pierre trudeau
Hasta Le Vista Senor Castro, el presidente!
Nem, nem a 8 évvel ezelőtt elhunyt kubai diktátorról fogok az alábbiakban megemlékezni. Hanem a fiáról.... hahahaha. De kezdjük messzebbről, mert több nagyszerű dolog is történt január 6-án, hétfőn. Összeült Washingtonban az Elektori Kollégium, melynek feladata hivatalosan is megválasztani az Egyesült Államok elnökét, azaz formalizálni azt a döntést, amit a választók november 5-én már meghoztak. Meglepetés természetesen – hála Istennek – nem történt, bármennyire is deliráltak erről nem csak elvakult liberális, demokrata-párti szavazók, de különböző hibbant színészek, tévés személyiségek, politikai elemzők is. Ahogy 2016-ban, úgy most is azt fejtegették néhányan, hogy az elektoroknak „át kellene állniuk”, azaz ne szavazzák meg azt a jelöltet (Trumpot), akinek a megválasztására a választók felhatalmazták, sőt, a legtöbb állam választási szabályzata szerint kötelezték őket. Ajánljuk még
Bódis Kriszta akkor is törvényt sért, ha indul a választáson
Tudja Ön, hogy ki az a Horváth Krisztina? Nem? Nos, nem baj, a tiszások nagyrésze sem tudja, hogy ez Bódis Kriszta hivatalos neve, aminek a szavazólapon is szerepelnie kellene, ha csak meg nem változtatja. Csercsa Balázs ismét terített: a Tisza Párt az emberek kihasználására épült
Újra nyilvánosság elé állt a Tisza Párt volt szakértője. Csercsa Balázs most azt fejtette ki, hogyan használja ki Magyar Péter bandája a követőit. Rövid társadalmi háttér a gyöngyösi balhéhoz
Magyar Péter skizofrén pillanatai: most megtorlás helyett szeretetéről biztosítja "fideszes honfitársait", csak szavazzanak rá
Nagy lehet a gond Magyar Péternél, mert új videójában "fideszes honfitársait" akarja meggyőzni arról, hogy nagyon szereti őket, és nagylelkűen nem torolja meg, ha a Fideszre szavaznak.