ravatalozó
A háború pusztításában is épít a kárpátaljai Kisdobrony
Hisznek abban, hogy a településnek és a kárpátaljai magyarságnak van jövője, akik a háború miatt elmentek, azok idővel hazatérnek, ezért a legnagyobb bizonytalanság közepette is a jövőre koncentrálnak és építenek Kisdobronyban. A kárpátaljai település egy mondhatni színmagyar falu az ungvári járásban. Lakossága a kétezres évek elején közel kétezer fő volt. Ma a pontos számát nem tudjuk; a lakosok körülbelül 25-30 százaléka tartózkodik jelenleg külföldön. Vegyes házasságokból adódóan néhány ukrán él csak itt, illetve belső menekültek közül is néhány család itt lelt menedékre. Egyszerre próbálják a település korosztályait megszólítani, összefogni. Nagy örömük, hogy az egyházi óvodában bölcsődei csoportot tudtak indítani. Az „Égigérő” Református Óvoda a játszótér bővítését tervezi, illetve egy intézményi kisbusz szükségét fogalmazták meg. Az óvodában ukrán és a magyar gyerekek együtt játszanak, növekednek. Egyszerre tanulnak meg beszélni, és szavak nélkül is megértik egymást. "Igazi szeretetnyelv a kisgyermekeké! Bárcsak mi is megtanulnánk ezt, és nem lennének nemzetiségi konfliktusok!" - mondta a PestiSrácok.hu-nak Bernát Tamás kisdobronyi református tiszteletes. Ajánljuk még
A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi. Bíró Zoltán, az MDF alapító elnöke Antallról, Csurkáról és a titkos paktumról a Polbeatben
Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki. Nekünk a magyar érdek a fontos, minden előtt! - A Polbeatben mutatkozott be a Magyar Út DPK
"A táboron belül, ha már szélesen megyünk, akkor az egzotikus állatok és mindenféle prioritások mellett azért el kell, hogy férjenek a magyar érdeket kihangsúlyozók is."