pozsony
A V4-országok csúcstalálkozóján vesz részt Orbán Viktor
A szlovák fővárosban, Pozsonyban ülnek tárgyalóasztalhoz ma a Visegrádi Együttműködés tagállamai, a találkozón Orbán Viktor miniszterelnök is részt vesz. A napirendi pontok között szerepel egyebek mellett az ukrajnai háború, valamint az, hogy július elsejével Csehország átveszi a soros elnökséget Szlovákiától - írja a Magyar Nemzet.Videón, ahogy LMBTQ-tüntetőkkel keveredik lökdösődésbe Igor Matovič korábbi szlovák miniszterelnök
Transzneműek jogaiért tüntettek LMBTQ-aktivisták május 2-án kedden a szlovák parlament épülete mellett Pozsonyban, a Denník N beszámolója alapján 200-300 tüntető lehetett – írja a Mandiner.Németh Zsolt: a jelek szerint eltűnőben vannak a V4-es együttműködésen belüli hullámok
Úgy tűnik, eltűnőben vannak a V4-es együttműködésen belüli "hullámok" – jelentette ki Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke Pozsonyban, a visegrádi országok parlamentjei külügyi bizottságainak találkozója után hétfőn.Andrej Danko: a szlovákoknak, magyaroknak, cseheknek és lengyeleknek össze kell tartaniuk Brüsszelben
A kelet-közép-európai országok összefogásának erősítését, valamint a közös értékplatformon lévő szlovákiai pártok együttműködésének fontosságát hangsúlyozta, az Oroszország elleni szankciókat pedig hamis, nem az európai érdekeket szolgáló lépésnek nevezte, az Ukrajnai háborúra pedig a fegyverszállítások leállítását és a béketárgyalások megkezdését tartja megoldásnak Andrej Danko, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) vezetője, a pozsonyi törvényhozás korábbi elnöke az az MTI-nek hétfőn Pozsonyban adott nyilatkozatában.Kövér László: az energetikai függés megoldása nem vezethet egy másik egyoldalú függés kialakulásához
Az energetikai függés problémáját egyidejűleg és úgy kell megoldani, hogy az ne eredményezzen egy másik egyoldalú függést – jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke Pozsonyban, a V4-es országok parlamenti elnökeinek találkozóján pénteken. A pozsonyi házelnöki találkozón központi témaként a régió biztonsági helyzete, az ukrajnai háború, valamint az energiaválság és az illegális migráció volt terítéken.A magyarok éheznek és nem beszélik a nyelvüket a határon túl – Adventi vásárban járt a baloldali sajtó
A mindenszarizmus jegyében megszületett a pozsonyi– számunkra meglepő módon nem bratislavai néven futó – karácsonyi vásárról írt cikk is a Telexen, amelyből kiderült, minden éppen csak egy kicsit drágább, mint idehaza, de ott ez nem baj, mert legalább jó az illata sült kolbásznak – és ezt nem Gelgő helyett kellett megszerveznie valakinek, aki ért is az ilyesmihez, tehetnénk hozzá. Hogy mindemellett a cikk szerzője meglepődik azon, hogy egy Felvidéken élő, Nagy Zoltán nevű férfi tökéletes magyarsággal beszél, az már csak kedves adalék a propagandabejgliben.Szijjártó: a visegrádi együttműködésből mind a négy tagország sokat profitál
A visegrádi együttműködésből mind a négy tagország sokat profitál, annak kézzelfogható, az emberek mindennapi életében is érezhető pozitív hatásai vannak – jelentette ki a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, Pozsonyban.Lövöldözés volt egy pozsonyi LMBTQ-bárban
Két ember meghalt, amikor egy férfi tüzet nyitott a szlovák főváros egy LMBTQ-bárjában. A Teplaren nevű hely egyik pincérnője is megsérült. Kórházba szállították, már túl van az életveszélyen. Az elkövető elmenekült, jelenleg is szökésben van - számolt be az Új Szó.Ajánljuk még

















