rasszizmus
Szélsőjobbosok és antifasiszták feszültek egymásnak a becsület napján (PS-galériával!)
Idén is feszült hangulatban zajlott le a Becsület napja elnevezésű megemlékezés a Városmajorban, szombaton délután. A nagyrészt szélsőjobboldali szervezetek szervezésében létrejött megemlékezéssel párhuzamosan ugyanis egy kisebb antifasiszta tüntetés bontakozott ki, amelynek egyik kulcsembere volt Horváth Aladár, aki nemrég azzal került a hírekbe, hogy feljelentette Orbán Viktort, most pedig, mint portálunknak elmondta, azért vonult utcára, hogy a demokráciáért harcoljon, de végül hazugságba keveredett. Megjelent a CEU egy lelkes kis csoportja is egy csapat vörös zászlót lengető, magukat szocialistáknak azonosító fiatal mellett, kiegészülve az elmaradhatatlan antifa táborral. Az alapvetően békés természetű demonstráción a magyar szélsőjobboldali szervezetek mellett francia, szerb és német ultranacionalisták is képviseltették magukat. Tüntetés Niedermüller távozásáért - Itt vannak a beszédek! (PS-videó!)
Jelentős tömeg gyűlt össze csütörtökön este Erzsébetvárosban, tiltakozásképpen Niedermüller Péter fehér heteroszexuálisokkal szembeni gyűlöletkeltő megjegyzése miatt, követelve a politikus azonnali lemondását és a közéletből való távozását. A demonstráción a PestiSrácok.hu főszerkesztője, Huth Gergely, Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója, Bayer Zsolt publicista, Illés Boglárka, a Fidelitas elnöke, Reviczky Gábor, Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművész, Azbej Tristan, az üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkár és Bajkai István fideszes országgyűlési képviselő is felszólalt. A tüntetésen a hazafias hangulatról a Szalonna és Bandája zenekar gondoskodott, Pál István „Szalonna” Liszt Ferenc-díjas magyar népzenész, érdemes művész vezetésével. Levélben osztja ki a DK-t Deutsch Tamás, válaszként Gyurcsány pártja az EP-ben a Fideszt vádolja rasszizmussal, Niedermüllert pedig dicséri
Nem elég, hogy Niedermüller Péter vállalhatatlan és rasszista kijelentése után nem kér bocsánatot, pártja, a Gyurcsány Ferenc vezette DK sem tart önvizsgálatot, sőt, régi, elvtársi módszert használva még ők lendülnek támadásba, mocskolva a magyar kormányt. Rónai Sándor, a Gyurcsány-párt szóvivője az Európai Parlamentben küldött szét egy olyan levelet, amelyben Niedermüllert védi, az emberi jogok és az egyenlőség nagy barátjaként mutatja be, ami állítása szerint mindenki számára ismert, miközben az Orbán-kormányt nyíltan rasszistának deklarálja. Elképesztően szánalmas és gerinctelen magyarázkodására és gyáva támadására azt követően került sor, hogy Deutsch Tamás, EP-képviselő levélben tájékoztatta az európai politikusokat, hogy számukra is félreérthetetlenül világos legyen: Niedermüller vállalhatatlan, rassszista, gyáva és a saját nemzetének többségét sértette meg mélyen. Tüntetésen szólítják fel lemondásra csütörtökön a rasszista, kereszténygyűlölő Niedermüller Pétert Erzsébetvárosban
A Fidesz Erzsébetvárosi Szervezetének elnöksége tüntetést szervez Niedermüller Péter, a DK alelnökének, Erzsébetváros polgármesterének rasszista és keresztényellenes gyűlöletbeszéde miatt. Január 30-án, csütörtökön 17 órára, az Erzsébetvárosi Polgármesteri Hivatal elé (Budapest, VII., Erzsébet krt. 6.) várják azokat, akik kiállnak önmagukért, Magyarországért és a keresztény Európáért. Mint ismert, Niedermüller Péter az ATV-n "rémisztő képződménynek" nevezte a fehér, keresztény, heteroszexuális embereket. Azóta sem kért bocsánatot, sőt, ugyancsak az ATV-n büszkén közölte, hogy nem is fog. Hozzá csatlakozott a baloldali ellenzék, akik ugyancsak nem határolódtak el tőle, sőt, Bősz Anett csupán szerencsétlen mondatnak minősítette a PestiSrácok.hu érdeklődésére a gyurcsányista Niedermüller monológját; Karácsony Gergely szerint Bayer Zsolt és a Fidesz szándékosan félreérti a DK-s alelnök szavait. A tüntetésre a szervezők minden olyan egészséges értékrendű polgár megjelenését várják, akik tűrhetetlennek tartják a kirekesztő gyűlöletpolitikát. Felszólal: Illés Boglárka, a Fidelitas elnöke, Bajkai István, a Fidesz erzsébetvárosi elnöke, Hollik István, a párt kommunikációs igazgatója, Azbej Tristan, az üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkár és Bayer Zsolt publicista. A műsorvezető pedig Huth Gergely lesz.