pesti tv
A Vas megyei Toronyban 500 forintot érhettek a Czeglédyre leadott szavazatok az előválasztáson (Az Ügy a Pesti TV-n szombaton 21 órától)
Öt-hatszáz forintot fizethettek a Vas megyei Toronyban azoknak a kiszolgáltatott embereknek, munkanélkülieknek, szegény sorban élő romáknak, akik az ellenzéki előválasztáson Czeglédy Csabára adták a voksukat – erről beszélt a Pesti TV Az Ügy című műsorának több helybéli. Egy toronyi roma férfi, akit állítása szerint többedmagával vitt el szavazni Horváth-Németh Krisztina önkormányzati képviselő, azt is elmondta, utána hogyan költötte el a kocsmában a szavazatáért kapott pár száz forintot. Horváth-Németh Krisztina szerint nem igaz, hogy mozgósított, vitte a szavazókat az előválasztásra, és az sem, hogy részt vesz Czeglédy kampányában, holott a közösségi oldala is tele van a költségvetési csalással vádolt politikus bejegyzéseinek megosztásaival. Nem is olyan régen a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Ózdon mutattuk meg, hogyan szállítják a helyi és környékbeli cigányokat szavazni – nekik, a nyilvánosságra került videók alapján a Jobbik legalább háromezret fizetett fejenként.Politikai Hobbista – Betiltják a Rolling Stonest, avagy hogyan függ össze a női foci és a zsidózás? (videó)
Jeszy megmentette az oltáselleneseket és a szkeptikusokat: maszkot húzott a stúdióban, hogy azok, akik félnek a csiptől és felesleges, örök életet nem biztosító löttynek tartják a vakcinát, nyugodtan nézhessenek tévét. A többiek meg miattuk szívnak, most csak maszkot kell húzni, de később vajon jönnek a lezárások is?Politikai Hobbista – Hülye, aki elhiszi, hogy a focin megspórolt néhány milliárdból alapjövedelmet és örök életet kaphat (Videó!)
A Politikai Hobbista csütörtök esti adásában a baloldal sportellenessége is terítékre került, hiszen az ellenzéki nyilatkozatok világosan tükrözik, hogy amennyiben Dobrev, Gyurcsány és Márki-Zay a hatalom közelébe kerülnének, kivonnák az összes pénzt a magyar sportból, miközben Magyarország területéhez, lélekszámához és gazdasági erejéhez mérten valódi nagyhatalomnak számít ezen a területen, ám egy ilyen kis országban állami támogatás nélkül nem tudnának ilyen komoly sikereket elérni a sportolóink. Jeszenszky Zsolt és vendégei rámutattak, hogy a baloldal a szimpatizánsait szép ígéretekkel kápráztatja el; azzal érvelnek, hogy számos hasznosabb ügyre lehetne fordítani a sporttól elszivattyúzott pénzt, ám aki elhiszi nekik, hogy ebből alapjövedelemet, vagy örök életet biztosítanának az állampolgároknak, az felettébb naiv és hülye, hiszen ezek az összegek éppen úgy eltűnnének a balliberálisok zsebében, mint anno a privatizációból származó bevételek.Irán budapesti nagykövete a Pesti Riporterben: az USA közvetve az ISIS-t segítette, több millió afgán menekült sorsa a tét (Videó!)
Hamid Reza Nafez Arefi, az Iráni Iszlám Köztársaság budapesti nagykövete volt csütörtökön Ferkó Dániel vendége a Pesti TV Pesti Riporter című műsorában, akivel az afganisztáni polgárháborúról, a migrációs helyzetről beszélgettek. A diplomata elmondta: a tálibok hatalomátvétele előtt három és fél millió afgán élt Iránban, majd ötszázezer új menekült érkezett és ennél is több érkezhet Pakisztánba, ami hatalmas szám. Szó esett arról is, hogy az iráni határ azért van nyitva Afganisztán felé, hogy az afgánok ne szenvedjenek hiányt élelmiszerben és gyógyszerekben. A nagykövet kiemelte: Irán eredményesen harcolt az olyan terrorszervezetek ellen, mint az Iszlám Állam. Hamid Reza Nafez Arefi elmondta: a teheráni konferencia üzenete az, hogy a béke a megoldás Afganisztán számára, és ez csak akkor történhet meg, ha megfelelően formáljuk a dolgokat.Pesti Galeri: a Jobbik már balról előzi a DK-t, jobbikos polgármester tiltotta be az Elk*rtukat (Videó!)
Jászberény jobbikos polgármestere, Budai Lóránt megtiltotta, hogy a helyi moziban levetítsék Kálomista Gábor Elk*rtuk című alkotását 2006-ról, miközben DK-s alpolgármestere, Gedei József a szólás- és véleménynyilvánítás szabadságára hivatkozva engedélyezte volna a film vetítését – vezette fel az egyik témát a Pesti Galeriben Szarvas Szilveszter, aki azt is hozzátette: ilyen, amikor a Jobbik balról előzi a Demokratikus Koalíciót. Szalai Szilárd ezzel kapcsolatban kifejtette: soha nem gondolta volna, hogy bármikor is egyetért majd egy DK-s politikussal, de ezúttal ez van. Hasonló véleményen volt Dezse Balázs, Szabó Gergő és Bokor Gábor, valamint a galeri vendége, Zubor Viktor is.Politikai Hobbista: Kell-e megint parázni a járványtól? (Videó!)
Tart-e még a Covid-világjárvány, illetve ha tart, mennyire kell nekünk is tartani tőle? A Hobbista skandináv és ausztrál példákon keresztül bemutatja, mennyire hamisak azok a feltételezések, amelyek szerint a durva lezárások vezetnek sikerre a járvány elleni küzdelemben. A svédek egyáltalán nem zártak, a lakosságra bízták a védekezést; a norvégok most jelentették ki, hogy a koronavírust ezentúl közönséges légúti megbetegedésként kezelik; az ausztrálok minimális esetszámnál hisztériakampányba kezdtek és rendőrállamot csináltak. Az eredményességet pedig nem Lantos Gabriellától kell megérdeklődni, hanem megnézni, mennyi lett egy adott országban a többlethalálozás.Sok százezren követték a Békemenetet és a baloldali mikrotüntetést a Pesti TV-n
Csak a Pesti TV Facebook-oldalán több százezer néző követte az ünnepi eseményeket: a Békemeneten készült közel kétórás élő riportfolyamunkat Kroó Zitával és Bokor Gáborral eddig 183 ezren tekintették meg, Varga Ádám és Szalai Szilárd a baloldali mikrocsődületen készült, több ellenzéki hangadót is megszólaltató riportját 263 ezren nézték meg, míg a Békemeneten készült interjúink rövid változatára 124 ezren voltak kíváncsiak. Fontos szempont az is, hogy videóinkat nem szponzoráljuk, így a műsoraink nagy népszerűségét kizárólag organikusan, a nézők megosztásainak köszönhetően értük el. Több tízezren nézték meg Az Ügy és A riporter aktuális, frissen elkészült ünnepi, békemenetes adásait a Facebookon és szintén sok tízezren a Pesti TV weboldalán.Láng Zsolt a Pesti Riporterben: Karácsony és csapata ott folytatja, ahol Demszkyék 2009-ben abbahagyták (Videó!)
A Pesti TV Pesti Riporter című műsorának keddi adásában Szűcs Gábor műsorvezető először Láng Zsolttal, a Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetőjével beszélgetett az elbaltázott budapesti busz- és reklámtenderről, Karácsony Gergely városvezetésre való alkalmatlanságáról, valamint szóba került a kormánypárt fővárosi tisztújítása is.Politikai Hobbista – Ki is a birka? Aki logikátlan ostobaságokat béget ütemre, vagy aki részt vett a Békemeneten? (Videó!)
Az, hogy ki, mit gondol a Békemenetről, az mindenkinek a saját döntése, de ha dehonesztáló véleménnyel is van róla, akkor is szíveskedjen a valóság talaján állni, nem pedig egy nyilvánvalóan hazug, logikátlan és matematikailag is ostoba narratívát toljon, mint például azt, hogy mindenkit vidékről hoztak buszokkal a rendezvényre. A Hobbista levezette, hogy ha igaza lenne a balos káposztafejeknek, akkor több ezer busz állt volna az Andrássy úttól egészen Kistarcsáig. És akkor tegyük fel a kérdést: ki is a birka?Ajánljuk még

















