reformok
A britek szerint reformok nélkül Magyarország leelőzi őket
A legnagyobb brit ellenzéki erő, a Munkáspárt vezetője szerint új gazdaságpolitika nélkül több közép- és kelet-európai gazdaság, köztük Lengyelország és Magyarország is belátható időn belül megelőzheti Nagy-Britanniát. Sir Keir Starmer hétfőn a londoni City pénzügyi központjában tart beszédet pártja gazdasági terveiről, majd vezető gazdasági szakértőkkel vesz részt kerekasztal-beszélgetésen a következő időszakban szükségessé váló brit gazdaságpolitikáról.Jelentős erőforrásokat ígérnek a donorországok Libanonnak, de reformokat várnak
Jelentős erőforrásokat ígértek vasárnapi rendkívüli adományozó konferenciájukon a donorországok Libanonnak a keddi, pusztító erejű, bejrúti robbanás utáni helyreállításhoz, és a hosszabb távú gazdasági talpra állást is hajlandóak támogatni, de a libanoni vezetéstől azt várják el, hogy kötelezze el magát a libanoniak által követelt reformok mellett.Matolcsy György: a siker megismételhető
Matolcsy György szerint a 2020-as évtized megnyeréséhez már az első három évben meg kell tervezni és el kell indítani a 2030-ig szükséges reformok legalább 80 százalékát, jól kell kiaknázni Magyarország geopolitikai helyzetét, időbeli környezetét, az emberi-intézményi erőforrásokat és a nem humán tényezőket. Matolcsy György szerint többek között fenntartható nyugdíjrendszerre, teljes demográfiai és életmódbeli fordulatra is szükség lesz.Ipari nagyhatalom lesz Vietnam, és ebből Magyarország is hatalmasat profitálhat
A nemzetközi gazdasági nyitás részeként a sajtókapcsolatokban is világszerte keresi a partnereit Vietnam, amelynek vezetése immár régóta az objektív tájékoztatás híve. A Vietnami Kommunista Párt vezetése a következő évtizedre már inkább támaszkodna a hazai magánvállalkozásokra, mint az állami vállalatokra – tudta meg a PestiSrácok.hu Hanoiban a vietnami szerkesztők igazgatóságának vezetőjétől, aki a nemzetközi kapcsolatokat is koordinálja. Pham Dúc Thái úr (képünkön balról a második) tudósítónknak elmondta, hogy a távol-keleti országot irányító politikai elit egyik kiemelt célja a vietnamiak boldogulásának elősegítése, életszínvonaluk emelésének folyamatos biztosítása. Vietnam vezetése eltökélt abban, hogy hazájuk egy évtizeden belül a Föld vezető ipari hatalmainak egyike legyen, ehhez – amellett, hogy nagymértékben támogatják a vietnami fiatalok külföldi ösztöndíjszerzését – jelentősen átalakítják a hazai oktatási rendszert a következő esztendőkben. Nagyívű, ám nem alaptalan céljainak eléréséhez Vietnam Európában elsősorban Magyarországra és a V4-es tagállamokra számít, a közép-európai szövetség tagjai előtt kiemelkedő szabad beruházási potenciál van Vietnamban.Macron szerint nem lehet tovább várni az EU megújításával
Nem lehet tovább várni az Európai Unió megújításával, azonnal cselekedni kell, senkinek sincs joga a késlekedésre - hangsúlyozta Emmanuel Macron francia államfő csütörtökön a németországi Aachenben a Nemzetközi Károly-díj átvétele alkalmából mondott beszédében.Ajánljuk még