polgári piknik
Szijjártó Péter: Magyarország erős EU-ban érdekelt, de az uniónak változnia kell
Magyarország abban érdekelt, hogy az Európai Unió erős legyen, de ennek érdekében a szövetségnek is változnia kell – mondta a külgazdasági és külügyminiszter szombaton, a Somogy megyei Kötcsén, a Polgári Magyarországért Alapítvány Polgári Piknik elnevezésű rendezvénye előtt, újságíróknak. Szijjártó Péter a találkozónak helyet adó Dobozy-kúriánál hozzátette: Magyarország exportjának 77–78 százaléka az EU-ba irányul, az ország érdeke az uniós tagság, és az EU-nak is érdeke a magyar tagság. Kérdésre válaszolva kijelentette: ma is az ország európai uniós tagságára szavazna.Orbán Viktor Kötcsén: Mi győzünk, ők veszítenek!
A mai napon tartjuk 20. alkalommal a hagyományos kötcsei pikniket, amely mindig fontos találkozási pontja a jobboldali, polgári közösségnek – írta közösségi oldalán Orbán Balázs, a Miniszterelnökség miniszterhelyettese, aki a kormányfővel együtt érkezett ma Kötcsére. A politikus elmondta: a kötcsei találkozón Orbán Viktor miniszterelnök hosszan beszél majd tágabb kitekintésű, nemzetközi kérdésekről. Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a rendezvényről távozóban azt mondta, a kormányfő beszédében szó esett a jövő évi országgyűlési választásokról is. Elárulta, hogy a miniszterelnök beszédében Ronald Reagan egykori amerikai elnököt idézte, amikor azt mondta: Mi győzünk, ők veszítenek!Megérkezett Kötcsére Orbán Viktor (frissítve)
Orbán Viktor megérkezett a Polgári Magyarországért Alapítvány rendezvényére, a kötcsei Polgári Piknikre – derült ki a magyar miniszterelnök Facebook-bejegyzéséből.A koronavírus miatt elmarad Kötcsén a Polgári Piknik
A rendezők a járvány második hulláma miatt lefújták az eseményt.Így értékelték az ellenzéki pártok a Kötcsén elhangzottakat
A nemzetépítésre, az európai erőviszonyokra és a családpolitikára helyezte a hangsúlyt kötcsei beszédében Orbán Viktor a kiszivárgott hírek szerint. Az ellenzéki pártok szerint érdemi kérdések nem kerültek szóba a kötcsei pikniken – írja az atv.hu.Orbán Viktor több képet tett közzé a mai kötcsei Polgári Piknikről
A mai napon ismét a Somogy megyei Kötcsén gyűltek össze a szokásos Polgári Piknik keretében a jobboldali-konzervatív holdudvar meghívottjai. Orbán Viktor kormányfő tizenkilencedik alkalommal adott helyzetértékelést a hazai és nemzetközi politikai és gazdasági folyamatokról. A miniszterelnök képeket is közzétett a Facebook-oldalán a találkozóról.Kósa Lajos: Az ellenzéki együttműködés összeomlott
Az ellenzéki együttműködés összeomlott; kevés helyen van érdemi együttműködés, az is inkább konfliktusos –fogalmazott Kósa Lajos, a Fidesz önkormányzati választásokért felelős kampányfőnöke a Somogy megyei Kötcsén, szombaton, a Polgári Pikniket megelőzően.Rogán Antal: A nemzeti függetlenség megerősítésére kell koncentrálni
A következő időszakban a nemzeti függetlenség megerősítésére kell koncentrálni – mondta Rogán Antal szombaton a Somogy megyei Kötcsén, a Polgári Piknik elnevezésű találkozó előtt. A Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője a találkozónak helyet adó Dobozy-kúriánál tartott sajtótájékoztatón közölte: Orbán Viktor miniszterelnök arról beszél majd az összegyűlteknek, hogy "a 2010 óta eltelt 9 évben először megteremtettük a függetlenséget, majd megvédtük azt; az előttünk álló évek legfontosabb feladata a nemzeti függetlenség megerősítése".Ajánljuk még