piero pini
Mellényzsebből kivágta a húscézár a 6 milliárdot, így Piniéket szabadon engedték
Minden idők egyik rekorder büntetőügye lehet Magyarországon a „Pini-ügy”. Az olasz húscézárként emlegetett férfi és társai ellen – száztíz ember érintett – bűnszervezetben elkövetett csalás miatt indult eljárás; a vád szerint mintegy 6 milliárd forint adót csaltak el. Közülük tízen az állami költségvetésnek okozott kárt még a vádemelés előtt teljes egészében megtérítették – azaz Piero Pini a korábbi 1 milliárd mellé simán letett további 5 milliárd forintot, így ma már nemcsak ő védekezik szabad lábon, hanem fia is, akit a tanúk befolyásolása miatt tartóztattak le a nyáron. Marcello Pini a vád szerint arra akart több állatorvost is rávenni, hogy a húsok eredetéről számukra kedvezően és velük egyezően nyilatkozzanak. A büntetőpert a Kecskeméti Törvényszék folytatja le, akik megkeresésünkre közölték: a vádlottak közül heten – köztük a húsipari cég tulajdonosa és ügyvezetője – bűnügyi felügyelet hatálya alatt, ketten pedig – a tulajdonos fia, illetve egy ügyvéd – letartóztatásban vannak. Pini fiát ügyészségi indítványra egyéként már bűnügyi felügyelet alá helyezték.Futni hagyták az adócsalással gyanúsított olasz húscézárt? - Sokasodnak a kérdőjelek a volt főügyész öngyilkossága körül
Vasárnap óta mindenki azt találgatja, vajon milyen előzmények után dönthetett úgy Bács-Kiskun megye volt főügyésze, hogy eldobja magától az életét. Természetesen összeesküvés-elméletek is felbukkannak a közösségi média bizonyos részeiben és egyesek a "kormány ellenségének eltakarítását" emlegetik. A volt főügyész haláláról szóló sajtóhírek szűkszavúak, csak azt idézik fel, hogy Nánási Lászlót, helyettesével együtt, tavaly november 15-én, azonnali hatállyal felmentette beosztásából a legfőbb ügyész. A hivatalos indokra azóta sem derült fény, csak a találgatás maradt, miszerint az egyik legnagyobb hazai húsüzem olasz tulajdonosának a büntetőügye sodorhatta magával a főügyészt. A Hungary Meat Kft. tulajdonosát ugyanis 5 milliárdos adócsalással gyanúsítják.Egy szolnoki ügyvéd is belebukott a Pini-ügybe
Hét személyt - öt férfit és két nőt - állítottak elő csütörtökön a Kecskeméti Járásbíróságon a NAV Dél-Alföldi Bűnügyi Igazgatóságának nyomozói, köztük egy fővárosi bejelentett lakhellyel rendelkező, de szolnoki illetőségű ügyvédet – írta a hírösvény.hu. A PestiSrácok.hu úgy tudja, hogy a jogász koronatanú a Portik-ügyek megoldóemberének, Radnai Lászlónak az évekkel ezelőtt indult egyik büntetőperében.Felmentették a Bács-Kiskun megyei főügyészt és helyettesét
Polt Péter november 15-én, azonnali hatállyal felmentette a beosztásából dr. Nánási Lászlót, Bács-Kiskun megye főügyészét, valamint dr. Dókáné dr. Pályi Krisztina főügyészhelyettest – írja a Hírösvényre hivatkozva az Index. A felmentés hátterében Piero Pini olasz húsipari mágnás ügye húzódhat. A jobb években több, mint százmilliárd forint forgalmú kiskunfélegyházi Hungary-Meat Kft. tulajdonosát még március elején vették őrizetbe; az intézkedésről a PestiSrácok.hu számolt be elsőként. Az olaszt a héten szabadlábra helyezték. Tavasszal annyit lehetett tudni, hogy a gyanú különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás, miközben húsipari berkekben egyszerűen áfacsalást emlegettek.Megtérítette a milliárdos adócsalással okozott kárt, ezért szabadon engedték az olasz-magyar húsmágnást, Piero Pinit
Nyolc hónap fogság után szabadon engedték a legnagyobb magyarországi vágóhíd tulajdonosát, Piero Pini olasz üzletembert – írta a 24.hu. A jobb években több, mint százmilliárd forint forgalmú kiskunfélegyházi Hungary-Meat Kft. tulajdonosát még március elején vették őrizetbe; az intézkedésről a PestiSrácok.hu számolt be elsőként. Tavasszal annyit lehetett tudni, hogy a gyanú különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás, miközben húsipari berkekben egyszerűen áfacsalást emlegettek.Milliárdos adócsalás gyanúja miatt letartóztatták az egyik legnagyobb magyar húsipari cég tulajdonosát
Milliárdos költségvetési csalással gyanúsítja az egyik legnagyobb magyar húsipari cég, a Hungary Meat Kft. olasz tulajdonosát, Piero Pinit és két társát a NAV Dél-Alföldi Bűnügyi Igazgatósága – tudta meg a PestiSrácok.hu. A korábban a Budapest Honvéd FC tulajdonosaként is ismertté vált vállalkozót még múlt héten vették őrizetbe, a bíróság pedig szombaton 30 napra el is rendelte a letartóztatását.Ajánljuk még