rendőri erőszak
Chovanec-ügy – Charles Michel, az Európai Tanács elnöke és Didier Reynders uniós biztos is érintett lehet
A Chovanec család ügyvédje szerint a rendőri intézkedés nyomán egy belga fogdában elhunyt szlovák férfi tragikus halálesete árthat Belgiumnak, mivel az eljárás egyáltalán nem volt jogszerű. Ann Van de Steen az M1 Híradónak adott csütörtöki exkluzív interjújában azt mondta: a belügyminiszter és magas rangú rendőri vezetők is tagadták, hogy korábban látták volna a cellában rögzített felvételt, de tudniuk kellett róla, mivel a videót csatolták az aktákhoz, azt bárki megnézhette, akinek hozzáférése volt, és mivel sokféle vizsgálat folyt, sokan kaphattak betekintést – mutatott rá. Nem vet jó fényt az európai közösség központjára az, hogy ilyesmi megtörténhet. Amikor valaki az életéért küzd, a rendőröknek tenniük kell a dolgukat. Az orvosok is hibáztak, nem végezték jól a munkájukat és a mentők sem. Amit tettek, illetve nem tettek meg, mind oda vezetett, hogy az ügyfelem férje meghalt a cellában – mondta az ügyvéd. Tóth Norbert nemzetközi jogász szerint messzire nyúlnak a szálak, az Európai Unió jelenlegi vezetőinek nagy lehet a felelőssége az ügyben. Az európai biztos, akinek a portfóliójába tartozik például a jogállamiság kérdése, vagy általában a hasonló kérdések, egy belga politikus, Didier Reynders, aki ráadásul az ominózus eset idején a belga kormány tagja volt külügyminiszterként. Ugyancsak érintett lehet az Európai Tanács jelenlegi elnöke, Charles Michel, aki a történtek idején Belgium miniszterelnöke volt.Georgia államban mozgósították a Nemzeti Gárdát a tüntetők ellen
Az egyesült államokbeli Georgia kormányzója helyi idő szerint hétfőn este rendkívüli állapotot hirdetett az Atlantában elharapódzott erőszak miatt. A republikánus Brian Kemp azután hirdetett rendkívüli állapotot, hogy az ünnepi hétvégén - amikor az amerikaiak a függetlenség napját ünnepelték - elharapódzott az erőszak Atlanta városában. A lövöldözéseknek 31 sebesült és öt halálos áldozatuk volt, közöttük egy 8 éves kislány is.Le akarták dönteni egy spanyol hódító szobrát Új-Mexikóban, egy férfit meglőttek
Tüntetők megpróbálták ledönteni helyi idő szerint hétfő este az egyesült államokbeli Új-Mexikóban egy spanyol hódító szobrát. Eközben dulakodásba keveredtek a szobor védelmére érkező fegyveres csoporttal, és az incidens során egy embert lövés ért - jelentette be a város rendőrsége Twitteren, hozzátéve, hogy a meglőtt férfi állapota súlyos, de stabil.Ismét tízezrek vonultak Hongkongban utcára
Ismét tízezrek vonultak vasárnap az utcára Hongkongban a "maszkot viselni nem bűn" jelszót skandálva, sokan maszkot viselve. A tüntetők a zuhogó esőben meneteltek Hongkong belvárosába, miután a bíróság másodszor is elutasította a maszkviselés tilalma elleni beadványukat. Az intézkedés célja a négy hónapja tartó, demokráciát követelő tüntetéseket kísérő erőszak elfojtása; a maszk viselése a tüntetéseken a szükséghelyzetre vonatkozó törvény értelmében egyévi börtönnel büntethető.Gaudi-Nagy Tamás: Az utolsó 8 jogsértettnek is kártérítést ítélt a bíróság a 2009-es rendőri brutalitás miatt
Az utolsó 8 jogsértettnek (7 gárdista és egy újságíró) is kártérítést ítélt a bíróság a 2009. július 4-i rendőri brutalitás miatt - írta Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd a Facebookon.Pisztoly a fejhez – Így számolt le a hídfoglaló tüntetőkkel a baloldal rendőrsége!
Most, hogy újra hidakat zárnak le a Gyurka bá fizetési listáján lévő anarcho-kommunisták és a balliberális pártok által fölheccelt tüntetők, újra rendőröket dobálnak, bántalmaznak, s eközben még van képük „rendőri erőszakról” delirálni egy kis paprikaspray miatt – most érdemes fölidézni, mit tettek ugyanezek a balliberálisok, amikor 2002-ben néhány jobboldali tüntető lezárt egy hidat. Az ő kormányzásuk idején teljesen természetes dolog, ha a rendőr fegyvert fog a tüntetőre. Olyankor a Soros-féle „jogvédők”, a Sargentinik és egyéb állatfajták lapítanak.Őrizetbe vettek egy francia rendőrt, mert megütött egy őrizetest (VIDEÓ)
Őrizetbe vettek és felfüggesztettek egy francia rendőrt, akiről felvétel készült, amikor megütött egy őrizetest egy párizsi bíróságon - közölte a belügyminisztérium és az ügyészség. A hivatalos tájékoztatás szerint az őrizetes nem migráns, ahogy az internetes oldalon olvasható, hanem egy lopási ügyben sürgősségi eljárással bíróság elé került férfi.Ajánljuk még















