pozsony
Tömegverekedés volt Pozsonyban: A Krakkó DAC elleni meccsére érkező lengyel és holland szurkolók randallíroztak
A Dunaszerdahely ma játszik a Krakkó (Cracovia Kraków) csapatával az Európa Ligában. A mérkőzésre csoportosan érkeztek lengyel, holland és bolgár törzsszurkólók is. A lengyel és a holland tábor hagyományosan jó viszonyt ápol egymással, közösen járnak egymás meccseire. Ők csaptak össze a bolgár Levszki Szofia szurkolóival - írja az nb1.hu, a helyi korkep.sk portálra és rendőrségi közleményre, valamint közösségi médiabejegyzésekre hivatkozva. A bolgár csapat pénteken játszik Rózsahegyen. Az "ütközet" a vendégszurkolók között Pozsonyban zajlott le; a megjelent felvételek tanúsága szerint a szlovák főváros óvárosa megsínylette a futballturisták vendégeskedését, akik konkrétan romokat, szétdúlt, összetört padokat, kávézóteraszokat hagytak maguk után. Dunaszerdahelyen, ahol 20:30-kor kezdődik az Európa Liga selejtező mérkőzése, ez idő alatt semmilyen rendbontás nem történt: a lengyel szurkolók sörözgetve Magyarországot éltették, zúgott a Ria-ria-Hungária...Le Pen: Hatalmas politikai átalakulás előtt állunk Európában
Hatalmas politikai átalakulás előtt állunk Európában – jelentette ki Marine Le Pen, a francia jobboldali Nemzeti Összefogás vezetője a májusi európai parlamenti választásokra tekintettel hétfőn, Pozsonyban.Így énekelték Pozsonyban a tiltakozók a betiltott magyar himnuszt (VIDEÓ)
Zengett a magyar himnusz Pozsonyban, a kedvezőtlen időjárás ellenére ugyanis vasárnap több százan jelentek meg a szlovák parlament előtt, hogy tiltakozásuknak adjanak hangot a botrányos himnusz-törvény elfogadásával kapcsolatban – írja a ma7.sk. A tüntetésen elhangzott: "a mai napon Pozsonyban, ahol a magyar történelem talán legnagyobb csatája zajlott, és megannyi magyar királyt koronáztak meg, a magyar himnuszt kell most megvédenünk". Hozzátették: "kérjük és követeljük továbbá, hogy a szlovák kormány és parlament kérjen bocsánatot Zsák Malina Hedvigtől és családjától; a kettős állampolgárságról szóló törvény eltörlését, a szabad nyelvhasználatot, és jelképeink, többek között a magyar zászló használatát".Orbán a V4-ek pozsonyi találkozóján: Minden nagy döntéssel meg kell várni az EP-választást (Videóval!)
Minden nagy döntéssel meg kell várni a májusi európai parlamenti (EP) választást, az európai polgárok döntését – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a visegrádi országcsoport (V4) és Németország csütörtöki pozsonyi kormányfői találkozóján. A megbeszélésen a V4-ek nevében Peter Pellegrini szlovák miniszterelnök jelentette be, hogy a tagországok Németországgal együttműködve közös programot készítenek elő a migráció megfékezésére Marokkóban.Ajánljuk még












