r56 söröző
Csík János: Vajon tudnánk ma is olyan bátrak és elszántak lenni, mint az 1956-os hősök? (PS-videó!)
Az október 22-i fáklyás felvonuláson mintegy háromezer Kárpát-medencei diák vett részt, akik a Műegyetemtől vonultak egészen a Bem József térig. A fiatalok a téren elhangzott beszédeket követően a Csík zenekar koncertjét élvezhették, a zenekar pedig most is nagyon jó hangulatot teremtett. Huth Gergely, a PestiSrácok.hu főszerkesztője a koncert végén az R56 sörözőben beszélgetett Csík Jánossal, Kossuth-díjas zenésszel, a Csík Zenekar alapító tagjával. A magyar népzenei hagyományokat felélesztő zenekar vezetője a beszélgetés során elmondta, hogy mély tisztelettel tekint az 1956-os hősökre, és feltette a költői kérdést, hogy vajon ma tudnánk-e ilyen bátrak és elszántak lenni? A zenész felhívta a figyelmet arra is, hogy éljünk egészséges nemzeti öntudattal és legyünk büszkék arra, hogy magyarok vagyunk. Ezen kívül hangsúlyozta, hogy a magyar népzene világraszóló kultúrkincs, és véleménye szerint a magyar fiatalok sem felejtették el a hagyományokat, hiszen a tehetségkutatókban a legifjabbak szinte példát mutatnak az idősebb korosztálynak a népzene és néphagyományok őrzéséből. Nézzék meg videónkat! Ellenzéki Oscar-gála, vagy brutális képviselőverés? – Hajnal Miklós, Balogh Gábor és Deák Dániel a Polbeatben (Élő 19 órától)
Az elmúlt napokról sok mindent el lehet mondani, azt azonban nem, hogy eseménytelenek voltak. Múlt héten az ellenzéki képviselők anarchiába próbálták fullasztani a túlóratörvénnyel kapcsolatos szavazást, és miután nem sikerült a voksolást megakadályozni, utcára hívták néhány ezer hívüket. Azóta folyamatosan zajlanak a tüntetések a város több pontján, tegnap pedig egy tucat képviselő megpróbálta elfoglalni az MTVA székházát, és mindent megtettek, hogy atrocitás érje őket. Szerencsére ez nem jött össze. A ma esti Polbeatben Ambrózy Áron és Dezse Balázs beszélget az R56 Szabadságharcos Sörözőben az elmúlt napok különös eseményeiről Balogh Gáborral, a Jobbik portálja, azaz az Alfahír újságírójával és Hajnal Miklóssal, a Momentum politikusával, illetve Deák Deániellel, a Figyelő főmunkatársával. Nézze az ÉLŐ ADÁST ITT, KEDD ESTE HÉT ÓRÁTÓL, vagy látogasson el a helyszínre!