ps-polbeat
Luxus, hogy a kormánypárt ennyi sértett embert hagyott a háta mögött – Alexa, Kulin és Stefka a Polbeatben (videó)
Alexa Károly és Kulin Ferenc a rendszerváltozás előtt sem tettek lakatot a szájukra: az általuk szerkesztett, a kádári diktatúra bajszát húzkodó Mozgó Világot 1983-ban végül maga alá gyűrte a rezsim. Stefka István lapigazgatónk mellett a két irodalomtörténészt, mint jeles konzervatív értelmiségieket arra kértük a Polbeatben: értékeljék a vasárnapi választási kudarc okait. Alexa, aki az MDF alapítója is volt, azt mondta: "vasárnap este olyan érzés lett úrrá rajtam, mint 1994-ben, amikor a választás éjjelén szembesültünk vele, hogy az egész ország vörösre vált és visszatérnek Horn Gyuláék." Kulin Ferenc, aki az MDF-kormány kultúrpolitikusa, a rendszerváltás utáni parlament képviselője is volt, azt mondta: bár sok kiváló városvezetőt sodort most el az érthetetlen népharag, nem titkolhatjuk el, hogy számos kapzsi, a helybeliek akaratát megérteni képtelen fideszes polgármesternek is fügét mutattak a választók. Pedig mennyivel jobb lett volna, ha ezeket az elfáradt, rossz vezetőket rajthoz állni sem engedik. A konzervatív értelmiségnek is van véleménye a választási kudarcról – Alexa és Kulin a mai Polbeatben (ÉLŐ, 19 órától!)
Kulin Ferenc irodalomtörténész, kritikus, az MDF rendszerváltáskori alelnöke és országgyűlési képviselője, és Alexa Károly irodalomtörténész, újságíró, az MDF alapítója és a kádári diktatúra által betiltott Mozgó Világ főszerkesztő-helyettese lesz Stefka István és Huth Gergely beszélgetőtársa a mai Polbeatben, akik előrebocsátották: van véleményük arról, hogy a Fidesz-KDNP népszerű polgármesterei és Tarlós István főpolgármester is elbuktak a vasárnapi választáson. Több szerénységet, fiatalok? A bolsevizmus visszatér? Hogyhogy nyertünk, amikor vesztettünk? – lesz téma bőven! Várjuk tisztelt olvasóinkat a megszokott időpontban, este hét órától a helyszínre, azaz az R56 Sörözőbe, illetve ide, a képernyő elé! Puzsér Róbert a Polbeatben: "Őrmezőn van egy kietlen erdő, azt szeretném, ha oda ásnának el a szocialisták" (videó!)
Miért fél attól Karácsony Gergely, hogy Zuglóba való visszatérése után elássák a szocialisták; talán csak nem amiatt, mert az MSZP-sek ott már elástak egy másik szocialistát? – tette fel a kérdést Puzsér Róbert a PestiSrácok.hu élő vitaműsorában, a Polbeatben Huth Gergely és Szarvas Szilveszter kérdésére. Huth replikázására, hogy ezt mivel tudja bizonyítani – honnan tudja, hogy az eltűnt Sápi Attilát elásták –, Puzsér úgy válaszolt: nem ő tudja úgy, hanem Karácsony Gergely tudja úgy. "Úgy tűnik, Zuglóban ez, az elásás a vitás ügyek elrendezésének a protokollja" – fogalmazott Puzsér. Szarvas Szilveszter azzal szembesítette Puzsért, hogy ha október 13-án Tarlós István győz, akkor az ellenzéki narratíva az lesz, hogy Karácsony bukásáért a vissza nem lépő Puzsér Róbert lesz a hibás. Melyik kerületbe kell visszamenned, ahol majd téged ásnak el a szocialisták? – kérdezte Szarvas Szilveszter, amely felvetésre Puzsér elárulta: a XI. kerületben él, és az őrmezei lakótelep mögött vannak kietlenek erdők, így oda szeretne költözni. "Szeretném jelezni, hogy nem én leszek a hibás, ha Tarlós meghosszabbítja a mandátumát, Karácsonynak ugyanis felajánlottam 100 civil személyét, hogy lépjünk vissza a javukra, de Karácsony mindenkit elutasított. Én ugyan nem fogok visszalépni Karácsony javára" – ígérte meg Puzsér. "Hazudik, ha mozog a szája" – A mamakedvencek és herevasaltak elszomorítója, Puzsér Róbert a Polbeat mai vendége (élő 19:30-kor!)
A mai PS-Polbeatben a két lábon járó NER-en kívüli, a Gyurcsánytól és Orbántól, de tulajdonképpen mindentől és mindenkitől egyenlő távolságot tartó, politikai pályára vágyó showman, a mamakedvencek és herevasaltak elszomorítója, a sétálók centrumcsillaga, Puzsér Róbert főpolgármester-jelölt lesz Huth Gergely és Szarvas Szilveszter vendége, akit Budapesttel, a politikával és ellenfeleivel is szembesítünk, hogy aztán jól kioszthassa a szokásos puzséri "...nyikeket". Karácsony-hangfelvétel, egymást elásó szocik, szövetségesekre vadászidényt hirdető összefogók, visszalépés-saga, Tarlós Budapestje és a kihívók városvezetői tapasztalatlansága minden mennyiségben. Vigyázat, hangos lesz, mert ugye Puzsért jobb olvasni, mint hallgatni, akkor legalább nem süketül meg az ember. Este PS-Polbeat, a szokásosnál fél órával később, kedd este fél nyolckor jelentkezünk élő adással a Revolution '56 Sörözőből, a Bem rakpart 53. alól, a Margit híd budai hídfőjétől. Addig is várjuk kérdéseiket, hozzászólásaikat itt, a poszt alatt! Beveszik-e a narancserődöket az ellenzéki szivárványbajnokok? – Kósa Lajos a Polbeatben (ÉLŐ 19 ÓRÁTÓL!)
A kormánypárt legnagyobb partiarca, a súly alatti ellenzékieket sztendapos fricskákkal leforrázó Kósa Lajos, a Fidesz-KDNP önkormányzati választásokért felelős kampányfőnöke lesz ma a Polbeat vendége. A kormánypárti jelöltek esélyeiről, az elképzelhetetlennél is szélesebb ellenzéki összefogás által kiállított, daliás szivárványbajnokok megelőlegezett győzelmi parádéjáról kérdezzük, és arról, vajon kinek lenne szüksége arra, hogy valaki a fülébe súgja néha, hogy Te is csak egy ember vagy! – Tarlós Istvánnak, aki félkegyelműként kezeli az ellenfeleit, vagy Karácsony Gergelynek, aki a budapesti átlaghőmérsékletet is képes lesz befolyásolni, amint főpolgármesterré választják. Kósa Lajossal Ambrózy Áron, Stefka István és Huth Gergely beszélget. Kedd este hét órától várjuk Önöket a helyszínre, azaz az R56 Sörözőbe, vagy ide, a képernyő elé. Vigyázat, filmforgatás! Brüsszelhez csatolt DK-s házikerület: Ez az ellenzék terve Újbudával? – Hoffmann Tamás a Polbeat mai vendége (élő 19 órakor!)
Brüsszelhez bekötött gyurcsányi, dobrevi és DK-s házikerületté tenné az ellenzék Újbudát, miután László Imre, a főváros XI. kerületének ellenzéki polgármester-jelöltje Gyurcsánynéval az oldalán azzal kampányol, hogy győzelem esetén Újbuda Dobrev Klárán keresztül közvetlenül az EU-nál pályázna fejlesztési pénzekre – erről és az egyre inkább elszabadult, a Budapesten szinte mindent lestoppolni vágyó Karácsony Gergelyről lesz szó a mai PS-Polbeatben: élő műsorunkban Hoffmann Tamás, Újbuda fideszes polgármestere lesz Huth Gergely és Szarvas Szilveszter vendége 19 órától. A PestiSrácok.hu szokásos Polbeat-vitájából kiderül, hogy László Imre és a DK hogyan tenné rá a kezét Újbudára, és miért asszisztálnak ehhez az önmegsemmisítő gombot megnyomó MSZP-sek, élükön azzal a Molnár Gyulával, aki korábban még szoci fészekként gondolt a XI. kerületre. Érdekes, hogy a Momentumból korábban távozó Orosz Anna is Újbudát használná sokadik dobbantónak, és a DK hátán kapaszkodna vissza a Momentumba és az országos politikába. A beszélgetést szokás szerint élőben közvetítjük ITT, a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőből.