Pesti Srácok

Ön hallott már leszbikus jegesmedvékről? Úgy tűnik, a gyermekei fognak!

Ön hallott már leszbikus jegesmedvékről? Úgy tűnik, a gyermekei fognak!

„Ünnepel a világ”, hiszen végre sikerült tönkretenni a világ egyik legnézettebb gyermekmeséjét is. A Peppa malac legújabb részében részében ugyanis megjelentek a leszbikus jegesmedvék, akik minden embernek példát fognak mutatni a gyerekneveléssel kapcsolatban, állítólag. Igen, jól olvassák, semmi baj a szemükkel, a sorozat legújabb részében Peppát bemutatták a barátja, Penny jegesmedve anyukáinak, akik közül az egyik orvos, a másik meg spagettit tud főzni. Hogy miért fontos, hogy ezt a cikket ezek után tovább olvassa? Azért, mert nekünk, felnőtteknek azért kell ezekről a mesékről a lehető legtöbbet tudnunk, hogy a gyerekeinknek ne kelljen őket megmutatnunk, hiszen fontos, hogy a hipóról is tudják a nagyok, hogy méreg, és mindenáron megakadályozzák, hogy a kicsik beleigyanak.

A Peppa malac talán a legkevésbé idegesítő, gyerekeknek szóló rajzfilm volt egészen idáig, amiben volt tanulság, cselekmény, és néha egy-két felnőtteknek szóló viccet is elrejtettek benne, hogy ne legyen a közös rajzfilmnézés a felnőtteknek maga a pokol.

A Mark Baker és Neville Astley brit animátorok által készített rajzfilm 2004 óta fut. 18 év alatt pedig alatt ez az első alkalom, hogy azonos nemű pár szerepel benne. Ez azért is érdekes, mert jól látszik, hogy a készítőknek rengeteg lehetőségük let volna az elmúlt években meglovagolni az LGBTQ+-vonalat, de valamiért nem tették, amit a nemzetközi haladó közösség nem hagyhatott annyiban, így két évvel ezelőtt egy amerikai weboldalon petíciót hoztak létre, amiben szivárványcsaládot követeltek a rajzfilmbe. A petíció közel 24 ezer aláírást gyűjtött össze.

Jól hallották, 24 ezer aláírás, ami tudják, hogy mennyire sok? Semennyire! Főleg, ha az Egyesült Államok lakosságát nézzük, ami hozzávetőlegesen 329 millió fő. Ez azt jelenti a számok szintjén, hogy 328 millió 976 ezer amerikai pont nem akarta, vagy egy cseppet sem érdekelte soha, hogy a Peppa, a malacban van-e leszbikus pár, mégis a 24 ezer aláírást most úgy próbálják beállítani, mintha óriási nyomás lett volna a sorozat készítőin. Zárójelben érdemes lehet megjegyezni, hogy biztosan volt is, hiszen nem az számít, hogy valójában hány néző írja alá a petíciót, hanem kinek az érdeke, hogy mindenképpen belekerüljön egy adott produktumba a woke-jelenség. Simán elképzelhető, hogy a gyártás leállításával is megfenyegették a készítőket abban az esetben, ha nem tesznek eleget a „többség” akaratának.

PestiSracok facebook image

Ami szintén egy érdekesség, hogy a petíció elindítói azzal indokolták az aláírásgyűjtés szükségességét, hogy „a Peppa Malacot néző gyerekek befolyásolható korban vannak” – írták. Amivel mi is egyetértünk, és ezért gondoljuk, hogy a petíció készítői gusztustalan jövő- és társadalomromboló sátánisták, akiket végérvényesen el kellene tiltani minden olyan tevékenységtől, amelynek során gyerekekkel kerülhetnek kapcsolatba, beleértve azt is, hogy lemenjenek a sarki boltba.

A készítők is hibásak valahol, mert engedtek a nyomásnak, ami egyébként üzleti szempontból is hatalmas baklövés, hiszen az elmúlt időszak példái azt mutatják, hogy a nézőket egyáltalán nem érdekli az erőszakos érzékenyítés – lehet itt a Hulk női verziójára gondolni, ami totálisan veszteséges, vagy a női Batmanre, aminek a gyártását le kellett állítani félúton. Ellentétben az új Top Gunnal, ami akkora kasszasiker lett, ami a Holdról is látszik.

A világ egy részén egyébként ezek az újragondolt filmek és sorozatok egyre nagyobb felháborodást váltanak ki; Szaúd-Arábia és a szomszédos közel-keleti országok például nemrég felszólították a Netflixet, hogy távolítsa el az iszlámellenes tartalmakat. Mindeközben az egyébként egyre nehezebb gazdasági, lelki és mentális állapotban lévő Nyugat továbbra sem tud ennél fontosabb missziót felmutatni, miközben két dézsával önti az orosz–ukrán háborúba a fegyvereket.

Elmebeteg időkben élünk; nagyon kíváncsi vagyok, hogy mit fog szólni a Peppa, a malac új részéhez a magyar médiahatóság, hiszen az ilyesmi – az én értelmezésem szerint legalábbis – nem annyira kompatibilis a gyermekvédelmi törvénnyel. Remélem, itthon esélye sem lesz a képernyőre kerülni, ahogy a többi nyugati szennynek sem.

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.