ps-polbeat
"Szervezett támadás alatt az európai civilizáció!" – Dezső Tamás, a Migrációkutató igazgatója a Polbeatben (ÉLŐ, 19 órától!)
Európa megmentéséhez azok a keresztények adhatják a legnagyobb segítséget, akik ma szükséget szenvednek – jelentette ki Orbán Viktor a második alkalommal megrendezett Konferencia a Keresztényüldözésről elnevezésű rendezvényen. A miniszterelnök kifejtette, hogy napjainkban egy egész kultúra áll szervezett támadás alatt: a mi kultúránk, a mi civilizációnk. Erről beszélget Ambrózy Áron, Dezse Balázs és Huth Gergely a mai Polbeatben Dezső Tamással, a Migrációkutató Intézet igazgatójával, régész-asszírológus egyetemi tanárral, az ELTE–BTK volt dékánjával. Arról is szó lesz, hogy a baloldali olasz kormány ismét megnyitja a kapukat a migránsok előtt, hiszen mintegy kétszáz személy tartózkodik az Ocean Viking, hetvenhárom az Open Arms és hetvenkilenc az Aita Mari nevű NGO-hajón, amelyek felhívást intéztek Olaszországhoz, minél előbbi kikötést kérve. Mindeközben a haladó Európa részéről sem áll meg a migráció támogatása: a Horst Seehofer vezette német belügyminisztérium például olyan javaslatot dolgozott ki, amely részben megváltoztatná azt a gyakorlatot, ahogy az Európai Unióban kezelik a gazdasági bevándorlást. Az új rendszer bevezetését 2020 második félévében vezetnék be, amikor éppen Németország adja az Európai Unió soros elnöki tisztségét; a tervek szerint maradna a kvótarendszer, csak másképpen. JÖJJÖN EL, VAGY NÉZZE ITT AZ ÉLŐ KÖZVETÍTÉST ESTE HÉT ÓRÁTÓL! A nagy Fidelitas–Societas-vita, avagy érzet és valóság – Böröcz László és Torzsa Sándor a Polbeatben (PS-videó)
A jobboldal és a baloldal ifjúsági szervezetei csaptak össze az e heti Polbeatben, az R56 sörözőben. Szalai Szilárd és Dezse Balázs vendége Böröcz László, a Fidelitas elnöke, illetve Torzsa Sándor Societas-elnök volt, akik már az első percekben nézeteltérésbe keveredtek, többek között azzal kapcsolatban, hogy melyik pártnak mekkora a népszerűsége a fiatalok körében. Böröcz László szerint nem igaz, hogy a fiatalok nem szeretik már a Fideszt, hiszen minden korosztályban a nagyobbik kormánypárt tarol; ennek ellenére érdemes megismerni az októberi választási eredmények okait. Torzsa Sándor szerint a fideszeseket az önkormányzatokban az 50 év felettiek képviselik, ez pedig mindent (is) bizonyít. És különben is, a gazdasági növekedés is csak választási évben lehet magas. Íme, a nagy Fidelitas–Societas-vita a Polbeatben: vendégünk Böröcz László és Torzsa Sándor (ÉLŐ, 19 ÓRÁTÓL!)
Torzsa Sándor, a Societas és Böröcz László, a Fidelitas elnökei lesznek a ma esti Polbeat vendégei, akikkel arról beszélünk: miért csábulnak el a fiatalok az új politikai formációk felé, mit tesz a kormány és mit az ellenzék a legifjabb választókért, és ki felel a közélet hisztérikus állapotáért? Aki kérdez: a PestiSrácok.hu egyetemista munkatársa, azaz Szalai Szilárd, és a világegyetemista Dezse Balázs. ÉLŐ KÖZVETÍTÉS ITT, kedd este hét órától, az R56 Sörözőből. Jöjjön el, vagy kövesse az adást! Hogy ki a rossz és ki a jó fiú a Közel-Keleten, azt az analógiák és a költészet határozza meg, nem a valóság (Polbeat-videó)
Tulajdonképpen szerencse, hogy a két vendégünk közül csak egy jutott el végül az R56 sörözőbe az M0-ás autópálya közlekedési morálja miatt, így nem négyen foglaltunk el négyféle álláspontot, csak hárman háromfélét. De legalább a témához, a Közel-Kelethez illő bazári beszélgetés alakult ki, amiben a kurd-török konfliktus mellett megbeszéltük, hogy Sayfo Omar egy takiázó (alakoskodó – a szerk.) muszlim, a sörrel csak álcázza magát, és megválaszoltuk azokat a felvetéseket is, miszerint a PestiSrácok.hu eladta-e magát a muszlimoknak. Baán László a Liget-projektről: Bűn volna elvesztegetni, 50 év múlva az utódaink vonnának kérdőre minket, hogy miért hagytuk elbukni (Polbeat-videó!)
"A Karácsony Gergely vezette Fővárosi Közgyűlés ugyan úgy határozott, hogy ne épüljenek új épületek a Városligetbe és a Liget-projektből csak a folyamatban lévő beruházások valósuljanak meg, de óriási kár lenne hagyni a Liget-projektet, amelyet minden magyar embernek érdemes támogatnia, mert csak hasznot hoz" – jelentette ki a PestiSrácok.hu Polbeat című műsorában Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget-projekt miniszteri biztosa. Kiemelte: a Városliget beépítésének baloldali szlogenje egész egyszerűen nem igaz, szó sincs beépítésről, szó sincs a zöldterületek elvesztéséről, sőt, a Liget-projekt után öt százalékkal nagyobb zöldfelület lenne a Városligetben, mint amennyi jelenleg van. "A Városliget beépítésével én sem értenék egyet, de a valóságtól nagyon messze állnak azok a rágalmak és vádak, amelyek egyesek tiltakozásképpen a Liget-projektre kiabálnak. A Ligetről addig lehet indulatokat gerjeszteni, amíg a tényekkel szemben, a tényeket tagadva és elhallgatva rosszindulatúan hazudnak" – mondta Baán László Stefka István és Szarvas Szilveszter kérdésére. Leáll a Liget-projekt, győztek a koszlidércek? – Baán László a Polbeat mai vendége (élő 19 órakor!)
Újabb álomgyilkosság? Hiába indult petíció a Liget-projektért, a Fővárosi Közgyűlés ma elfogadta Karácsony Gergely a Liget-projektre vonatkozó javaslatát, amelyben az áll, hogy ne épüljenek új épületek a Városligetbe. A határozat az Új Nemzeti Galériát nevesíti, de vonatkozhat a Magyar Innováció Házára és a Városligeti Színházra is. A ma esti Polbeatben Baán László, a Liget-projekt miniszteri biztosa lesz Stefka István és Szarvas Szilveszter vendége. Élő adásunkban megvitatjuk, az új Demszky-korszak balliberális politikusainak miért fájt a Városliget megújítása, miért védik a csövestanyát egy kulturális beruházással és a park megújításával szemben. Tényleg utálják a Liget-projektet a fővárosiak? Mi várható a holnapi kormányülésen, ahol Karácsony Gergely terveit hallgatja meg a kabinet? Kérdések és válaszok este a Polbeatben! Várjuk tisztelt olvasóinkat a megszokott időpontban, este hét órától a helyszínre, azaz az R56 Sörözőbe, illetve ide, a képernyő elé! Kötésig áll az ellenzék a fakenews-háborúban – Bohár, Szarvas, Ambrózy és Vésey a mai Polbeatben! (élő 19 órakor!)
Bohár Dániel és Szarvas Szilveszter, azaz az Informátor stábja lesz Ambrózy Áron és Vésey Kovács László beszélgetőtársa a mai Polbeatben, amelyben a műsor szereplői egyebek mellett azt vitatják meg, hogy október 13-a után mi a teendője a jobboldali, konzervatív újságíróknak, hogyan lehet és kell felvenni a küzdelmet azokkal az ellenzéki újságírókkal, akik most kőkeményen beleálltak a fakenews-háborúba, a hazugságversenybe pedig kattintásra és lájkokra vadászó kamuportálok is beszálltak. Hiába robbant az Informátor kispesti bombája? Miért viselkedik úgy az ellenzék, mintha már az egész ország az övék lenne? Hogyan foglaljuk vissza a kultúrát és hogyan szóljunk a Gyurcsány és a Momentum által körbeudvarolt fiatalokhoz? Vona nélküli Jobbik és Botka nélküli MSZP? – lesz téma bőven! Várjuk tisztelt olvasóinkat a megszokott időpontban, este hét órától a helyszínre, azaz az R56 Sörözőbe, illetve ide, a képernyő elé!