political capital
Helló, állambiztonság! – Somogyi Zoltánék előre megírták az öntömjénező tudósítást
Igazán különleges munkát végzett a Nemzetbiztonsági Hivatalnak a Political Capital 2006 és 2010 között. A most nyilvánosságra hozott dokumentumokból mazsolázva kiderül: Antal Nimród és Stohl András részvételével még imázsfilmet is forgattak volna a titkosszolgálatnak, s bár a képzeletbeli szereplőket minderről nem tájékoztatták, a nevükben már öntömjénező sajtónyilatkozatokat is készítettek. Más helyen a különleges tanácsokban visszaköszön a nyolcvanas évek hangulata, az embert hirtelen azt hiszi, valójában az Állambiztonsági Hivatalnak dolgozott az amúgy is pikáns hátterű cég. Emlékezetes, hogy PC abban az időben végezte ezt a kétes hasznosságú munkát az NBH-nak, amikor a cég vezetője, Somogyi Zoltán tanácsadóként, majd kampányfőnökként az MDF Gyurcsány „alá” szervezésében mesterkedett. Egyre erősebb tehát a gyanú, hogy a Somogyiék nem a gyerekes ötleteikre kapták a 190 millió forintot a Nemzetbiztonsági Hivataltól."A szocik elégették azokat a tanulmányokat, amelyekért haveroknak fizettek ki 27 milliárdot"
Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon kormánya és emberei elégették azokat a tanulmányokat, amelyekért a szocialisták összességében 27 milliárd forintnyi közpénzt fizettek ki – árulta el a PestiSrácok.hu-nak Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter. A tárcavezető portálunk kérdésére úgy válaszolt, politikai kifizetőhely volt a Political Capital, az MSZP a haveroknak fizetett. A minisztert Soros György legújabb, az Európát sújtó bevándorlásra adott javaslatairól is megkérdeztük. Kifejtette, nagy a távolság Soros György és a magyar kormány között, a spekuláns „komoly pénzeket fizet magyar embereknek, civil szervezeteknek azért, hogy lejárassa a magyar kormányt”. Lázár az MSZP-nek is üzent: „Gratulálok a szocialista pártnak, mert elérte, hogy pihenőnap helyett sok százezer embernek újra dolgoznia kelljen vasárnap. Ennél lejjebb már nem sok minden van.”Hajmeresztő tanácsaiért százmilliókat kapott Gyurcsányéktól a Political Capital
Hajmeresztő, olykor nevetséges javaslatokat tett a Gyurcsány-kormány idején a balliberális kötődésű Political Capital a polgári titkosszolgálatnak - írja a Magyar Idők. A lap számára ez derült ki az Alkotmányvédelmi Hivatal napokban nyilvánosságra hozott tanulmányaiból, amelyekből beszédes részleteket közölnek. 2006 és 2010 között 432,2 millió forint állami megbízást kapott a Political Capital, az összegből 190 millió forint értékű megbízásuk a Nemzetbiztonsági Hivataltól érkezett. A Political Capital megbízásai beleillenek Gyurcsányék és Bajnaiék tanácsadói szerződéseinek sormintájába, amelyről a PestiSrácok.hu is hosszan cikkezett. Megírtuk, Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon 2006 és 2010 között regnáló kormányai mintegy 17 milliárd forintot tapsoltak el közvélemény-kutatási, kommunikációs és tanulmánykészítési megbízásokra, tanácsadásra.Gyurcsány házi tanácsadói furcsa módon megúszták az átvilágítást
A Political Capital (PC) elemző és tanácsadó cég 2010 előtt úgy dolgozott a Nemzetbiztonsági Hivatalnak, hogy munkatársaikat egyáltalán nem világították át, azaz nem rendelkeztek biztonsági tanúsítvánnyal - derült ki a Belügyminisztérium a PestiSrácok.hu-nak adott válaszából. Mivel a 190 millió forint értékben kifizetett tanulmányokat az akkori nemzetbiztonság titkosította, ezért nem tudni, hogy a cég hozzáférhetett-e államtitkokhoz, bár nehéz elképzelni ennek az ellenkezőjét. A PC prominensei korábban főszerepet játszottak az MDF Gyurcsány Ferenc befolyása alá tessékelésében, ma pedig a Hóman-szobor körüli botránykeltéstől a hazai "putyinizálódás" és az antiszemitizmus állítólagos erősödésének propagálásáig több téren is az amerikai adminisztráció keze alá dolgoznak. E tények tükrében nem is meglepő, hogy támogatóik között tudhatják Soros György alapítványát.Ajánljuk még

















