plakáttörvény
Rendkívüli ülés összehívását kezdeményezi a Fidesz a Lex-Csicskával összefüggésben
Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője az M1 aktuális csatornán pénteken közölte: felhatalmazást kapott a Fidesztől, hogy kezdeményezze a rendkívüli ülés összehívását az úgynevezett plakáttörvénnyel kapcsolatban. Kósa Lajos hozzátette: ennek az a célja, hogy ezt a törvényt „valamilyen módon lezárjuk”.Nem ment át a parlamenten a plakáttörvény, a kormány ősszel visszatérne rá
Nem kapta meg a szükséges kétharmados többséget szerdán a parlamentben az átlátható párt- és kampányfinanszírozással kapcsolatos kormánypárti törvénymódosítás, vagyis az úgynevezett plakáttörvény, amely kampányidőszakon kívül megtiltotta volna a politikai plakátok kihelyezését mind a kormánynak, mind a pártoknak.Simicska Lajos elégedetlen: Megszűnnek a városokat ellepő plakáterdők
Komoly szikrákat vetett tavaly decemberben a reklámtörvény módosítása, amely erősen korlátozza az óriásplakátok közterületi kihelyezését. A törvény május elsejével hatályba lépett, ami által hamarosan eltűnnek a városok forgalmas részeit ellepő plakáterdők, és csak az erre a célra kialakított keretekben lesznek ezentúl ilyen reklámfelületek. Az intézkedés ellen már a törvénytervezet tavaly őszi kiszivárgása, majd a törvény elfogadásakor is felzúdultak azok, akiknek sérti az üzleti érdekeit, most pedig, a hatályba lépésre reagálva, a Simicska-sajtó lendült támadásba a Simicska-reklámérdekeltségek védelmében.Ajánljuk még