Pesti Srácok

Csíksomlyói búcsú – Nem lesz mindig úgy, mint az idén, jövőre újra ott leszünk!

Csíksomlyói búcsú – Nem lesz mindig úgy, mint az idén, jövőre újra ott leszünk!

Rendhagyó volt az idei csíksomlyói búcsú, a hívek csak a kegytemplom kertjéből követhették a Szentmisét. Kovács Gergely, a Gyulafehérvári Főegyházmegye érseke szónoklatában azt hangsúlyozta: nem kell szomorkodnunk a járvány miatt, mert a lényeg az, hogy mi, magyarok lélekben összetartozunk, és ezen a járvány sem változtat semmit. A PestiSrácok.hu tudósítói a korábbi években is rendszeresen tudósítottak a helyszínről, beszéltünk sok zarándokkal, egyházi méltóságokkal, vezető magyar politikusokkal, és ott voltunk akkor is, amikor a román csőcselék hazug állítások alapján feldúlta a hős magyar katonák temetőjét Úzvölgyén. Ebben az esztendőben nem lehettünk ott Csíksomlyón, de mint Kovács Gergely is mondta, nem lesz minden úgy, ahogy az idén. Mi is így gondoljuk: jövőre újra ott leszünk.

– tette fel a híveknek a kérdést Kovács Gergely érsek az idei rendhagyó csíksomlyói búcsú kezdetén bemutatott Szentmisén. A Gyulafehérvári Főegyházmegye vezetője egy bölcs öregember példázatán érzékeltette: nem biztos, hogy sorscsapás az, hogy a koronavírus-járvány miatt az idei pünkösdkor nem tölthették meg a zarándokok a Kis- és a Nagy-Somlyó-hegy közötti nyerget, mert a lényeg az összetartozás, a keresztény magyarságunk megélése, amelyet a technika mai lehetőségével élve több millió nemzettestvérünk élhetett meg szombaton. Bár a hívek nélküli csíksomlyói kegytemplom szomorú képet mutatott, az érsek szerint ez nem így van, mert aki eddig útmutatóként élte meg a zarándoklatot, az lélekben most ugyanúgy megteheti ezt, a járvány pedig visszavezet a lényeghez, az ünnep magvához.

PestiSracok facebook image

– hívta fel a figyelmet beszédében Kovács Gergely. A hagyományos pünkösdszombati körmenet idén sem maradt el: papok és hívek kis csoportja felvitte a Kis-Somlyó-hegyen álló Salvator-kápolnához és a szabadtéri misék Hármashalom-oltárához a Labarumot. A henger alakú győzelmi zászló a pünkösdszombati körmenet legfontosabb jelképe. A harminc kilogrammos Labarumot a hagyomány szerint a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium legjobb eredményt elérő végzős diákja viszi. A kegytemplom közelében az Erdélyi Mária Út Egyesület hirdetőtáblája elé rögzített lécekre kötözték fel azokat az imaszándékokat, szalagokat, amelyeken székelyföldi települések küldték el üzeneteiket Csíksomlyóra. Molnár Sándor, az Erdélyi Mária Út Egyesület elnöke az MTI-nek a mise előtt elmondta: csaknem száz szalag érkezett, majd azokat a ceremónián megáldották. A rendhagyó Szentmisén elhangzott szónoklatában Kovács Gergely egyebek mellett azt mondta, nem volt mindig, és nem lesz mindig úgy, ahogy az idén volt, és ezt a PestiSrácok.hu tudósítói – akik a mögöttünk hagyott esztendőkben rendszeresen a helyszínről tudósították a zarándoklatokon történteket – pontosan tudják.

https://videa.hu/videok/pestisracok.hu/hirek-politika/ader-janos-csiksomlyon-ksoaWEzVpbBrqaWY

Ha nem fertőzte volna meg az emberiséget a koronavírus, akkor az idén, a Magyarországot gyalázatos módon megcsonkító trianoni diktátum századik évfordulóján minden bizonnyal rekordszámú zarándok érkezett volna a hegynyeregbe, amelyet tavaly kétszer is megtöltött a tömeg: először a magyarok és a románok együtt ünnepelték Ferenc pápa érkezését, akinek személyében először látogatott katolikus egyházfő Székelyföldre. Beszéltünk vezető magyar politikusokkal, Erdő Péter bíborossal, az árva gyermekeket nevelő Böjte Csaba atyával, idősebb és fiatalabb zarándokokkal.

https://videa.hu/videok/pestisracok.hu/hirek-politika/csiksomlyo-mise-2019-Tnfcpk1XG5M8xuhd

A pápai vizit után néhány nappal ott voltunk, amikor a román csőcselék azóta teljes mértékben hazugnak bizonyult állítások alapján feldúlta a magyar katonatemetőt Úzvölgyén, ahol – mint azóta kiderült – egyetlen román katona sem nyugszik.

https://videa.hu/videok/pestisracok.hu/hirek-politika/uz-volgye-2019.-fN8fCX23cwhYAevd

A román pogrom rányomta a bélyegét a tavalyi csíksomlyói búcsúra is, ugyanakkor az is bátran kijelenthető, hogy a magyar zarándokok legalább másfélszer annyian gyűltek össze a nyeregben, mint egy héttel korábban, Ferenc pápa látogatásakor. Nem lesz minden úgy, ahogy az idén. Jövőre újra ott leszünk.

https://videa.hu/videok/pestisracok.hu/hirek-politika/csiksomlyo-1-rrAO2XgqeCtrFhee

Forrás: MTI/PS; Fotó: MTI/Veres Nándor

Ajánljuk még

Berki Ferenc ökölvívó edző a Küzdőtérben: „Hozzám olyan harcosok járnak, akik szeretnek vért inni, azonban a bunyót fél év alatt nem lehet megtanulni"

Ps TV 2024 augusztus 25.
Berki Ferenc különleges stílusával, jó néhány évvel ezelőtt hatalmas sebességgel robbant be a magyar profi bunyó világába. Ezt az egyedi hangulatot nemcsak a személyisége tükrözi, de az edzésmunkája is. A Berki Box Team ma már saját teremben készül és rendkívül sok minden összpontosul a zuglói boxkomplexumban, hiszen a komoly profiktól kezdve, celeb harcosokon át a hobbista bokszolóig, mindenféle ember megtalálható a tréningeken. Az elmúlt hetek történéseiről, a magyar válogatottról és a Berki-csapatban zajló edzésekről kérdeztük Berki Ferenc bokszedzőt.

A Küzdőtérben Rehák György: A Muaythai a gyors cselekvésre és gondolkodásra tanít, ezért a mindennapi életünket is segítheti

Ps TV 2024 október 13.
Hazánk egyik legnagyobb élő Muaythai legendája, ha nem a legnagyobb: Rehák György. Egykoron megküzdött mindenkivel, aki csak említésre méltó. Óriási szerepe van abban, hogy hazánkban kialakult egy nívós Muaythai élet, hiszen edzőként évtized óta jobbnál jobb tanítványokkal árasztja el a szakmát. Arra is fény derül vajon kikkel és milyen mérkőzéseket vívott a kilencvenes években. Ma már azonban azon dolgozik, hogy egy teljes életpálya modell álljon azon sportolók rendelkezésére, akik a Muaythai-nak szentelik az életüket. A Küzdőtér ezzel az adással szeretné megköszönni a Pestisrácok.hu és a PS TV teljes csapatának, hogy hosszú évekig kiállt a küzdelem és a küzdősport népszerűsítése és támogatása mellett.