rendbontás
Szétóbégatta az ellenzék a Parlamentet - Kövér László az orvosi ügyelet felkeresését javasolta a rendbontóknak
Ma sem bírt magával az ellenzék az Országgyűlésben, politikusaik a szokásos mindennapi parlamenti gyűlölködéseik után hangos sípszóval és bekiabálásokkal zavarták meg az Országgyűlés plenáris ülését, miután csomagban szavaztak a képviselők a hétfői napirendhez benyújtott 2925 módosító javaslatról. A DK-s Vadai Ágnes ismét börtönnel fenyegette a fideszeseket, Út a börtönbe programnak nevezte a kormányzati intézkedéseket. A párbeszédes Szabó Tímea szerint a kormány a "léhűtő senkiháziakkal" van, nem a dolgozókkal. Az ellenzékieket Kövér László, az Országgyűlés elnöke próbálta rendre utasítani. Vadai Ágnest például figyelmeztette, hogy "fejezze be az óbégatást". "Az ülés alatt orvosi ügyelet áll rendelkezésre, aki rosszul érzi magát, odafáradhat" - reagált az ellenzék viselkedésére Kövér László. A fenti videóban a HVG másfél percben szedte össze, Kövér László hogyan próbált rendet teremteni az ellenzékiek között. Az Országgyűlés elnöke súlyos rendzavarás miatt kizárta az ülésnapról Varga László szocialista képviselőt, Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Tóth Bertalan (MSZP) és Varju László (DK) esetében pedig szankciókat javasol a Ház méltóságát és rendjét súlyosan zavaró magatartásuk miatt.Így verték szét Párizst a "békésen ünneplők" (videókkal!)
Autóborítgatás, gyújtogatás, randalírozás – többek közt ez várt Párizsra, miután Franciaország 4-2-re verte a döntőben a horvát csapatot. A "békés ünneplés" persze nem maradhatott el, mutatjuk, hogyan.Felajzott Jobbikos tömeg balhézott Végegyházán - Megszólalt a másik oldal is (frissítve!)
Lökdösődés, fenyegetőzés kísért egy tüntetést a Békés megyei Végegyháza főutcáján csütörtökön. Cséfán János képviselő az MTI-nek elmondta, hogy Vajda Norbert jobbikos polgármester az elmúlt napokban a képviselő-testületet becsmérlő szórólapot adott ki, amelyben a "település szétlopásával" vádolta meg a testületet - írja az Origo.Ajánljuk még