politikai hulla
Karácsony éppolyan politikai hulla, mint Márki-Zay
Nem gondolom, hogy Karácsony Gergelynek igen sok jó tulajdonsága lenne. Túlozni nem akarok, hiszen ha már egy is akad – amit a nagy számok törvénye alapján teljesen kizárni nem lehet –, akkor hazugság lenne a megállapításom. Például teljes mértékben elképzelem, hogy rendesen neveli a gyermekét, joviális zöldpolitikusként nem dobálja a szemetet a földre, rendet rak maga után, és így tovább, és így tovább, sőt, amint azt egy vele frissen készített interjúból megtudtuk, az ellenzéki pártelnökök által alkotott Signal-csoportból sem rakta még ki Gyurcsány Ferenc, mint ahogy tette azt a választásokat követő napon Márki-Zay Péterrel. Márki-Zay a bukás után jelentette ki, hogy Gyurcsány a hibás, de Orbánt még meg tudja téríteni
Amikor évekkel később a politikai pszichológia kurzusokon a nárcisztikus személyiségzavar kórtani esetét kívánják majd elemezni, a tanárok valószínűleg Márki-Zay Péter Nagy Józsefnek adott interjúját használják majd szemléltető példának. A baloldal bukott miniszterelnök-jelöltje mindent meg tudott magyarázni, Nagy pedig olyan szinten alákérdezett, hogy egy Puzsér–Pottyondy beszélgetés is pártatlanabbnak tűnne az interjú fényében. Volt itt minden: orbáni propaganda, ami rosszabb, mint a hitleri, ellenzéki árulók, Gyurcsány, mint az összefogás kerékkötője, és persze maga Orbán, akit Márki-Zay Péter személyes véleménye szerint még meg tudna váltani. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.