rajzfilm
Úgy néz ki, hogy a Simpson családban megjósolták Kamala Harris-t is
A Simpson családnak megint összejött: megint megjósoltak valamit, mégpedig Kamala Harris-t az elnöki székben. A sorozat írója, Al Jean most épp az X-en örömködik, ugyanis a népszerű animációs sorozat még azt is megmondta, hogy milyen ruhában lesz Kamala Harris, amikor pozícióba kerül. A dolog egy kicsit azért ijesztő.Miért nézték meg közel 10 milliárdszor ezt? – Dezse Vű
A Skibidi Toilet egy animációs sorozat, ami tulajdonképpen felrobbantotta az internetet. Soha semmilyen tartalmat nem néztek ennyien úgy általában, ami felfoghatatlan, tekintve, hogy az animációs filmsorozat arról szól, hogy WC-kből kilógó emberi fejek akarják átvenni az uralmat a világ felett, ellenük pedig elektronikaieszköz-fejű emberszerű dolgok harcolnak. Nyilvánvaló, hogy egy szülőnek most az a feladata, hogy összeszorított fogakkal, ökölbe szorult kézzel megpróbálja megérteni a gyermekét, akiről születésekor azt remélte, hogy űrhajós lesz, mérnök, sztárszakács – ehelyett egy WC-ből kikandikáló emberi fejre van rákattanva. De probléma ez valójában? Egészséges, ha jobbnak tartjuk magunkat, mint az utánunk következő generációt? Miért volt jobb, hogy mi annak idején bő nadrágot hordtunk?Nem bináris robot és transznemű kisiskolás barátkozik a Transformers-sorozat új részében (videó)
Nyílt háború zajlik a gyermekek ellen, a gyermekek lelkéért. Ezt bizonyítja a kimondottan a fiatalabb korosztálynak készült rajzfilmsorozat, a Transformers: EarthSparks, amelyben egy, már a Földön született robot fedezi fel, hogy valójában nem bináris, és összebarátkozik egy kisiskolás korú transznemű kislánnyal. A sorozat 2022 legvége óta létezik, a legújabb részében történik meg a nagy találkozás. Az a helyzet, hogy ekkora veszélyben soha nem voltak a gyerekek, mint napjainkban.Már hivatalosan is minden tönkrement, amit valaha szerettünk – Dezse Vű
Mostantól Hókuszpók melegbárt üzemeltet, ahol Dulifuli teríti a cracket. Törperős már régóta nincs velünk, mert részegen kirabolt egy ázsiai üzletembert, ezért fejbe lőtték egy metróállomáson. Törpilla nem tudta fizetni a diákhitelét, ezért OnlyFans-ezik azóta, de nem tud szerepelni most, mert nem mer kimenni a utcára, miután a volt barátja a Gumimacikból megfenyegette, hogy agyonveri, amiért megcsalta az unokatestvérével. Na, valami ilyesmi a koncepciója a régi nagy kedvencünk, a Scooby-Doo az HBO-n újragondolt verziójának, ami az eddig közkedvelt, okos, ártatlan kislányról, Velmáról szól. Ő most természetesen leszbikus, szorong, mentálisan zavart, és hasonlóan változott meg a többi jól ismert karakter is. Nem tetszik ez a mese ebben a formában a három éves gyereknek? Akkor az a gyerek náci, transzfób és túl fehér, ahogy a szülő is, és mindenki más is, aki szerint ez a történet túl van tolva.Ön hallott már leszbikus jegesmedvékről? Úgy tűnik, a gyermekei fognak!
„Ünnepel a világ”, hiszen végre sikerült tönkretenni a világ egyik legnézettebb gyermekmeséjét is. A Peppa malac legújabb részében részében ugyanis megjelentek a leszbikus jegesmedvék, akik minden embernek példát fognak mutatni a gyerekneveléssel kapcsolatban, állítólag. Igen, jól olvassák, semmi baj a szemükkel, a sorozat legújabb részében Peppát bemutatták a barátja, Penny jegesmedve anyukáinak, akik közül az egyik orvos, a másik meg spagettit tud főzni. Hogy miért fontos, hogy ezt a cikket ezek után tovább olvassa? Azért, mert nekünk, felnőtteknek azért kell ezekről a mesékről a lehető legtöbbet tudnunk, hogy a gyerekeinknek ne kelljen őket megmutatnunk, hiszen fontos, hogy a hipóról is tudják a nagyok, hogy méreg, és mindenáron megakadályozzák, hogy a kicsik beleigyanak.Ha nem sikerül megakadályozni a megszületést, akkor bosszúból tönkreteszik a gyerekkort – és ebben segít a Disney
Ha nagyon megerőltetnék magukat, el tudnának képzelni egy túlsúlyos fehér (férfi) robotot, aki gumiból van, és egy adott ponton elmegy a boltba és tampont akar vásárolni, amiben egy idős úr, néhány hölgy és egy menstruáló fiatal férfi segít neki? Ha nem, akkor nem Önökben van a hiba, hanem a Disneyben, amely ezzel a rajzfilmmel fog provokálni hamarosan, és ami valószínűleg kizárólag az említett jelenet miatt készült el. Nyilvánvaló, hogy a gigavállalat azon van, hogy azokat a gyermekeket, akik megszületését nem tudta megakadályozni, azoknak legalább a gyerekkorát, ezáltal pedig az egész életét tönkretegye.Egyre több LMBTQ-propagandát tartalmazó gyermekprogram készül
A Danube Institute készített szemlét azokról a kifejezetten gyermekeknek szánt tartalmakról, amelyekben a meleg, transz és nem bináris „művészek” nemi határokat feszegetnek. Az elemzés szerint léteznek olyan műsorok, amelyekben akár harminchárom nem heteroszexuális karakter is szerepel. Az intézet szerint ezek nem az organikus történeti események eredményei, hanem a színfalak mögötti meleg aktivisták befolyásolási eszközei.Rajzfilmmel buzdítja a gyermekeket terrorizmusra a Hamász (videó)
A nagyjából kétperces, a Hamász terrorszervezet ciszjordániai szárnya által készített kisfilmet egy Telegram-csoportban tették közzé. A filmben két palesztin fiatal örömmel tervez terrortámadást izraeli erők ellen. A videó az elektromos hálózat megrongálására, és az izraeli katonák és kárelhárítók megtámadására buzdít, kövekkel és Molotov-koktélokkal. A rajzfilm éjszaka játszódik, Ciszjordánia egyik dombos vidékén, ahol két fiú terrortámadást hajt végre izraeli célpontok ellen, miközben jól szórakoznak.Ajánljuk még