politikai hobbista
Politikai Hobbista: a woke-marxisták a Bibliát is célba vették (Videó!)
Finnország korábbi kereszténydemokrata belügyminisztere február közepén bíróság elé áll. A vád: kisebbségekkel szembeni gyűlöletkeltés. Hogy mit tett? Idézte a Bibliát. Konkrétan Szent Pál rómaiakhoz írt első levelét, amely egyértelműen állást foglal a homoszexualitással kapcsolatban. De az új vallás, a woke-progresszió száműzni akarja, be akarja tiltani a Bibliát. Ha a perben elítélik Räsänen miniszterasszonyt, akkor kinyílik Pandora szelencéje; onnantól kezdve a Biblia bármely részét – vagy bármilyen más írást, könyvet – tiltólistára lehet tenni azzal, hogy valakik önhatalmúlag gyűlöletbeszédnek minősítik.Politikai Hobbista – Márki-Zay legújabb aranyköpése(i), avagy hogyan húz csőbe Jordan Peterson egy emberkedő riporternőt (videó)
A csütörtöki adás ott fejeződött be, ahol Jockey Ewingra épen rálőttek a Dallasban... hogy aztán majd csak hónapokkal később, a következő évad első epizódjában derüljön ki, ki húzta meg a ravaszt. Na jó, most nem kellett ennyit várni a nézőknek; pénteken folytatta a Hobbista az előző napi témát, a független-objektív sajtó (FOS) számára kínos fejlemények elemzését. Például, hogy a Soros-hálózat egyik korábbi vezetője saját maga tálalt ki arról, hogyan veszik meg kilóra a baloldali újságírókat, és hogyan gyártják szakmányban a Lengyelországot és Magyarországot lejárató cikkeket, riportokat.Politikai Hobbista – Hófehérke és a hét fekete, két méteres kosárlabdázó (Videó!)
Már megint felszabadítottak egy áldozati csoportot a haladók. Most éppen a törpéket, és megint az akaratuk ellenére. PeterDinklagewoke-hisztériája után a törpék már nem játszhatnak el törpekaraktereket a filmekben. Mert az nem lenne korszerű és felvilágosult!Ahogy korábban a törpedobálást is betiltották, mert az sérti a törpék érzékenységét. Az érintetteket persze nem kérdezték meg – ők pedig dollárszázezrektől estek el ezáltal. Nagyot alakított csütörtökön a Független-Objektív Sajtó a Kormányinfón. Hiába tudták, hogy csak egy órája van a miniszternek, a 444, a Telex és a 24.hu propagandistája nekiállt 10–15 perces miniinterjúkat készíteni, amik során a saját tudatlanságukat kérték számon Gulyáson. A sztori persze, hogy miért csinálják ezt, összetett.Politikai Hobbista – Megmenekültünk, az Android után végre az Apple is bevezeti a terhes férfi emojit (Videó!)
Az Android után végre az Apple is bevezeti a terhes férfi emojit! Milliók tapsolnak most örömükben. Végre a fontos dolgok is teret nyernek a világban! Mostantól bármelyik férfi, ha ránéz a telefonjára, eszébe jut: egy-egy harcosabb, agresszívebb nő bármikor felcsinálhatja őt, ha nem vigyáz eléggé – hangzott el a Politikai Hobbista szerdai adásában. A nők pedig lejöhetnek végre a magas lóról, amin ültek, abban a hamis tudatban, hogy a terhesség – meg persze a szülési fájdalmak, a szoptatás és hasonlók – egyáltalán nem az ő „kiváltságos” problémáik, hanem a férfiak is ugyanúgy átélik ezeket. Persze, hogy mindenki rájött, hogy ezek a szarkazmus mondatai voltak. Mindenki, kivéve a progresszív-liberális elmebetegek, élen a világ legnagyobb cégével, az Apple-lel. A Politikai Hobbista szerdai teljes műsorát ITT tekintheti meg.Politikai Hobbista: Orbán azért tárgyalt Moszkvában, mert megtehette és erre kapott felhatalmazást a választóktól (Videó!)
Kellett egy ember tárgyalópartnernek Putyinhoz, aki nem sz*rja össze magát és épelméjű. Az ilyen típusú vezető pedig annyira ritka az atlanti civilizációban, hogy Orbán utazott Moszkvába. Persze csak részben folytatott békemissziót; a legfontosabb pontok azok voltak, amire a magyar választóktól felhatalmazást kapott. Intézze el, hogy ne fagyjunk meg télen, vagyis legyen olcsó gáz és olcsó áram.Politikai Hobbista – A kanadaiaknak elegük lett Trudeau liberálnáci kormányzásából (Videó!)
Mi történik Kanadában? Kamionok torlaszolják el a főváros útjait? A miniszterelnök életére törnek? Oroszok szervezik az egészet? Persze, hogy a baloldali – bocsánat, függetlenobjektív – sajtó szokásos mesékkel próbálja etetni a közvéleményt – hangzott el a Politikai Hobbista hétfői adásában. Pedig a valóság sokkal egyszerűbb: a kamionosoknak, meg úgy általában Kanada lakosságának elege lett az életidegen, túlzott Covid–intézkedésekből, a kötelezővé tett oltásból, meg úgy általában Justin Trudeau miniszterelnökből és az ő liberálnáci kormányzásából. És most Kanada az egész világ számára példa lehet a demokrácia kiüresítésével, a woke–izmus diktatúrájával, a tömegeket manipuláló globalista baloldallal szembeni küzdelemben. A Politikai Hobbista hétfői teljes adását ITT tekintheti meg.Politikai Hobbista – Márki-Zay nem messiás, csak egy zavarodott fejű klón (Videó!)
Márki-Zay Angliába látogatott, hogy töménytelen mennyiségű hülyeséggel fárassza azt a néhány tucat embert, aki kíváncsi volt rá. Többek között arról prédikált az egybegyűlteknek, hogy neki vallásos élményt okozott, amikor Simon András és Péterfi Judit, hátrahagyva az ATV-t, követőivé, tanítványaivá szegődtek, mint Jézusnak az apostolok. A fickó tényleg messiásnak képzeli magát, amit a minap kikerült imázsvideója is alátámaszt. Márki-Zay egy hotelszobában világosodott meg, ott hívta el egy hang Hódmezővásárhely polgármesterének, hogy aztán megtörténjen a csoda. A csoda, amiből az összes, mögé felsorakozott hívő részesülhet. Minderről egy autó hátsó ülésén magyaráz, pont úgy, ahogy 2006-ban Gyurcsány okoskodott. Lehet, hogy klón? A Politikai Hobbista csütörtöki teljes adását ITT tekintheti meg.Politikai Hobbista: Egy hatalmas öngóllal szállt be a kampányba a pedagógus-szakszervezet
Közös sztrájkot szervez január 31-én a két pedagógus-szakszervezet, és hogy minél nagyobb legyen a zaj, a szülőket is levelekkel bombázzák. Alapvetően semmi baj azzal, ha a tanárok – bármilyen területen – az érdekérvényesítés végső eszközéhez, a sztrájkhoz nyúlnak. De mérföldekre kilóg a lóláb: a legjobban a DK-hoz bekötött szakszervezeti vezetők azonban politikai célok mentén hergelik a tanárokat (és a szülőket is). Lehet, hogy Bangóné megüresedett helyére pályáznak az ellenzéki listán. Precedens mindenesetre bőségesen akad Magyarországon arra, hogy a szakszervezetek valóban a posztkommunista politikusok segédcsapataként működjenek. További pikáns részletek a műsorban, nézzék vissza, érdemes!"Sokan azt hitték, megvan ez nélkülük is!" – Politikai Hobbista Tarlós Istvánnal
Tarlós Istvánt, Budapest korábbi főpolgármesterét látta vendégül a Hobbista! Bár alacsonyan lógó gyümölcs lett volna 22 percet "Karácsonyozni", a beszélgetés inkább azokról az értékekről szólt, amelyeket Tarlós István városvezetőként, az ország sorsát szívén viselő politikusként és emberként is fontosnak tart. Ettől még van persze véleménye a jelenlegi városvezetésről, de nincs benne kényszeres indíttatás arra, hogy folyton minősítse a nyilvánosság előtt. Arra a kérdésre, hogy a fővárossal kapcsolatos vízióiból mennyi valósult meg, illetve van-e, amit nagyon szeretett volna, de nem sikerült, nagyon gyakorlatias választ adott: 250 milliárdos adóssággal vették át a fővárost 2010-ben, összeomlás szélén álló tömegközlekedéssel, széteső infrastruktúrával; ennek a konszolidálása, a város működésének folyamatos biztosítása volt a legfontosabb, minden mást háttérbe szorító feladat. Ez megtörtént, nincs hiányérzete. De most arra koncentrál, azt tartja a legfontosabbnak, hogy a nyugat felől minket is ostromló, a normalitást felszámolni akaró ideológiákat idén tavasszal is sikerüljön visszavernünk.Ajánljuk még