pestisrácok
Íme rosszakaróink hálószobatitkai (Videó!)
Az emberi természethez hozzátartozik, hogy mindenkinek megvannak a maga kis titkai, amit vagy nem mond el senkinek vagy csak a nagyon bizalmas barátoknak. Az én egyik ilyen titkom, ami néha már egészen perverzzé is válik, nem más, mint amikor hazaérek a munka után és elkezdem azokat a csatornákat keresni, ahol a baloldali politikusok vagy holdudvaruk nyafogja el, hogy ma miért kell utálni Orbánt, miért agymosott a fideszes szavazó és mennyivel szebb világ lesz, amikor a már egyszer megbukott kommunizmus tér vissza. Ilyen nap volt a tegnapi is, amikor megtudtam, hogy a DK hírlevelének számító Nyugati Fény újságírója is a PestiSrácok.hu-t olvassa, a politizálásban megbukott, marihuánaültetvényes Juhász Péterrel együtt, Márki-Zay Péter viszont inkább a „senki által nem nézett és ismert” PestiTV riportereinek támadása miatt aggódik. Elképesztő ítéletekkel büntetik a bírói összeférhetetlenséget leleplező PestiSrácok.hu-t a bíróságok
Két, hosszú ideje húzódó perben is elmarasztalta a bíróság kiadónkat, méghozzá olyan elképesztő bírói indokolással, amelyek teljesen egyértelmű sajtójogi kérdések, ezért abban még szubjektív mérlegeléssel is érthetetlen a döntés. A két támadott cikkünk egyike Horváth Csaba MSZP-s polgármester sajtótájékoztatójáról, illetve azt követően az ATV operatőre részéről várandós kolléganőnk inzultálásáról számolt be. Ebben az esetben a Kúria azt mondta ki, hogy nem volt jogunk kamerára venni és bemutatni olvasóinknak, hogyan ordibál minősíthetetlen hangon, öklét rázva várandós kolléganőnkkel Tobolik Zoltán azért, mert az egyházi vezetőket leköpő tüntetőket kollégánk csőcseléknek merte nevezni. A másik esetben a Fővárosi Törvényszék a Gaudi-Nagy Tamásnak, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat vezetőjének a vele készült interjúban a Helsinki Bizottság és a börtönbiznisz kapcsolatáról óvatosan kifejtett véleményét tekintette a valóság hamis színben való feltüntetésének. Érdekes, hogy a mindkét ítéletet hozó bíró többször is eljárt már hasonló ügyekben, és rendre a jobboldali sajtó ellen, a baloldali sajtó javára dönt – a mostani két ítélet azt követően, hogy a rendszerváltozás utáni legnagyobb bírósági botrányt robbantottuk ki, amelyben fejek hullottak, pikáns. Az ítéleteket elfogadhatatlannak tartjuk, fellebbezést nyújtunk be, illetve a Kúria határozata miatt az Alkotmánybírósághoz fordulunk. "Tanítása példaként megmarad" – Így búcsúztatták el Kelemen Leventét Oklándon (PS-videó!)
Kelemen Levente, a csintalan, de jó gyermek, néha türelmetlen, de mélyen érző és szerető hűséges társ, szigorú, de büszke és mindig tanítani akaró édesapa 55 éves korában, 2020. június 18-án visszaadta lelkét Teremtőjének. A hosszas betegség sem törte meg a "kovászembert" abban, hogy mindvégig jó és megbízható barát, vej, rokon és keresztapa, egyházát és nemzetét mindig gyarapító lelkész, együttérző, hagyományőrző, nemzetgyógyító maradjon. Élete, munkássága, tanítása példaként megmarad azok a szívében és lelkében, akik ismerték és szerették. Isten adjon testének csendes pihenést az anyaföldben, lelkének békességet Isten mindenható szeretetében. Nézze meg a búcsúztatáson készült videónkat! Csíksomlyói búcsú – Nem lesz mindig úgy, mint az idén, jövőre újra ott leszünk!
Rendhagyó volt az idei csíksomlyói búcsú, a hívek csak a kegytemplom kertjéből követhették a Szentmisét. Kovács Gergely, a Gyulafehérvári Főegyházmegye érseke szónoklatában azt hangsúlyozta: nem kell szomorkodnunk a járvány miatt, mert a lényeg az, hogy mi, magyarok lélekben összetartozunk, és ezen a járvány sem változtat semmit. A PestiSrácok.hu tudósítói a korábbi években is rendszeresen tudósítottak a helyszínről, beszéltünk sok zarándokkal, egyházi méltóságokkal, vezető magyar politikusokkal, és ott voltunk akkor is, amikor a román csőcselék hazug állítások alapján feldúlta a hős magyar katonák temetőjét Úzvölgyén. Ebben az esztendőben nem lehettünk ott Csíksomlyón, de mint Kovács Gergely is mondta, nem lesz minden úgy, ahogy az idén. Mi is így gondoljuk: jövőre újra ott leszünk. A koronavírus-járvány egy hálózati probléma - Vírusvlog indul a PestiSrácok.hu-n
Vírusvlogot indítunk a Pestisrácok.hu-n. Célunk, hogy olvasóink, nézőink naprakész elemzéseket kapjanak arról, hogy az élet különböző területeit hogyan érinti a koronavírus-járvány. Azt tapasztaltuk, hogy az elmúlt időszakban rengeteg pánikkeltő cikk, hang jelent meg a médiában, ugyanakkor viszonylag kevés olyan tárgyilagos elemzést halhattunk, ami segítené az olvasókat, nézőket az eligazodásban. Ezt a hiányt szeretnénk pótolni. Az első videóban a koronavírus-járványról a többi között, mint súlyos hálózati problémáról beszélünk. Nem az a kérdés ugyanis, hogy terjedni fog-e a vírus, hanem hogy sikerül-e a különböző beavatkozásokkal lelassítani a járványt. Ezzel ugyanis az egészségügyi-ellátórendszer időhöz jutna és nem kellene egyszerre rengeteg fertőzöttet kezelni, ami Olaszországban például drámai helyzetet idézett elő. Fontos kérdés, hogy vajon milyen hatást gyakorol a gazdaságra a járvány. Abban minden érintett egyetért, hogy súlyosan visszaveti azt, azonban kérdés, hogy meredek visszaesés után gyors növekedés következhet, vagy valami mással kell számolni? Mely szektorban van nagyobb ráhatása a vírus okozta problémákra a kormányoknak, és mely területen kevésbé? A videóból ez is kiderül. Ajánljuk még
És akkor utolsó beszédében kazánb@szóknak nevezte párttársait Annalena Baerbock
Nem ez volt az első nyelvbotlása a leköszönő német külügyminiszternek. Belső lázadás Ukrajnában, begőzölt Zelenszkij
Az ukrán kormány folyamatosan botrányokba keveredik, lassan minden miniszterről kiderül, hogy sáros. Az Európai Parlament és a Tisza Párt még az esővizet is ki akarja fizettetni velünk
Szivárványos madáremberek, és “büszke” céltalan nullák akarják megmondani, hogyan éljünk, vagy inkább dögöljünk-e meg egy háborúban
Valójában az a lényeg, hogy megmutatták magukat teljes valóságukban, a természetes közegükben azok, akik meg akarják mondani a gyerekes, családos, dolgozó, adófizető, a nemzetért aggódó többségnek, hogy hogyan kellene élnie, miben kellene hinnie és mit kellene tolerálnia.