portugália
Magyarország megelőzte az 1986 óta uniós tagállam Portugáliát a GDP-rangsorban
Az Eurostat megerősítette a legfrissebb adataiban, hogy Magyarország újabb lépést tett a fejlett tagállamok felé. A visegrádi országok közül – az egy főre jutó GDP tekintetében – a legnagyobb fejlődést érte el hazánk. György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára kifejtette, hogy a jövőben nagy előrelépést fog jelenteni az elmúlt két évben több mint kétezer milliárd forint állami támogatásból megvalósult vállalati fejlesztések termőre fordulása.Megvan az első győzelem a hazai rendezésű férfi kézilabda Európa-bajnokságon! Magyarország – Portugália: 31-30
Hatalmas izgalmak közepette kezdődött és fejeződött be a magyar férfi kézilabda-válogatott második mérkőzése a hazai rendezésű Európa-bajnokságon. Sajnos az első meccsen nem várt vereséget szereztünk Hollandia ellen, így ma a portugálokat muszáj volt legyűrni. Ez nagy nehezen sikerült is, annak ellenére, hogy a találkozó nagy részében fej-fej mellett haladt a két csapat. Alig voltak percek, amikor egy gólnál többel vezettünk, és amikor sikerült meglógni három találattal, hamar újra egálba hozta a mérkőzést az ellenfél. A találkozó második félidejének derekán voltunk jobbak, ez volt a kulcskérdés, és ennek köszönhettük a győzelmet, amit egy góllal sikerült kivívni.Magyarország 200 ezer AstraZeneca-vakcinát adott el Portugáliának
Magyarország 200 ezer adagot adott el Portugáliának az AstraZeneca koronavírus elleni vakcinájából, beszerzési áron – mondta el Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a portugál kollégájával, Augusto Santos Silvával közös sajtótájékoztatóján, kedden, Lisszabonban.Portugáliában a tanévkezdetig beoltanák a 12–17 éves korosztályt
A delta koronavírus-variáns által súlyosan érintett Portugáliában a tanévkezdetig be kívánják oltani a 12–17 éves korosztályt – közölte António Costa kormányfő a parlamentben. Hónapok óta ma volt a legmagasabb a napi új fertőzöttek száma, holott Portugáliában szigorú karanténintézkedések vannak érvényben.A „kis” Hazard naggyá lett, C. Ronaldo búslakodhat: Belgium kiejtette a címvédőt
Már a nyolcaddöntőben kiesett az Európa-bajnokság címvédője, de ez mégsem akkora meglepetés: a világranglista-vezető Belgium ejtette ki. Az első félidő dögunalmas, a második változatos volt, de gólt csak egyet láttunk: Thorgan Hazard bombája döntötte el a rangadót. Ezután hiába váltott és próbálkozott Portugália, nem tudtak egyenlíteni.Francia-portugál pontosztozkodás a tizenegyesek meccsén
Reméljük, megbocsátják nekünk a kedves olvasóink, hogy legfeljebb negyed szemmel néztük most a portugál–francia meccset, hiszen vele egyidőben ennél a találkozónál sokkal, de sokkal fontosabb dolgok történtek. A franciák biztos továbbjutóként, a portugálok pedig egy picit több izgalommal a szívükben futhattak ki a pályára, végül egy mindkettejüknek megfelelő döntetlen lett a vége.A németek simán lenyomták Portugáliát, fordulatosan alakul a halálcsoport
Számunkra megállt az idő a franciák elleni magyar bravúr után, nem egyszerű a következő találkozókra figyelni, de zakatol tovább az F-csoport. A minket legyőző Portugália és a franciáktól vereséget szenvedő Németország az Eb eddigi leggólgazdagabb összecsapását produkálta. A németek hátrányból fordítva arattak magabiztos győzelmet a mieink elleni teljesítményükhöz képest önmaguk árnyékának tűnő portugálok felett.A labdarúgás ünnepe Budapesten – Exkluzív képgaléria a Magyarország–Portugália mérkőzésről
Pompás, napsütéses idő, magával ragadó hangulat, impozáns stadion, világsztárok a gyepen. Mi más kellene még ahhoz, hogy a labdarúgás ünnepét ülhessük meg gyönyörű fővárosunkban? Egyértelmű a válasz: saját csapatunk részvétele. Mivel ez is adott volt kedden, és adott lesz szombaton is, erre a két napra Budapest lett és lesz a labdarúgás fővárosa. Nekünk, magyaroknak mindenképp. Exkluzív, képes beszámoló a magyar labdarúgó válogatott első magyarországi Eb-fellépéséről!Most fáj, de büszkék lehetünk: sokáig remekül játszott a magyar válogatott, de a hajrában Portugália megnyerte a meccset (Képgalériával)
Telt ház, pirosba öltözött Puskás Aréna és egy remekül játszó magyar válogatott. Sajnos ez sem volt elég, bár közel volt a bravúrhoz a nemzeti csapat, Portugália a végén megnyerte a meccset. Nem érdemtelenül, de tény, hogy a mieink rászolgáltak volna a döntetlenre.Ajánljuk még

















