Pesti Srácok

Felajzott Jobbikos tömeg balhézott Végegyházán - Megszólalt a másik oldal is (frissítve!)

Felajzott Jobbikos tömeg balhézott Végegyházán - Megszólalt a másik oldal is (frissítve!)

Lökdösődés, fenyegetőzés kísért egy tüntetést a Békés megyei Végegyháza főutcáján csütörtökön. Cséfán János képviselő az MTI-nek elmondta, hogy Vajda Norbert jobbikos polgármester az elmúlt napokban a képviselő-testületet becsmérlő szórólapot adott ki, amelyben a "település szétlopásával" vádolta meg a testületet - írja az Origo.

A polgármester a munkaügyi hivatalban bejelentette, hogy 2018-ban növelni szeretné a közmunkaprogramban résztvevők számát, ami egy ekkora településen indokolatlan - tette hozzá. A polgármester csütörtök délutánra rendkívüli, kihelyezett testületi ülést hívott össze a helyi művelődési házba, amelyen a testület nem vett részt, mivel a település vezetője elutasította javaslatát arra, hogy az önkormányzat épületében üljenek össze.

Cséfán János szerint a kihelyezett testületi ülésen "feltüzelt, felajzott, jobbikos háttértömeg" vett részt, mások mellett az országgyűlési választáson jobbikos színekben induló Szabó Ervin is. Közölte: az ülés után 30-40 ember elment Paulik Katalin független alpolgármester és Király Sándor független képviselő, valamint az ő házához, ahol

PestiSracok facebook image

Cséfán János elmondta, péntek reggel képviselő-társával és az alpolgármesterrel feljelentést tesz a rendőrségen.

Szabó, Vajna, Vona. Forrás: Béli Balázs

Vajda Norbert polgármester az MTI-vel közölte, a művelődési házban mintegy 200-300 lakos vett részt a nyílt ülésen, amely a képviselők jelenlétének hiányában eredménytelenül zárult. Ezután "békés demonstrációra" hívta a résztvevőket. Elismerte, hogy elmentek az alpolgármester és a két képviselő házához, ahol a demonstrálók a testület lemondását követelték. Az egyik képviselő feleségével egy tüntető összevitatkozott, Cséfán János házánál viszont a képviselő felesége rontott a demonstrálókra, és kezdett lökdösődni, egy tüntetőt az asszony a karján meg is ütött. Személyi sérülés nem történt, estére mindenki hazatért az otthonába - tette hozzá a polgármester. December közepén a képviselők 12 fővel szerették volna csökkenteni a közmunkások számát a tavalyi 32-höz képest, ami elfogadhatatlan - mondta, hozzátéve: ezt akarta csütörtökön nyilvános ülésen újratárgyalni.

Frissítés: A jobbikosok állítják, valóban vonultak, de végig fegyelmezettek maradtak

Később a jobbikosok nevében László Attila Tibor levelet küldött a PestiSrácok.hu-nak, ami szerint csak a "korrupciót akarták elsöpörni" tegnap este. Úgy fogalmaz: "Vajda Norbert Jobbikos polgármestert egy zsúfolásig megtelt művelődési ház fogadta és az ott megjelentek egyfajta gerinctelen megfutamodásnak vették a képviselők távolmaradását. A Jobbikos polgármesternél akkor telt be a pohár, mikor a képviselők testület nem fogadták el az általa beterjesztett 2018. évi közmunkaprogram tervezetét. Sőt határozatban csökkentette a létszámot, amely következtében tizenkét helyi lakos kerül majd az utcára és ez legalább ugyanennyi családot anyagi helyzetére lesz negatív kihatással. Ekkor határozta el, hogy eddig és nem tovább, vagyis nem hajlandó tovább tűrni a szociálisan érzéketlen és település ellenes képviselőknek és a helyi lakosságot is bevonja a képviselő testületi ülések menetébe. (...) A botrány kipattanása után a művelődési ház elől indultak több százan a közös demonstrálásra, amely során a helyi lakosok a képviselők házai előtt lelassítva adtak hangot elégedetlenségüknek és szólították fel a képviselőket a lemondásra. A spontán reagálású vonulás félidejében megjelent a rendőrség is. Pontosan abban a pillanatban mikor az egyik képviselő házából egy idősebb asszonyság rontott rá a tiltakozó menetre, és aki ugyanilyen gyorsasággal vissza is szaladt a házába. Majd a Béke utcában a helyi fideszes „honatya” a háza elé érkező lakosokra támadt." A jobbikos verzió szerint "a tömeg azonban mindvégig fegyelmezett volt és nem ült fel a provokációnak. "

Vargáné Szombati Andrea, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-nek elmondta, két bejelentést kaptak csütörtök kora este Végegyházáról, a rendőrök a helyszínen meghallgatták a bejelentőket. A Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság vizsgálja, hogy történt-e bűncselekmény vagy szabálysértés.

MTI, Origo; Fotó: Béli Balázs (A képen Vajda Norbert jobbikos polgármester.)

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.