szokása, hogy külföldi újságokban gyalázzák hazánkat, majd idehaza átveszik és szemlézik saját írásaikat. Nézzék meg a teljes adást! Pesti Galeri – Mi nemzeti színekbe öltözünk, míg a Nyugat szivárványba (Videó!)
A magyar–német meccsel és Szijjártó Péter közösségi oldalának szivárványos és LMBTQ-aktivisták általi támadásával foglalkozott szerdán a Pesti galeri, amelyben Szarvas Szilveszter, Szabó Gergő, Szalai Szilárd, Dezse Balázs, Bokor Gábor és a vendég, Thékes István tette helyre a nyugati meleglobbit és a hazánkat ért támadásokat. A galeri tagjai arról az elképesztő gusztustalanságról és aljasságról is beszéltek, amelyre egy német portál vetemedett, hogy Puskás Ferenc csapatkapitányi karszalagjának a helyére szivárványos zászlót montázsoltak, ezzel is üzenve a magyaroknak. Ez egy szivárványos hányás, amellyel megalázzák a tizenöt éve elhunyt legendánkat, és megalázzák sajátjukat is, az akkori német csapatkapitányt, Fritz Waltert – hangzott el a műsorban. Nézze meg a teljes adást, és jelentkezzen a műsorba vendégnek! Pesti galeri – Már megint a liberálisok a magyar válogatott legnagyobb ellendrukkerei, szégyen! (Videó!)
Szégyen, hogy a liberálisok ismét csak gyűlölködnek a magyar válogatott Eb-szereplésével kapcsolatban és hergelnek a magyar válogatott ellen, sárba akarják tiporni a nemzeti önbecsülést, a nemzeti érzelmeket és a büszkeséget – hangzott el a Pesti galeriben, amelyben Szabó Gergő, Bokor Gábor, Szalai Szilárd és a vendégfotelben helyet foglaló Kovács Ádám voltak Szarvas Szilveszter beszélgetőpartnerei. Szarvas Szilveszter Lakatos Márk műsorvezető felháborító véleményét is idézte, miszerint „CristianoRonaldo az, aki kiszopatta a válogatottat, fiúkák, ha lehetne buzizás meg nyomi álmagyarkodás helyett egyszerűen csak jól kéne focizni és véletlenül nyerni”. A srácok a Galeriben arról is beszéltek, hogy számos külföldi magyarabb a magyarnál: az egyik portugál újságíró például nyomatékosította, hogy bár a portugálok nyertek, de az ő szívét a magyarok nyerték el. „A német sajtó is odáig van a magyar hangulattól és szurkolóktól, szerintük az igazi sztárok a magyar drukkerek” – mondta Szarvas Szilveszter, amire a Galeri tagjai is úgy fogalmaztak: aki magyarként nem a magyaroknak szurkol, az nem is magyar. Nézze meg a teljes adást és jelentkezzen a műsorba vendégnek! Pesti galeri – A Jobbik sohasem áll össze Gyurcsánnyal... ja, de! (Videó!)
A Jobbikos Pál Gábor 3 éve még azt nyilatkozta, hogy nem tudna tükörbe nézni, ha a Jobbik összeállna a DK-val – na, ehhez képest Pál Gábor 3 év elteltével éppen a DK-sokkal és Dobrev Klárával szerepel közös plakáton és együtt indulnak a jövő évi választáson; ez az információ legyen mindenkinek a fejében jövőre – hangzott el a Pesti galeriben, a Pesti TV furkóklubjában. Szarvas Szilveszter, Szabó Gergő, Dezse Balázs, Bokor Gábor és Szalai Szilárd a műsorban ezen tény miatt is kőkeményen kiosztotta az elvtelen ellenzéki összefogást és mások mellett az összes jobbikost. "Pál Gábor 2010 előtt véresszájú fideszes volt, köpte Gyurcsányt, majd a Jobbikhoz ejtőernyőzött, amelyből Dobrev–Gyurcsány-szerelem lett. Szégyen, ahova Pál Gábor és a Jobbik jutott" – mondta a galeriben Szarvas Szilveszter. A srácok a galeriben Karácsony Gergelyről és arról is beszéltek, hogy miközben az aluljáró-felújítás költségeit is a kormánytól követelik, aközben a Főpolgármesteri Hivatal vezetőinek milliós jutalmat osztogatott: volt, aki 7 millió forintot is zsebre tehetett. A Pesti galeriben Tom Hardy színész interjúja is szóba került, amelyben a celeb arról vallott: "színész vagyok, naná, hogy szexeltem már férfival is". Itt tart ma a Nyugat, amely a gyerekeket is érzékenyíti, mindez gyomorforgató – jelentették ki a srácok a galeriben. Nézze meg a teljes adást, ki ne hagyja! Pesti galeri – Karácsonyék megőrültek: rovarhotel után itt a méhlegelő (Videó!)
Karácsony Gergely és kollégái nem nyírják a gazt Budapesten, inkább kitáblázták: ez nem gaz, hanem méhlegelő! – ezen az új DK-s találmányon hahotázott a Pesti galeriben Szarvas Szilveszter, Szabó Gergő, Dezse Balázs, Bokor Gábor és a műsor vendége, Pusztai Sándor, megállapítva: Karácsonyék teljesítmény helyett mindig új fogalmakat tudnak alkotni, a rovarhotel után itt a méhlegelő. Talán rendben kéne tartani a budapesti területeket, és foglalkozni kéne a fővárossal – mondta Szarvas Szilveszter, amire a srácok is kifejtették: megválasztása óta a főváros rohamosan zuhan vissza a sötét Demszky-korszakba. A Pesti galeri tagjai a műsorban Ferenc pápa levelét is idézték, amelyet a pápa az IMF-nek és a Világbanknak küldött és amelyben kifejtette: szerinte globális világkormányra lenne szükség, és ezen kéne dolgozni új intézményekkel. "A pápa szétveri a katolikus egyházat és nyíltan állást foglal a liberális eszmék és mozgalmak mellett, amely liberálisok ateisták és istentagadók. Ráadásul Ferenc pápa elfelejti, hogy van világkormány, Istennek hívják, amely mindannyiunk fölött áll" – mondta Szarvas Szilveszter, aki azt is elárulta: katolikus, de Ferenc pápa a szívfájdalma. A galeri keményen kritizálta Ferenc pápát, kifejtve azt is: sajnos nem véletlenül Ferenc pápát választották Szentatyának. Nézze meg a Pesti TV furkóklubját és jelentkezzen a Pesti galeribe! Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.